vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.01. 

Merkel nem tudja, mi lesz Ankarával

Angela Merkel német kancellár szerint az Európai Uniónak elő kell mozdítania a Törökországgal folyó uniós csatlakozási tárgyalásokat, de továbbra is borúlátóan ítéli meg Ankara jövőbeli teljes jogú uniós tagságának esélyét.

Angela Merkel erről Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel közösen tartott ankarai sajtóértekezletén beszélt. Merkel, aki régóta „privilegizált partnerségi kapcsolatot” szorgalmaz Törökországgal a teljes jogú tagság helyett, leszögezte: „Nyílt végű tárgyalásokat folytatunk, vagyis nem tudjuk, milyen eredményre jutunk”. Törökország 2005-ben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az unióval, de ezeken eddig alig történt előrehaladás, részben Ankarának az uniós tagállammal, Ciprussal való vitája, részben pedig a népes muzulmán ország felvételével szemben egyes tagországokban megnyilvánuló ellenérzések miatt.

 Ankara a több tucat közül csak egy fejezetet zárt le a csatlakozási tárgyaláson. Nyolc témakörben az EU befagyasztotta a tárgyalásokat, mert Törökország nem hajlandó engedélyezni, hogy Ciprusról érkező hajók és repülőgépek igénybe vegyék a kikötőit és a repülőtereit. Franciaország Nicolas Sarkozy elnöksége idején öt témakörben blokkolta a tárgyalásokat, nemrégiben viszont jelezte, hogy szó lehet a folytatásról. Angela Merkel megismételte, támogatja egy új fejezetet megnyitását a megrekedt EU–török tárgyalásokon.

 Recep Tayyip Erdogan korábban arra figyelmeztetett, hogy a NATO-tagállam Törökország, a G20 tagja, a világ egyik leggyorsabb gazdasági  növekedéssel büszkélkedő országa elveszítheti kedvét arra, hogy az Európai Unió tagja legyen, ha 2023-ig, a Török Köztársaság megalapításának 100. évfordulójáig nem valósul meg ez a törekvése.

 Erdogan nemrégiben azzal vádolta meg Németországot és más európai országokat, hogy nem tesznek eleget a török szélsőségesek és szakadár kurd lázadók kiadatására vonatkozó ankarai kérésnek. Németország minden tőle telhetőt megtesz a terrorizmus, a PKK elleni harcban – szögezte le Merkel a Törökország délkeleti részének elszakadásáért harcoló Kurdisztáni Munkáspártra utalva.

 

(Forrás: mno.hu)