vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.22. 

Nem akarnak visszatérni Szlovákiába a magyar diákok

Csupán minden ötödik, Csehországban tanuló felvidéki magyar diák számol azzal, hogy tanulmányai befejezése után visszatér Szlovákiába, az ott dolgozó szlovákiai magyarok fele pedig egyáltalán nem akar többé visszatérni Szlovákiába – derült ki a Vox Juventae polgári társulás felméréséből.

A Vox Juventae – diákszervezetek segítségével – megvalósított felmérése során 800 Csehországban élő vagy tanuló felvidéki magyart kérdezett meg. Az apropót az adta, hogy már évek óta folyamatosan növekszik a Csehországban tanuló, illetve később ott munkát vállaló szlovákiai magyarok száma.

 A felmérés adataiból kiderül: a Csehországban tanuló felvidéki magyar diákok mindössze 20 százaléka számol azzal, hogy tanulmányai befejezése után visszatér Szlovákiába, hogy ott vállaljon munkát. A megkérdezettek legnagyobb hányada (39 százalék) Csehországban kíván munkát vállalni az elkövetkezendő 10 évben, s csaknem ilyen népszerűnek számítanak Nyugat-Európa más országai is: a diákok 34 százaléka tervezi, hogy az egyetem elvégzése után ezek valamelyikében vállal munkát.

 Hasonló volt a válaszok aránya azon szlovákiai magyarok körében is, akik ugyan már befejezték csehországi tanulmányaikat, ugyanakkor bár Szlovákiában van az állandó lakhelyük, továbbra is Csehországban élnek. Ebben a csoportban arra a kérdésre, hogy mely országban kívánnak munkát vállalni az elkövetkezendő tíz év során, csupán a válaszadók egynegyede jelölte meg Szlovákiát.

 A felmérés során adott válaszokból az is kiderül, hogy a Csehországban tanuló, illetve ott munkát vállaló felvidéki magyarok jelentős részét az a gondolat is foglalkoztatja, hogy véglegesen elköltözik Szlovákiából. Arra a kérdésre, számol-e azzal, hogy kivándorol Szlovákiából, a megkérdezettek 20 százaléka válaszolta azt, hogy már eldöntötte: végleg külföldre költözik, további 45 százalékuk pedig azt jelölte meg válaszként, hogy foglalkozik a gondolattal. Az adott kérdésre csupán a megkérdezettek egynegyede adta azt a választ, hogy egyáltalán nem merült fel nála a Szlovákiából való tartós kivándorlás lehetősége.

 A felmérésben részt vevő, Csehországban dolgozó felvidéki magyarok legnagyobb hányada (36 százalék) azzal indokolta, hogy nem kíván visszatérni Szlovákiába, hogy a fogadó országban jól érzi magát, elégedett lakhatási körülményeivel, emberi kapcsolataival. A válaszadók második legnagyobb csoportja (29 százalék) azt állította, azért nem kíván visszatérni Szlovákiába, mert Csehországban olyan, jobb kereseti lehetőséget nyújtó, biztos munkaviszonnyal rendelkezik, amely a szakmai előmenetelre is lehetőséget ad. A válaszadók 7 százaléka azt mondta, azért nem tér vissza Szlovákiába, mert tart tőle, hogy nem érezné ott jól magát.

 

(Forrás: mno.hu)