vissza a főoldalra

 

 

 2013.05.31. 

Jövő héten kinyilvánítják függetlenségüket a koszovói szerbek

Az észak-koszovói szerb kisebbség a jövő hét elején kinyilvánítja függetlenségét - közölte a szerb kisebbség vezetője hétfőn a Beta belgrádi hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

 Marko Jakšić bejelentette azt is, hogy a Koszovó északi részén élő négy szerb közösség ezzel egy időben saját parlamentet kíván létrehozni. Ezt követően pedig "autonóm tartományként" kívánnak csatlakozni az anyaország Szerbiához.

 A Koszovói Szerb Önkormányzatok Szövetségének alelnöke hangsúlyozta, hogy ez a koszovói szerb kisebbség válasza arra a megállapodásra, amely Szerbia és a döntően albánok lakta Koszovó között jött létre az elmúlt hetekben az Európai Unió közvetítésével.

 A múlt héten Brüsszelben véglegesített egyezményt vasárnap este hagyta jóvá a belgrádi kormány. A megállapodás széles körű önrendelkezési jogokat biztosít a szerbeknek, de csakis a koszovói állami, illetve jogi keretek között. A koszovói szerb kisebbség ezt elutasítja. Koszovó kormánya ugyancsak úgy döntött, hogy kész végrehajtani a megállapodást.

 Az egyezmény értelmében az észak-koszovói szerbek kiterjedt autonómiajogokat kapnak a koszovói állami szervezeten belül. Településszövetséget hozhatnak létre, saját maguk intézhetik például az oktatásügyet, de a rendőrség és az igazságszolgáltatás is lényegében a helyiek kezében marad - mindez azonban a koszovói jogrend keretei közé illesztve.

 A térség érintett szerb lakosainak képviselői tiltakoztak, de a belgrádi vezetés értésre adta: egyetértésük hiányában is megvalósítja a megállapodást, mert az EU a Koszovóhoz fűződő viszony normalizálását szabta feltételül ahhoz, hogy az elvben már uniós tagjelölt Szerbia ténylegesen megkezdhesse az EU-csatlakozási tárgyalásokat.

 Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn üdvözölte, hogy Szerbia és Koszovó kormánya kész végrehajtani a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról a miniszterelnökök által kialkudott megállapodást.

 "A terv megvalósítása azt a célt szolgálja, hogy mind Szerbia, mind Koszovó gyorsabban haladjon az Európai Unió felé" - fogalmazott Ashton.

 

(MTI)