vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.20. 

Megjelent a Magyar Fórum XXV. évfolyamának 12. száma!

A tartalomból:

Csurka István-emlékest

A Csurka István Emlékbizottság Csurka István születésnapjára emlékezve április 6-án 19 órakor zenés-irodalmi estet tart a Polgárok Házában.

(Bp. VIII. kerület, Visi Imre út 6.)

 IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN (2.oldal)

Csurka István A Rubicon túlpartja (2.)

Orbán nemzetközi fejleményekből levezetett, jól és higgadtan alátámasztott igénybejelentése az országra, annak visszafoglalására, a lényegi irányváltásra – tulajdonképpen hadüzenet. Gyökeresen más szerkezetű társadalmat látomásozott Orbán, mint ami most roggyant össze. Tántorgó, liberalizmus által vérszegénnyé szipolyozott állam helyett a bankokat ellenőrző nemzetállamot, a külföldi tőke tűzoltárán minden saját értéket elégető komprádorburzsoázia helyett nemzeti kis- és nagytőkét. Kimondatlanul: idegenszerű élet helyett magyar életet.

A Nyugat rendszerváltási diktátuma, amely az SZDSZ- en keresztül valósult meg, a magyar függetlenség erős korlátozását, és egyúttal a Rákosi- és Kádár-korszakban is a hatalombirtokos zsidóság privilégiumainak a megtartását jelentette. Ez a hatalom aztán az MDF– SZDSZ-paktumban, Göncz Árpád köztársasági elnökségében, és a rádió, televízió birtoklásában és a bankpolitikában öltött testet. Magam mindezt pontosan tudom, mert átéltem. Az egész konfliktus Antall József és közöttem emiatt robbant ki. Ennek az alávetésnek a következményeit ma nyögjük. A demokrácia külső jellegzetességei közül sok érzékelhető, többpártrendszer van, némi szólásszabadság, de magyar önrendelkezés nincs. Nem az a probléma, hogy a magyarság ma nem választhatja a Horthy-rendszert, hiszen az képtelenség is volna ennyi idő után, hanem, hogy nem rendelkezik szabadon – egyelőre – önmagával. Nem építhet fel olyan, a maga számára egyedül előnyös harmadik-utas rendszert, amelynek sok eleme már megvolt a Horthy-korszakban.

 Zalaegerszeg megőrizte fizetőképességét

Nem kérünk az MSZP „kiszámítható” gazdaságpolitikájából (4.oldal)

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere, országgyűlési képviselő: Mi már ismerjük a „kiszámítható” MSZP-s gazdaságpolitikát. Nem kérünk belőle. 2002-től folyamatosan feladatokat kapott az önkormányzati szféra, és ehhez nem kapta meg az ezeknek a működtetéséhez szükséges forrásokat. Korrekt feladatmegosztás történt most az állam és az önkormányzat között. A mostani szituációban minden település abban érdekelt, hogy a saját gazdaságát fejlessze, hiszen a gazdaságból származó adóbevételek – mindenek előtt az iparűzési adó vagy az idegenforgalmi adó – teljes mértékben helyben maradnak.

 A környezettudatos gondolkodásért

Az iskolákkal együtt próbálunk több közös környezettudatos-programot létrehozni (5.oldal)

Ughy Attila, (Fidesz–KDNP), a XVIII. kerület polgármestere: A XVIII. kerületben, a már lezárt pályázaton, néhány intézményben már fotovoltaikus napkollektorokat helyeztünk föl, így a városházán, három kerületi általános iskolában. A napkollektorok nem csökkentik az energiafelhasználást, hanem csökkentik a vásárolt energiát, vagyis az energiaszámlát. Ami az energiafelhasználást csökkenti, az a fűtés-korszerűsítés, hőszigetelés, nyílászárócsere, amelyet több más iskolában, óvodában, bölcsődében végeztünk el (Darus, Kandó, Karinthy stb.). Tehát két ügyünk van, az egyik a napkollektoroké, a másik az energiacsökkentő beruházásoké. Így hozzávetőlegesen 20-25%-kal csökkentjük az intézmények energiafelhasználását, illetve energiaszámláját.

 Megszüntetnék a komlói szegénytelepet

A szocializmusból ránk maradt örökséget akarjuk többelemű programban felszámolni (7.oldal)

Pályázati koncepciót nyújtott be Komló önkormányzata a településen található szegregált lakókörnyezetek felszámolására és az ott lakók integrálására. Siker esetén a nagyjából 300 millió forintos összköltségvetésű program 100%-ban támogatásból valósulhat meg.

 Helyre kell állítani az újpesti strandot

Ez az ingatlan egy ideig bűntanyaként üzemelt (8.oldal)

A legendás újpesti Tungsram strand 2004 óta nem üzemel. Dr. Hollósi Antal, Újpest országgyűlési képviselője levélben fordult a tulajdonos General Electric új vezetőjéhez, tegye lehetővé, hogy a strand újra az újpestieké legyen.

 Nagy siker az „Alföld Szíve” kártya

Célunk, hogy tovább bővítsük az elfogadóhelyek körét (8.oldal)

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat támogatásával 2008 augusztusában útjára indított „Alföld Szíve” kedvezménykártya akció sikerét bizonyítja, hogy használóinak az elmúlt években már több mint 80 partnernél lehetett igénybe venni különböző kedvezményes szolgáltatásokat.

 A helyi gazdaság- és közösségfejlesztés motorjai

Célunk, hogy több lábon álljanak az agrárvállalkozások (9.oldal)

Már 335 településen működik korszerű Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT). A szolgáltató terek kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be a következő, 2014–2020-as költségvetési időszakban. Szerkesztőségünk vendége, V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint kezdetét vette az a folyamat, amelynek célja a helyi közösség és a helyi gazdaság együttes fejlesztése, a falusi élet minőségének javítása.

 Johanna karakteres személyisége nem illik bele egyetlenegy rendszerbe sem

Szentekre, egyéniségekre nincs szüksége a globalizálódó világnak (10.oldal)

Március 1-jén mutatta be az egri Gárdonyi Géza Színház Bernard Shaw Szent Johanna című szatirikus tragédiáját. A darab rendezője a színház direktora: Blaskó Balázs. Igazgató úr szerint ma Magyarországon az európai globalizációs törekvésektől függetlenül vagy akár annak ellenében, társadalmi, gazdasági, kulturális szempontból, egyéni útkeresést folytatunk. Hasonló alaphelyzet fedezhető fel a Szent Johanna viszonyrendszerében is.

 A bizalom jele, hogy eljátszhatom Johannát

Kevesen tudnak igazán megingathatatlanul, feltétel nélkül hinni (11.oldal)

Beszélgetés Marjai Virág színművésznővel

Manapság nem jellemző a Jeanne d’Arc-i hit, mert sokan parttalanul, perspektíva, ambíció nélkül élnek. Nem is nagyon szeretnénk kapaszkodókat, mentsvárakat találni. Kevesen tudnak igazán megingathatatlanul, feltétel nélkül hinni. De nemcsak a korunk problémája az, hogy nem tudunk mit kezdeni az újjal, az adott megelőző jelenségekkel. Úgy mondanám, ha a kockák közé begurul egy gömb, az mindig egyfajta káoszt, értetlenséget eredményez, s szeretjük kitaszítani azt – ez a könnyebb megoldás – ami nem illik a képbe, nem sablonos.

 A pápa példát mutat azzal, hogy minden embert testvérének tekint

Szent Ferenc az evangélium tanítását a kor nemes vágyával kapcsolta össze (12.oldal)

Dr. Barsi Balázs a Sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom és Kolostor igazgatója és házfőnöke: Alázattal ki kell jelentenünk, hogy Szent Ferenc nemcsak a ferenceseké, nemcsak a katolikus egyházé, nemcsak a keresztényeké, hanem az egész világé. Ebből következtetünk arra: létezik olyan életszentség, amelyik igazi emberré tesz. Olyan egyéniség volt, akit a legtöbben csak felszínesen ismernek. Így a természetvédők, állatbarátok emblematikus figurája lett, míg mások a demokrácia szószólójának tekintik. Holott ő a testvéri szeretetet hirdette, és bár a zöldek mozgalma sem lebecsülendő, Szent Ferenc szakított a panteizmussal. Naphimnusza nem panteista mű, hiszen a Napot, a Holdat „megfosztja” istenségétől, így lesz a Nap testvérünk , a Föld pedig nővérünk. A mindenséget Szent Ferenc a Teremtő dicséretére szólítja föl.

 Csorja Gergely: Magyarország is lehetne Ciprus (19.oldal)

Amennyiben 2010-ben Bajnai Gordon marad a miniszterelnök…Miközben a magyar kormány nap, nap után kapja a kritikákat gazdaságpolitikája miatt, addig a nyilvánvaló csalásra és harácsolásra berendezkedett rendszerek pusztítását a nagy nemzetközi pénzügyi szervezetek, például az állami pénzekből okoskodó IMF, vagy az Európai Központi Bank jóváhagyólag tudomásul vette. Sőt kimondottan támogatta. A ciprusi off-shore rendszer nem csak Ciprust tette tönkre, de a görög válságban is jelentős szerepet játszott. A görög állam – többek között – azért volt képtelen fenntartani magát, mert a görög jövedelmek jelentős része Cipruson landolt, természetesen adómentesen. A ciprusi pénzügyi rendszer, a hatalmas mennyiségű ott tárolt fekete- és szürkepénzzel csalogatta a Felcsúti Péter típusú nyerészkedőket. Ciprusnak is akadt egy ilyen Felcsútija, aki elintézte, hogy a bankok irdatlan mennyiségű és gátlástalan profitot termelő pénzt helyezzenek ki. Az ilyen hitelléggömbök képzésére szakosodott csoportok mérhetetlen hasznot tömnek a zsebükbe, miközben borítékolható a bukás.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. (De már szerdán kapható 13 óráig a kiadóhivatalban, és a Püski Könyvesházban.) Vagy fizessen rá elő!

Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3.

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575.

Telefon és telefax: 781-3236, 06-30/754-5017. E-mail: info@magyarforum.hu

Kiadja: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány.