vissza a főoldalra

 

 

 2013.05.31. 

Színt vallott az ellenzék Cegléden

A baloldal önérdekből, álságosan, az ország lakosai ellen cselekszik

Az ellenzéki képviselők Cegléden elzárkóztak a Fidesz rezsicsökkentés megvédését célzó gyűjtőívének aláírásától. A szocialista Nagy Tamás azt javasolta, hogy inkább az élelmiszerek áfáját csökkentsék 22 százalékkal. A fideszes Hörömpő Annamária erre úgy reagált, hogy ez az MSZP részéről álságos javaslat, hiszen 2006-ban az áfa csökkentésével kampányoltak, majd kormányra kerülve azonnal megemelték azt.

 Mit szeretett volna elérni önálló képviselői indítványával? – kérdezem Hörömpő Annamáriát, a ceglédi önkormányzat fideszes képviselőjét.

 Tudvalévő, hogy az önkormányzati képviselők gazdaságra vonatkozó döntéseivel befolyásolják a város lakosságának sorsát. Egy idő után színt kell vallani, hogy önérdekből ülünk-e a képviselői székben, vagy a közérdek javát szeretnék szolgálni. Az indítványom arról szólt, hogy a képviselőtestület csatlakozik a kormány rezsicsökkentési javaslatához, ennek értelmében a képviselők az ívet ellátják aláírásukkal. A döntés felért egy szociálpszichológiai életképpel, hiszen nemet nem mondtak a szavazásnál jelen lévő ellenzéki képviselők, de kinyomták a gombot, jelezve, hogy nem szeretnének a rezsicsökkentés témakörében megnyilvánulni. Ezzel párhuzamosan egy ellenzéki képviselő sem írta alá a Fidesz rezsicsökkentés megvédését célzó gyűjtőívét.

 Elvárható egy szocialistától, hogy aláírjon egy fideszes ívet?

 Ha a képviselő azt szeretné, hogy csökkenjenek a lakosság terhei, akkor nem azt nézi, melyik párt gyűjt ez ügyben aláírásokat.

 Milyenek a viszonyok a ceglédi testületben?  

Ellenségeskedésről nem beszélhetünk. Az ellenzéket az MSZP, az LMP, a Jobbik és a helyi lokálpatrióta szervezet képviselői alkotják. A Jobbik képviselője pedig nagyon sokszor ugyanúgy szavaz, mint az MSZP-és képviselő. Az pedig döbbenet, hogy a baloldal még mindig képes önérdekből, álságosan, az ország lakosai ellen cselekedni. Az MSZP-és képviselő sokszor tartózkodik a szavazástól, ami számomra azt jelenti, hogyha valami jó történik ebben a ciklusban, azt sem akarja igennel támogatni. A hosszú távú városfejlesztési koncepciókhoz viszont nem adja a nevét, hogy később, ha olyan lesz a helyzet, tudjon visszamutogatni, hogy ő akkor nemmel szavazott.

 Az MSZP elnöke kijelentette: rászorultsági alapon támogatták a rossz helyzetben lévők rezsiköltségeit.

 –Helyi szinten ez nem hangzott el. A szocialisták képviselője támogatta a rezsicsökkentést, míg az előző testület MSZP-sei, mikor kint a közterületen gyűjtöttem az aláírásokat, nevetve mondtak nemet. Azt látom, nem teljesen egységes a baloldali ellenzék a megszorítások és a rezsicsökkentés területén, de bizonyára konszenzusra jutnak, ha a hatalomra jutásról van szó.

 El tudják hitetni a szocialisták egyesekkel, hogy rossz, ha kevesebbet kell fizetni a fogyasztóknak?

 –Én még olyan lakossal nem találkoztam, aki nekem azt mondta volna, mennyire bánja, hogy 10%-kal kevesebbet kell fizetnie. A testületben sem hangzott el számomra elfogadható tényszerű ellenérv, hanem a központilag kiadott szöveget ismételték. A szocialisták szerint inkább az élelmiszerek áfáját kellene csökkenteni 22 százalékkal. Arra már nem tudott felelni  az MSZP-és képviselő, hogy történhetett az, hogy a szocialisták 2006-ban az áfa csökkentésével kampányoltak, majd kormányra kerülve azonnal megemelték azt.

 

Medveczky Attila