vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.01. 

Kommunizmus után „markóizmus”

Az erdélyi Magyar Polgári Párt szerint negyven év romániai kommunizmus után „a Markó Béla nevével fémjelzett egypártrendszer, a nemzeti érdeket feladó szervilis politika” érvényesült a romániai magyar politikában. Biró Zsolt, az MPP elnöke szerint az erdélyi magyarságnak még nem sikerült megszabadulnia a „markóizmustól”.

Keményen kritizálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. Biró szerint az elmúlt két évtizedet jellemző „apró lépések politikája”, valamint a „merjünk kicsik lenni” mentalitás még továbbél. Az elnököt az háborította fel, hogy az RMDSZ nem hajlandó részt venni a március tizedikére tervezett marosvásárhelyi autonómiatüntetésen.

„Miközben választások sorozatát nyerte az RMDSZ az Együtt az autonómiáért szlogennel, ma azt kell megtudnunk, hogy nem vehetnek részt egy olyan megmozduláson, amelynek nem ők az ötletgazdái. Kivel akarják megvalósítani az autonómiát, és főleg hogyan?” - tette fel a kérdést Biró Zsolt. Az MPP-elnök szerint a következő autonómiatüntetést az RMDSZ kongresszusán, május huszonötödikén Csíkszeredában lehetne megtartani.

 

(Forrás: MHO)