|
 2013.03.08.
A
„szakmának” nem a példamutatás a lényeg
A Turay Ida Színházban tudatos színházi tehetséggondozást művelnek
Beszterczey Attila
színművész 1979-ben
született Békéscsabán. Tizenhárom éves korában játszott a
békéscsabai színház Légy jó mindhalálig darabjában.
2001-ben végezte el a Gór Nagy Mária Színitanodát. Játszott
a Vígszínházban, a Vidám Színpadon, a Centrál Színházban,
a Benkő Gyula Színházban és az Újpest Színházban. 2012-ig a
soproni Petőfi Színház társulatához tartozott. Jelenleg a
Turay Ida Színház tagja, emellett a József Attila Színház és
az Újszínház vendégművésze.
Főbb szerepei:
Bodnár Péter (Németh László: Bodnárné), Királyfi (Perrault:
Csipkerózsika), Gálfalvy (Jókai: A kőszívű ember fiai),
Steinhardt, SS-tiszt (Rodgers: A muzsika hangja), Suszter (Grimm:
A suszter manói), Jim Curry (N. Richard Nash : Az esőcsináló),
Korpássy (Kellér-Horváth: A szabin nők elrablása), Tibor (Vaszary-Fényes:
Az ördög nem alszik), Boldizsár (Betlehem csillaga), Harangozó
(Huszka: Bob herceg), Ápoló (Csurka: Döglött aknák), Frank
Lubey (Miller: Édes fiaim), Gáspár (Hubay, Vas, Ránki: Egy
szerelem három éjszakája), Ellis (Wassermann: Kakukkfészek),
Etienne (Georges Feydeau: Osztrigás Mici).
Március 22-én mutatják be Németh László Bodnárné
c. drámáját az Újszínházban. Ebben a fiatalabbik fiút, Bodnár
Pétert játssza. 2010-ben ugyanezt a szerepet Újpesten játszotta,
és a rendező szintén Dózsa László volt. Ő ajánlotta az Újszínház
előadásába?
–Mindez véletlen egybeesés
volt .A Döglött Aknák ápoló szerepére szerződtettek, és
amikor a Bodnárné szereposztását állították össze felvetődött
a nevem, hogy már játszottam ezt a szerepet nem is rosszul,
akkor mért ne játszhatnám el újból .Én természetesen örültem
Dörner direktor úr felkérésének, mert nagyon megszerettem a
darabot és újra együtt dolgozhattam Dózsa László művész úrral.
Mennyiben tér el a két rendezési koncepció?
–Igaz
a rendező személye ugyanaz, de a koncepció más, eleve azért
is, mert más színészek játsszák, illetve még csak próbálják,
a darabot, mint Újpesten.. Újpesten ráadásul sokkal kisebb
volt maga a játszótér, nem nagyszínpadon alakítottuk a
szerepeket. Most teljesen más megközelítésbe helyezzük az előadást.
Az én szerepem kissé másról fog szólni. Ahogy a másik fiúé
is. Bodnárné szerepe viszont annyira adott, hogy abban nagy eltérés
nem lesz. Az első felvonás végén odáig fokozzuk a helyzetet,
hogy én veszem fel a baltát, és ezek után gördül le a függöny.
A második felvonás azzal indul, hogy a dulakodás vesztese az általam
alakított fiú. Valószínűleg az én karakterem kissé
ellenszenvesebb lesz, mint a másik előadásban.
Ebben a darabban nincsenek egyértelműen negatív,
vagy pozitív hősök.
–Ez igaz, szinte mindenki
hordozza mindkét aspektust, de az én szerepemnél most a negatív
jobban kiemelkedik. A pozitív jegyeket így a karakterem nem
tartalmazza annyira, mint az Újpesti előadásban .Ennek a előadásnak
János lesz az erkölcsi győztese. Érdekes a koncepció, de nem
mondd a darabnak ellent, és biztos vagyok benne, hogy záloga
lesz a sikernek.
Nagy könnyebbséget jelent, hogy játszotta már a
szerepet?
–Ha ugyanazt a sémát játszanám,
amit ezelőtt három éve, akkor egyszerű lenne a helyzetem: átolvasnám
a szöveget és mindazt „ráhúznám” az adott színpadra és
a kollégákra, és ezek után minden simán menne. Mivel a
koncepció teljesen eltérő, így a szerepről megfogalmazódott
gondolatokat nekem törölnöm kell, és újra kell építenem az
egész karaktert. Ebből a szempontból nem vagyok könnyű
helyzetben. Viszont az mégis csak megkönnyíti a helyzetemet,
hogy ismerem a művet, és elég sokat foglalkoztam Németh Lászlóval.
Tehát nem a minimumról kell kezdenem a szerzővel és a darabbal
való foglalkozást.
Olyan kulturális közegből származom,
hogy Német László nem volt idegen a számomra
Amikor egy darabra készül, akkor rendezői elvárás
az, hogy ismerje meg a szerzőt, vagy ez az alap önnél?
–Igen,
én mindig utána olvasok a darabnak, az írónak, s az adott társadalmi
környezetnek. Hála Istennek olyan kulturális közegből származom,
hogy Német László nem volt idegen a számomra. Ráadásul
egyazon kultúrkörben éltünk, mert míg mi gyulaiak vagyunk,
addig Németh László hódmezővásárhelyi. Az eredeti terv
szerint ő Gyulán lett volna tanító, csak nem ő kapta a szolgálati
lakást, hanem egy sportoló. Tehát egy gyulainak illik olvasni,
és ismerni Németh Lászlót.
És egy fiatalembernek nem nehéz őt befogadni?
–Németh László nagyon földközeli
drámákat írt, ami nagyon lényeges a mai napig; a paraszti kultúrán
keresztül vetítette ki az egzisztenciális kérdéseket. Innentől
kezdve úgy érezzük, hogy az alakok a mi nyelvünkön szólalnak
meg. Németh László azért is zseniális író, mert minden
korosztálynak újabbat és újabbat üzen. Ahogy idősebb fejjel
újraolvastam műveit, találtam bennük olyan kuriózumokat,
amikre hajdan még nem is gondoltam. Hála Istennek egyik drámája
sem megfejthetetlen rejtély, s tudjuk, mit akart üzenni az utókornak.
Drámáiban nyilvánvalóak a helyzetek, és a problémakörök
is, de mégis mélyenszántóak.
A mostani közönség mennyire érti meg a
darabban felvázolt problematikát?
–Nekünk
most a szerepek felépítésénél abból az időszakból kell
kiindulni, amikor Németh László a darabot írta. Abban a korban
kell a darab problematikáját érzékeltetnünk. Az egyik
gyereket kineveltetik, értelmiségit akarnak belőle faragni. Míg
a másikat falun tartják. Ez okozza az alapvető feszültséget.
Ezen kívül más feszültségi gócpontok is érezhetők. Természetesen
a szerelem, a nő, az anya-fiú problematika is megjelenik a
darabban ,ahogy egy balladisztikus drámában meg is kell, hogy
jelenjen. Ezek aktuális problémák. Nagyon örülnénk annak, ha
nem csak azok néznék meg a darabot, akik Németh Lászlót
szeretik és ismerik, hanem azok is, akik keveset tudnak róla.
Maga a mű eléggé áthallásos. Az 1930-as években a jómódú
parasztok képesek voltak kifizetni egyik gyermekük taníttatását.
Nem csak Trianont követően, de a kommunizmus idején is célként
határozták meg azt, hogy ki kell szakítani a paraszti sorból a
fiatalokat. Jelenleg is tanúi vagyunk a nagyfokú faluról a
nagyvárosba való áramlásnak. Szinte mindenki diplomát akar.
És megint nagy kérdés, kik képesek majd gyerekeiket kitaníttatni.
Holott ma azt halljuk: ne menjen mindenki értelmiséginek, mert
szüksége van az országnak a dolgozó emberekre is. Meglátjuk,
miként sikerül mindez, mert annyira zsigereinkben van az, hogy
csak a diplomások képesek érvényesülni. Bodnár Péter, akit
alakítok, egy vidéki fiú, aki felkerül Budapestre. Nagy kérdés
, hogy akik felkerülnek, mennyire veszítik el identitásukat és
,hogy tudnak érvényesülni? Elszakadnak-e teljesen a vidéktől,
s ha igen, ez mennyire viseli meg őket? Bizony sokan nem bírták
el a kiemelkedést, és összeroppantak. Az Újpest Színházban
úgy játszottuk a darabot, hogy Péter nem veszíti el teljesen
identitását. Most viszont egy olyan embert láthatunk, aki se
nem vidéki, se nem fővárosi, és semmilyen morális talajon nem
áll. Mindezen kívül természetesen ott vannak a súlyos emberi
tragédiák is. Bodnárné elveszti az egyik fiát, de a másik
megmarad, s őt próbálja megmenteni.
Az Újszínházban nem csak ebben a darabban, hanem a Döglött
aknákban is játszik. A Turay Színtársulat anno bemutatta ezt a
Csurka-darabot. Abban nem játszott?
–Nem, mert én akkor szerződtem
Sopronba, amikor ezt a darabot már levették a műsorról. Így
pont elkerült ez az előadás.
Mennyire szereti a közönség az újszínházi Döglött
aknákat?
–Nem
vagyok sokat a színpadon, de a takarásból figyelem, hallom a nézők
reagálását. Nagyon szereti a publikum ezt az előadást, nem véletlenül,
hiszen Csurka István egyik legsikeresebb darabjáról van szó. Ráadásul
két színészóriás játssza a főszerepeket. Csapatjátékról
beszélhetünk, tehát a kisebb szerepeket is beleéléssel kell
alakítani. Akkora az érdeklődés, hogy már több előadásra
előre elkeltek a jegyek.
Nincs igény Bessenyei Ferencekre
Vitathatatlan, hogy Dózsa László és Koncz Gábor
egyéniségek, akiktől lehet tanulni. A 30-as, 40-es korosztályban
vannak olyan színészegyéniségek, akik szintén példaképek
lehetnek?
–Több helyen játszottam
már, így nagyjából ismerem korosztályom színészeit.
Sokfajta színjátszás létezik ma Magyarországon, de egy
biztos, már nem azt a kort éljük, hogy a színészekre jöjjön
be a néző. Hacsak a színészt nem ismeri valamilyen tévés vetélkedőből.
Inkább rendezőkre és előadásokra jön be a publikum. Alapvető
probléma, hogy azok a fiatalok, akik most végeznek, és kijönnek
a Színművészetiről úgy érzik, ők tudják, mi kell a
sikerhez. Az idősek meghallgatása, tisztelete számukra lényegtelen.
Az is kérdés: hogy a színház csinálók akarják-e, egyáltalán
hogy legyenek nagy egyéniségek a színpadon. Nem hiszem, hogy
azt akarnák, hogy példaképek, minták legyenek. Legyen egy átlagos
szint, s azok képviselőivel foglalkoznak. Nincs igény Bessenyei
Ferencekre.
Pedig nagyon kéne…
–A közönségnek kéne,
de annak a rétegnek, aki magát szakmának mondja, nincs erre igénye.
Ők nem szeretik, ha nagy színészek vannak a színpadon.
Azért, mert nem tudják őket irányítani?
–Lehet,
de a lényeg a népnevelés. Illetve butítás. Már nem a példamutatás
a lényeg. Nagyon sok olyan ember dolgozik a szakmában, aki tele
van komplexusokkal. S ők nem szeretik, mikor erősebb egyéniségekkel,
tehetségesebb emberekkel találkoznak. Hiszen ők akarják irányítani
a színművészetet. Nem hinném, hogy a nagy európai színházi
kultúrákban az egyént ne helyeznék előtérbe.
A Turay Ida Színházban beszélhetünk-e
tehetséggondozásról? Tehát miként építik fel a fiatal színészeket?
–Amikor Sopronba kerültem,
27-28 éves voltam, előtte játszottam a Vidám Színpadon és a
Vígszínházban is. Darvasi Ilona volt akkor a soproni színház
direktora, és ő irányította a Turay Színházat is. Ő hívott
Sopronba, ahol kezdetben a nagy klasszikusokban kisebb szerepet játszottam,
de emellett megkaptam a Lúdas Matyit is. A következő évben
pedig az Esőcsinálóban játszottam főszerepet. Így nálam ez
az „építkezés” kimaradt, szakmai múltam miatt komolyabb
feladatot is rám mertek osztani. Ahogy viszont a fiatal színészeket
vezetik Huszti Péter tanár úr irányításával, az maga az
igazi, tudatos színházi tehetséggondozás. Először kisebb
szerepeket játszik az illető, majd a mesedarabokban, a zenés játékokban
nagyobb szerepeket kap, és így épül a karrier. Lényeges, hogy
a színész a saját ízlésvilágát be tudja építeni a színház
struktúrájába. Fokozatos terhelésről beszélhetünk. Lényeges,
hogy ép fizikummal és idegrendszerrel haladjunk tovább a pálya
buktatóin. Azt nagyon kivételes esetben tartom jónak, hogy egy
fiatal színészt egyből bedobjanak a „mély vízbe”, mert
annak nagyon rossz vége lehet. Vidéken jobban odafigyelnek a
fiatalok fokozatos terhelésére. Úgy látom az Újszínház is
ebben a struktúrában működik.
A Turay Ida Színház tagja, s játszik a József
Attila Színházban és az Újszínházban is. Három olyan színházról
van szó, melyet a magát szakmának mondó réteg nem igazán
kedvel, mert a közönségért van. Ez nem zavarja?
–Közönség nélkül nem létezik
színház, s erre már akkor rájöttem, mikor fiatalon Békéscsabán
játszottam. A színész, a rendező mind önmegvalósító, csak
az a nagy kérdés, hogy a néző kíváncsi –e rájuk. Ha a
publikum igényét elégítik ki önmegvalósító módon, akkor közönségsikerről
beszélhetünk, ha csak az újságírókét, az esztétákét és
a celebekét, akkor szakmairól. Vajon kíváncsi-e a közönség
az adott rendezőre, és az ő világlátására?
Melyik darabban játszott Békéscsabán?
–A
Légy jó mindhalálig -ban. Az akkori próbafolyamatot, fellépést
nem is munkának, hanem érdekes szárnypróbálgatásnak fogtam
fel. Azt mondták nekem: milyen ügyesen énekelsz, milyen jól
szavalsz, itt van egy lehetőség, hogy mindez miként működik
színházi kereteken belül. Akkor megfertőzött a színház, és
nem tudtam kiszabadulni a bűvköréből.
Az érettségi után megpróbált felvételizni
a Színművészetire?
–Mivel gyerekszínész
voltam, egyből felvettek a szentesi drámai tagozatos osztályba.
Minden biztosította akkor a fejlődésemet, amíg el nem utasítottak
a felvételin. Pedig háromszor is jelentkeztem akkor, sőt még
most is egyszer a levelező szakra, de szintén sikertelenül. Ezt
meg is szoktam. Huszti Péter egyszer azt mondta nekem, jót tett
velem, hogy annak idején nem vett fel a Színművészetire. Így
sokkal többször kellett bebizonyítanom a rátermettségemet,
nagyobb küzdelemre voltam ösztönözve. Ahhoz, hogy ma egy főszerepet
próbálhatok egy budapesti, belvárosi színházban 15 év kemény
munkának kellett eltelnie. Erre büszke vagyok, és hálával
tartozom mindazoknak, akik segítettek és segítenek ebben.
Voltak szerepálmai?
–Soha nem voltak szerepálmaim.
Szeretnék együtt dolgozni tehetséges, színházszerető
emberekkel, hogy remek előadások résztvevője lehessek. Az az
igazi vágyam, hogy 70 éves koromban is egészségben, épségben
a színpadon állhassak, és igény szerint kisebb-nagyobb
szerepeket játszhassak.
Medveczky
Attila
|
