vissza a főoldalra

 2013.03.01. 

Csorja Gergely: A relatív közgazdaságtan

Edward Hugh, az angol közgazdász (képen), aki jó másfél évtizede Spanyolországban él, mostanában sokat foglalkozik Japánnal. Japán gazdasága elsősorban azért foglalkoztatja az Európára szakosodott közgazdászt, mert a szigetország gazdasága minden adottsággal rendelkezik, hogy jól teljesítsen,  mégsem képes a tartós növekedés pályájára állni. Miért? Mert a japán munkaerő elöregszik és fogyatkozik. És Hugh szerint létezik egy másik állam, mely ugyanúgy pozitív fizetési mérleggel és ugyanolyan problémákkal rendelkezik,  azért nem képes tartós növekedésre. Ez az állam nem más mint Magyarország. Hugh megállapításai nem jelentenek mást, mint hogy az állandó és már-már tényként kezelt vád, miszerint a Matolcsy-fémjelezte gazdaságpolitika rossz, egész egyszerűen nem igaz. Ugyanis annak ellenére, hogy írása elején az angol közgazdász kritizálja Matolcsyt, a cikkből kiderül, hogy Magyarországon nem a gazdaságpolitikával van baj.

 Az írás címe: Matolcsy a verbális beavatkozás ősi technikáját alkalmazva csatlakozott a Japán Abe Sinzóhoz. Abe Sinzó japán miniszterelnök ugyanis rendszeresen tett bejelentéseket, melyek hatására a jen gyengülni kezdett. Ez cél volt, ugyanis a Japán gazdaság elsődleges problémája, hogy a túl erős jen visszafogja az exportot. Hugh természetesen azt az esetet hozza fel, hogy Matolcsy Hugh barátját – Nouriel Roubinit – nevezte meg a legutóbbi forint- gyengülés okaként. Ahogy arról ezeken a hasábokon nemrég írtam Roubini shortolásra buzdított a forint ellen, minek hatására spekulánsok egy csoportja valóban megtámadta a magyar pénzt. (MF 2013. január 17. 19. o) Amúgy a japán miniszterelnök nyilatkozatai sem voltak légből kapottak. A világ központi bankjai pénzt nyomnak és ezzel támogatják országaik exportját. A legjobb példa az Egyesült Államok – mondta Abe Sinzó. És bizony igaza volt. Az amerikai pénznyomdák beindultak, a FED hatalmas mennyiségű kincstári kötvényt és egyéb eszközt vásárolt.

A mérvadó közgazdászok az elmúlt húsz évben mást sem hajtogattak, mint hogy a pénzeszközök felduzzasztása a lehető legnagyobb hiba, amit az államok, illetve a központi bankok elkövethetnek. Hogy például Magyarország gondolni se merjen arra, hogy hiányát esetleg pénznyomással enyhíti, hogy a magyar gazdaságot nagy mennyiségű pénz kibocsátásával be lehet indítani. Mert akkor elszabadul az infláció. De most, hogy a világ elsőszámú hatalma kénytelen volt beindítani a pénzfolyamot, most természetesen azonnal elfogadható eszközzé vált. Nos, a közgazdaság mint valamiféle objektív tudomány éppen ennyit ér. Éppen arra jó, hogy a nagyok politikai döntéseit meg lehessen magyarázni vele. Igen, Amerikának most pénzt kellett kinyomnia, mert nem volt versenyképes az erős dollár, vagy valami hasonló blabla jön ilyenkor. A japán miniszterelnök pontosan tudta, hogy ez bizony, az angol nyelv által olyan találóan elnevezett fogalom: bullshit.

Hughnak a magyar sajtóban sokat és pontatlanul idézett cikkében azonban van igazság. Magyarország egyik legnagyobb problémája a fogyatkozó és elöregedő munkaerő. A másik nagy bajunk az adósságcsapda. Ugyanis, ha a Nemzeti Bank végre megszabadul Simortól, akkor út nyílhat a gazdaság élénkítéséhez, akkor végeredményben Magyarország is nyomhatna ki pénzt. Csakhogy az olyan kiváló elvtársak, mint Felcsúti, Gyurcsány és a most szakember-politikus szerepében tetszelgő Bajnai elintézték jó hosszú időre, hogy a különben ésszerű eszköz alkalmazása fájjon. Méghozzá nagyon. Egyrészt a forintkibocsátás nyilván inflációval járna. Ami önmagában nem baj. Ugyan sok minden megdrágulna, ami külföldről jön, de végre lenne esélye a magyar termelés beindításának. Végre megtörténne a csoda: a hazai nemcsak jobb, de olcsóbb is. A másik oldalon persze több százezer devizahiteles törlesztőrészlete az egekbe szállna és az euróban jegyzett államadósság miatt a forintban számított adósság drasztikusan nőhetne. Ez az eszköz tehát nagyon nagy körültekintéssel és igen szerényen alkalmazható.

De visszatérve eredeti témánkra. A nemzetközi gazdasági sajtó is kénytelen belátni, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája egyáltalán nem rossz. Ezt jól mutatja, hogy a Financial Timesban vendégszerzőként megjelenhetett Barcza György, a Századvég vezető elemzője. Barcza cikkében a leghatásosabb érv, hogy hiába nyikorognak a nemzetközi elemzők, a múlt heti államkötvény értékesítés sikere magáért beszél. És mindez a nemzetközi elemzők bibliájában, vagy inkább kánonjában.

Természetesen  fenti megállapításunk nem azt jelenti, hogy a magyar gazdaságban minden rendben van. Sőt azt sem, hogy a gazdaságpolitika tökéletes lenne. Az irány jó, a végrehajtás azonban sokszor akadozik. Az adminisztrációs terhek drasztikus csökkentése még mindig várat magára. A közbeszerzési eljárások ugyanazon az idióta és tegyük hozzá rettenetesen drága aktatologató logika mentén haladnak, mint korábban (az is megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán minek közbeszerzési eljárás, de erről majd máskor). A pályázati rendszerek továbbra is bonyolultak, a valódi potens, tenni akaró embereknek, vállalkozóknak elérhetetlenek. Az EU-s pénzek lehívása akadozik, bár ezt nem lehet az Orbán-kormány nyakába varrni, mert ez még Bajnai–Gyurcsány-örökség. De talán a legnagyobb dilemma továbbra is az, hogy mit lehet kezdeni azzal a majd másfél millió emberrel, akik közvetve vagy közvetetetten a költségvetésből élnek. Közülük több százezren végeznek értelmetlen tevékenységet, vagy egyáltalán nem csinálnak semmit. 2,6 millió munkavállalóból nem élhet 1,5 millió az államból. A nagy kérdés, hogy ezen lehet-e egyáltalán változtatni. Ha bármely politikai párt kirak 5-6 százezer embert a biztos állásából, az nem nyerheti meg a következő választást. Az biztos bukásra van ítélve.

Ez tehát nem tűnik járható útnak. Ezt a Fidesz és elsősorban Orbán felismerte. Ezért lassú, de látszólag töretlenül haladó változtatásokat indítottak el. A változtatások eredményeként, végül, valami természetes kopás okán, ez az 5-6 százezer ember majd lassan eltűnik az állami fizetéslistákról. Ehhez azonban még legalább két ciklus kell.

Az áttörés úgy tűnik megtörtént. A nemzetközi hangulat egyre megengedőbb a kormánnyal szemben. Még kissé fanyalognak, de ha a Fidesz képes megnyerni a következő választást, akkor a fanyalgást, majd hozsannázás váltja fel. A közgazdaságtan ugyanis ilyen: relatív.