vissza a főoldalra

 2013.03.15. 

Az oktatási ágazat az uniós forrásokat százszázalékosan ki tudja használni

Nem törekszünk olyan elemek bevezetésére, melyek idegenek a magyar valóságtól

Több mint 16 milliárd forintot fordítanak az Új Széchenyi Terv keretében a Társadalmi Megújulás Operatív Program forrásaiból a köznevelési rendszer tartalmi megújítását és a pedagógusképzés átalakítását, az életpályamodell kidolgozását célzó programokra.

Szerkesztőségünk vendége Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.

 Hogyan oszlik meg a 16,6 milliárd forintos támogatás?

 – Az új Széchenyi-terv forrásaiból a közoktatás fejlesztését, szakmai, informatikai támogatását célzó programrészre körülbelül 6,8 milliárd forint jut, míg a pedagógus-továbbképzés megújítását és az életpályamodell kidolgozását segítve csaknem 9,9 milliárd forintot különítettünk el.

 Azt nyilatkozta, hogy az uniós források lekötése és lehívása a korábbi években nagyon sok gondot okozott. Mi okozta a problémát?

 –Ezt nem kifejezetten az oktatásügyre értettem, hanem általánosságban az uniós forrásokra. Európa-szerte probléma, hogy sok országnak nem sikerül teljes mértékben elkölteni az uniós pénzeket szabálytalanságok, késlekedés, a formális előírások be nem tartása vagy egyéb problémák miatt. A jól felkészült országok viszont igen nagy százalékban és hatékonysággal tudnak teljesíteni. Magyarországon az elmúlt 9 évben sok területen visszatérő gond volt, hogy az uniós pénzek „bent ragadtak”. A kormány mindent megtesz azért, hogy minél magasabb arányban felhasználja az uniós forrásokat. Az oktatás területén teljes mértékben lekötöttük, illetve pályázattal lefedtük az EU-s pénzeket, tehát a 2013. december 31-én véget érő uniós költségvetési szakaszban az oktatásnak már nincsenek szabad forrásai. Ettől függetlenül a tényleges uniós pénzköltés áthúzódik 2014-re, mert hosszú projektekről van szó.

 Említettük a pedagógus életpályamodell kidolgozását. Igaz, hogy szeptemberre bevezetik a pedagógus életpályamodellt?

 –A magyar gazdaság lehetőségeit keretek közé szorítja a meglehetősen instabil európai gazdasági környezet. Jelenleg minden jel arra mutat, s ha hazánk gazdasági helyzete lehetővé teszi, akkor szeptemberben elindulhat az életpályamodell egésze. Ez ugyanis többoldalú nagy pedagógiai-politikai projekt, s azt a célt szolgálja, hogy a pedagóguspálya kiszámíthatóvá váljon, pontosan lehessen tudni, mikor, mit kell teljesíteni ahhoz, hogy a következő fokozatba lépjen a tanár, a tanító. Mindezt a minőségi követelmények rögzítik. Az életpálya újfajta munkaszervezést hoz magával, szakítunk azzal a szemlélettel, hogy a pedagógus munkaidejét csak a leadott órákkal mérjük. A munka törvénykönyvébe foglalt kötelező heti munkaidő 80 százalékát kötött munkaidőnek tekintjük – tehát ezt az időt kifejezetten pedagógiai munkával kell eltölteni. Ebbe az időbe a korrepetálástól a színházlátogatásig igen sok tevékenység kap helyet. Ezek nagy része nem új kötelezettség, a lelkiismeretes pedagógusok eddig is éppúgy teljesítették. Esetükben annyi történik, hogy láthatóvá tesszük a láthatatlant, mindenki számára egyértelművé válik, mivel tölti a tanító, tanár a munkaidejét. Ahhoz, hogy a pedagógusokat a társadalom jobban megbecsülje, béremelésre van szükség. Ma nagyon sok pedagógus a létminimum alatt él, mivel olyan alacsony a jövedelme. A modell szeptemberi elindulásához nekünk minél gyorsabban be kell fejezni azt a munkát, ami például a minősítés követelményeit és a minősítésben résztvevő szakemberek képzését határozza meg. Ehhez jelentős forrásra van szükség, hiszen képzéseket kell szerveznünk, szakmai anyagot előkészíteni, vizsgáztatni. A többi között erre szolgál az új Széchényi-terv keretein belül elérhető pénz.

 A szakszervezetek üdvözlik a lépést, de egyben felhívják a figyelmet, a modell bevezetésével a bérezésnek is emelkednie kell. Maga a több pénz önmagában megoldja –e a minőségi és a bérezési problémákat?

 – Természetesen a több pénz önmagában nem javítja a minőséget, éppen azért hangsúlyozzuk mindig, hogy az életpálya nem egy egyszerű fizetésemelés. A bérezési problémákat a pénz bizonyára megoldja, mert az a tanár, aki most 135 ezer forintos kezdő fizetést kap, és a megélhetése miatt másodállásban is dolgozik, ha majd közel 200 ezer forintot keres, már nem kell pluszmunkát vállalnia, megszűnik az a jelenség, hogy másod-, harmad állásokkal tudja csak előteremteni a megélhetés költségeit. A minőséget illetően a pedagógusok folyamatos fejlődését a már említett követelményrendszer biztosítja. Aki például belép a pedagógus 2-es kategóriába a pedagógus 1-ből, azt jelenti, hogy hivatását, mesterségét magasabb szinten műveli. A harmadik már a mesterpedagógus fokozat, és a képzeletbeli hierarchia csúcsán a tudós, a kutató tanár áll. Szeretnénk, ha minél több ilyen címmel rendelkező tanárember dolgozna a középiskolákban, mert tudósokat igazán csak tudós tanárok tudnak nevelni. Nagyon nagy örömünkre szolgálna, ha újra olyan pedagógusok jelennének meg az iskolákban, mint amilyen a múlt század fordulóján Rátz László tanár úr volt. Ennek a minősítési rendszernek a kimunkálásán a szakszervezetek bevonásával dolgoznak pedagógiai szakemberek. Tehát szakmai, és nem ideológiai kérdésről van szó.

 Megvizsgálják-e, hogy más EU-s országokban hogyan kapcsolják össze a pedagógusokkal szembeni szakmai elvárásokat és az illetményrendszert?

 –Foglalkoztunk ezzel a kérdéssel is, gondosan tanulmányoztuk más országok gyakorlatát. Ennek ellenére természetesen a hazai iskolarendszer jellegzetességei alapján egy magyar életpálya modell készült. Az oktatásügyben a nemzetközi gyakorlat vizsgálatát, és az abból levont következtetéseket óvatosan kell kezelni, mert nagyon kockázatos egy adott köznevelési rendszer egyetlen egy elemét kiragadni. Az ugyanis soha nem önmagában működik a társadalomban, hanem beágyazódik annak történetébe, kultúrájába, gazdasági lehetőségeibe, civilizációs szokásaiba. A külföldi példákból csak annyit szabad átvenni, amennyi beilleszthető a hazai gyakorlatba. Ilyen esetünkben a külső ellenőrzési rendszer, ami nem idegen a magyar hagyományoktól, s ami összefügg a minősítéssel. Ez a rendszer nálunk megszűnt 1985-ben, azóta a hiányát mindenki érzékeli. Ezért nem rendszeridegen elem, hogy olyan tanfelügyeletet honosítunk meg, aminek lényege, hogy erre a feladatra felkészített szakemberek látogatnak órákat, foglalkozásokat az óvodától a középiskolákig, akik hozzájárulnak a pedagógusok fejlődéséhez, és objektív értékelést adnak a tanítók, tanárok munkájáról.

 Tisztelt államtitkár asszony! 1980-ban, amikor az első osztályba léptem, az iskolaotthonos rendszer volt, és negyedikben kettes számrendszerben próbáltak meg velünk a matematikai alapműveleteket végeztetni. S jött a sok újítás, reform. Mikor jön el az a kor, mikor az iskola végre nem lesz „pedagógiai kísérleti telep”?

 – Nem biztathatom azzal, hogy lesz olyan korszak, amikor ne lennének változások. A társadalmi, gazdasági, politikai rendszerek és az egész világ folyamatosan változik körülöttünk. Az iskoláknak részben követni kell a változásokat, másrészt serkenteni kell azokat, mert az iskolában születik a holnap. Ezért nem tudom elképzelni azt, s nem is tartanám jónak, hogy akár egyetlen évtizeden keresztül változatlan maradjon az iskolarendszer. A változtatásokat ki kell próbálni; ezt nevezzük kísérletnek. Ha túl sok van belőle, és felelőtlen kísérletezések történnek, az hiba, mi több, bűn a gyerekek ellen. A kettes számrendszer tanításának bevezetését azzal indokolták, hogy ez a számítógépek "nyelve". Nem vagyok matematika szakos, így csak kételkedni merek e lépés hasznosságában, de azt tudom, hogy nem előzte meg semmilyen felmérés, ami igazolta volna szükségességét. Súlyos etikai követelmény: csak olyan pedagógiai kísérletet szabad végezni, amiről nagy valószínűséggel megállapítható, hogy a gyerekekre ártalmatlan. Országos szintű újításokat nem szabad a nélkül bevezetni, hogy azokat kisebb mintán lelkiismeretesen ki próbálták volna. Mi olyan változásokat preferálunk, amelyeknek megvannak az előzményei a magyar oktatásügyben és máshol is beváltak. Már a kormányváltás után úgy rendelkeztünk, hogy alsó tagozatban is lehet osztályozni, amit az előző liberális oktatásirányítás minden megelőző kísérlet nélkül generálisan megtiltott. Szintén felelőtlen kísérlet volt, mikor megtiltották az alsó tagozaton az évismétlést. A korábbi kormányzat előírta azt a pedagógiai abszurditást, hogy úgynevezett nem szakrendszerű órákat kell tartani az 5. és 6. osztályban, ahol csak a kompetenciákat kell fejleszteni. Mi ezt is visszafordítottuk, úgy, hogy egy-két év kifutási időt adtunk azoknak az iskoláknak, ahol így készültek a tanévre. 2016-tól vezetjük be a fiataloknak az érettségi előtti kötelező közösségi szolgálatot, aminek 2011-ben sikerrel lezajlott a próbája, tudományos feldolgozása. Ilyen elem valóban nem volt eddig a magyar oktatásügyben. Nem állítom, hogy nem lesz mindig 50-100 ember, aki ez ellen szót emel, de ha egyszer több száz iskola, több ezer gyerek minderről pozitívan nyilatkozik, akkor megvan az erkölcsi alapunk arra, hogy általánosan is kötelezően előírjuk. Szintén új elem, hogy három éves kortól óvodába kell járatni a gyerekeket. De ez sem szokatlan, hiszen egyes térségekben minden három éves gyerek óvodába jár. Mindez azt mutatja, hogy nem törekszünk olyan elemek bevezetésére, melyek idegenek a magyar valóságtól.

Medveczky Attila