vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.15. 

Székely autonómia

A marosvásárhelyi tüntetők petíciót intéztek a román kormányhoz

A Székely Szabadság Napjára szerte Erdélyországból, a Partiumból, de Magyarországról is érkeztek, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a székely autonómiaigénnyel. A tüntetők zászlókkal, esernyőkkel és a településeik neveivel feliratozott táblákkal érkeztek. Felszólalt a katalán Mark Gafarotti, felolvasták Dél-Tirol kormányzójának, Luis Durnwaldernek, Euzko Alderdinek, a Baszk Nemzeti Párt elnökének és Berényi Józsefnek, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja elnökének a levelét. Felszólalt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint Székelyföld autonómiája nem más, mint a székely nép törvények által szavatolt szabadsága. Izsák Balázst Tőkés László EP-képviselő követte a szónoki emelvényen. Szerinte a trianoni sebek gyógyulására van szükség, és az autonómia létfeltétele nemzeti közösségünk életének, amihez számít a románok szolidaritására is. Emlékeztetett Kádár János 1958-as romániai látogatására, amikor az egykori magyar pártfőtitkár „kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionalista hatalom kényére-kedvére”. Utalt arra, hogy „Kádár János örökösei” szombaton Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel és Victor Ponta román miniszterelnökkel együtt ünnepeltek a Magyar Szocialista Párt (MSZP) budapesti rendezvényén. A volt püspök megbotránkoztatónak tartotta, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök igaz, bátor hazafiságról beszélt a rendezvényen. „Igaz, bátor hazafiság meghívni Budapestre Victor Pontát, aki újraélesztette Romániában az agresszív magyarellenességet?” - tette fel a kérdést. Tőkés László románul is elmondta, arra kéri a románokat, hogy az ország szuverenitását tiszteletben tartva közösen keressék a megoldást Székelyföld autonómiájára. Tőkés László után Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszélt a tüntetőkhöz, és elmondta, hogy szerinte árulók sajnos ma is élnek közöttünk: Bukarestben. Szerinte lobognia kell a székely zászlóknak, hadd lássa ország-világ, mert az egységes Székelyföld megteremtése a cél. Az Erdélyi Magyar Néppárt részéről a főszervezőjük, Sánta Imre beszélt. Szerinte a Székely Szabadság napján méltóképpen kell fejet hajtani azokért, akik 1854-ben életükkel fizettek a székely szabadságért, és hittel, kitartással, egy akarattal kell vallani az önrendelkezést. Szabadságot a székelységnek! Autonómiát a Székelyföldnek, mondta, majd a tömeggel együtt imádkozta a Miatyánkot.

Székelyföldnek autonómiát követelő petíciót adtak át a vasárnapi marosvásárhelyi tüntetés szónokai – Tőkés László, Izsák Balázs, Bíró Zsolt és Sánta Imre – a román kormány helyi képviselőjének. A tüntetők az „Autonómiát!", „Székelyföld", „Itthon vagyunk!" jelszavakat harsogva, fáklyák és gyertyák fényénél tették meg a székely vértanúk emlékművétől a Főtérig vezető másfél-két kilométeres utat. A szervezők 30 ezer főre becsülték a tüntetők számát. A demonstrációt a Székely Nemzeti Tanács szervezte, társszervező volt az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt. Ez utóbbi kettő a legnagyobb romániai magyar erő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) riválisa. Az RMDSZ tartózkodott a marosvásárhelyi tüntetés támogatásától. A bukaresti kormányt helyi szinten képviselő prefektusi hivatal szolgálatos tisztviselője átvette a tüntetés szószólóitól a demonstráción közfelkiáltással elfogadott beadványt, de az ajándékba hozott székely zászlót már nem. A demonstráció résztvevői a dokumentum szerint területi autonómiát követelnek a Székelyföldnek. Követelik továbbá, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az uniós források hatékony felhasználása érdekében, s hogy a Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió. Követelik, hogy a román hatóságok „szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését", és tiltakoznak minden olyan közigazgatási átszervezés ellen, amely a Székelyföldet román többségű régiókba tagolná. A beadvány arra emlékezteti a bukaresti kormányt, hogy Románia az Európa Tanácshoz való csatlakozásakor egyoldalú kötelezettséget vállalt a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, amelynek 11. cikke kimondja: „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek". A petíció szerint az eltelt közel két évtizedben Románia ezt a kötelezettségvállalását sem teljesítette, az ezzel kapcsolatos párbeszédet hatóságai elutasították. A dokumentum szerint Románia megszegné a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit, amennyiben Székelyföldet egy román többségű közigazgatási régióba tagolja be. „Felhívjuk az illetékes hatóságok és a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy a Székelyföld közösségének akarata ellenére végrehajtott regionális reform beláthatatlan következményekkel járna a romániai demokráciára nézve, ugyanakkor ellehetetlenítené a többség, illetve a számbeli kisebbségben élő, de itt helyi többséget alkotó székely közösség közötti viszony normalizálását" – olvasható a beadványban. A dokumentum leszögezi: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi integritását és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. A petíció átadása után a demonstráció helyi idő szerint este fél kilenckor véget ért, az Erdély egész területéről összesereglett tüntetők beszálltak a prefektusi hivatal előtt felsorakozott több tucatnyi buszba. A székely szabadság napja a Kultúrpalotában rendezett ünnepséggel zárult, amelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) átadta a Gábor Áron-díjakat. Az SZNT elismerését idén Pál-Antal Sándor történész-levéltáros és a HSC Csíkszereda jégkorongcsapat kapta. A tüntetést biztosító helyi rendőrség igazgatója, Valentin Bretfelean az MTI-nek azt mondta, a marosvásárhelyi demonstráció során semmilyen rendbontás nem történt.

 

(Forrás: MTI/erdely.ma)