vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.08. 

Olcsóbb, rugalmasabb és hatékonyabb államigazgatást hozunk létre

Szeretnénk elősegíteni az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedést

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már 35 településen van lehetőség az úgynevezett települési ügysegédek igénybevételére. A megyében kijelölt tizenhárom járási székhelyen kívül kilenc járási kirendeltségen intézhetik államigazgatási ügyeiket a lakosok.

 Mi a lényege a települési ügysegédek működésének? – kérdezem Dr. Vinnai Győző kormánymegbízottat.

 A járási hivatalok január 1-jén kezdték meg működésüket, így a közel 600 ezer lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 13 járás jött létre. Ez megfelel annak az elvárásnak, hogy egy-egy település és a járásszékhely távolsága ne legyen nagyobb 25-30 kilométernél. Emellett 9 kisvárosban járási kirendeltséget hoztunk létre a korábbi okmányirodák helyén, amelyek januártól a járási hivatal részeként működnek tovább. A járási székhelyen és a kirendeltségeken történő ügyfélfogadás mellett a megyében a kisebb településeken, igény szerint a járásközpontból ügysegéd utazik ki. Amit tud, azt helyben elintézi, összegyűjti a kérelmeket, hogy ne a kérelmezők utazzanak, hanem az ügyiratok, felvilágosítást ad, stb. Így a lakosság számára olcsóbb, rugalmasabb és hatékonyabb államigazgatást hozunk létre. A mozgó ügyintézők általában a helyi polgármesteri hivatalokban látják el a feladatukat, előre meghirdetett időpontban. Igény esetén természetesen továbbfejlesztjük a települési ügysegéd-hálózatot, és mindenhová elmennek az ügysegédek, ahol szükség van rájuk. Év végéig kialakul a kormányablak rendszer. Ezek integrált ügyfélszolgálati irodák lesznek, ahol több mint 2500 ügykörben lehet majd érdemi ügyintézést kérni. Jelenleg 29 működik az országban, de év végére 300 kormányablakot építünk ki. Nyíregyházán már 2011 óta üzemel a kormányablak reggel 8 órától este 8 óráig, hogy akár munkaidő után is, kényelmesen lehessen ügyeket intézni.

 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a munkanélküliség közel a duplája az országos szintnek, az arány körülbelül 22 százalékos. Gondolom, ezért korán sem mindegy, hogyan működnek a munkaügyi kirendeltségek, kik ott az ügyintézők. Hiszen a hivatalokkal kapcsolatban él az él bennünk, hogy okoskodó kiskirályok ülnek az ablak túloldalán, mindenféle empátia nélkül.

 –Kezdetét vette a közigazgatási kultúraváltás, aminek a lényege, hogy a közigazgatásban dolgozók, ne csak szakmailag feleljenek meg az elvárásoknak, hanem segítőkészek, udvariasak is legyenek. Bele kell élniük magukat az ügyet intéző állampolgár helyzetébe. Ezt a kívánalmat minden alkalommal elmondom, mert az a lényeg, hogy kevesebb bürokráciával, kevesebb adminisztrációval, gyorsabban intézzék az ügyeiket. Korábban a megyében 10 munkaügyi kirendeltség üzemelt, most 13 járásában működnek. 2012-ben 60-70 ezer között mozgott a munkanélküliek száma. Lehetőség szerint a közfoglalkoztatásba vonjuk be őket. Mivel a megye kistérségeinek döntő többsége leghátrányosabb helyzetű kistérség, ezért tavaly elindítottuk a start kistérségi munkaprogramot. Emellett létezik az önkormányzati közfoglalkoztatás, és az állami vállalatok is vehetnek föl közfoglalkoztatású embereket. 8-10 hónapig 30 ezer ember tudott dolgozni. Tudom, nem sok pénzért, de mi munkát adunk segély helyett.

 A legtöbb beruházás függvénye a megfelelő infrastruktúra. Az M3-as autópálya Nyíregyházáig tartó szakasza és a 49-es számú főút közötti szakaszának átadása növelheti foglalkoztatás mutatóit?

 –Reményeink szerint ez növelheti a munkahelyek számát. Most még csak ideiglenes forgalomba helyezésről beszélhetünk az M3-as kapcsán. A tervek szerint eléri az autópálya szatmári és a beregi térséget, ami lényeges, mert a cégek a logisztikai bázisok kialakításánál, a beruházásoknál vizsgálják az adott település elérhetőségét is. Ezek a beruházók a szakképzett munkaerőt keresik; a szakképzés átalakítása pedig ebbe az irányba halad. Szeretnénk elősegíteni  az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedést, hogy minél több cég telepedjen meg a megyében. A legutóbbi kihelyezett kormányülésen megyénkre összpontosult a figyelem, és az egész kormány egyetértett abban, hogy a foglalkoztatási mutatókon javítani kell. Ezért szabad vállalkozási övezeteket hoztak létre, melynek eloszlásáról később értesítjük a sajtót.

 

Medveczky Attila