vissza a főoldalra

 2013.03.22. 

A magyarok szomorú márciusa 1957

Biszku Béla: Le kell leplezni a hazafias jelszavak alatt jelentkező demagógiát, meg kell mutatni, hogy azok az igazi kommunisták és hazafiak, akik az internacionalizmus talaján állnak, a többiek hazaárulók!

A II. világháború utáni márciusok közül bizonyára az 1957. évi volt a legszomorúbb a magyarság nagyobbik fele számára. Elevenen élt még a nemzet lelkében a szovjet hadsereg által kíméletlenül eltiport 1956. októberi–novemberi forradalom és szabadságharc minden öröme, győzelembe vetett hite és lelkesedése, de akkorra már sokkal inkább az elkerülhetetlen bukás okozta bánat és fájdalom. 1956. december elején a magyar kommunistáktól megtudhatta minden forradalmár, hogy az ő szemükben nem is volt forradalmár, hanem sokkal inkább ellenforradalmár, sőt néha már fasiszta is, meg csőcselék is, netán alvilági hordákkal szövetkező is. Sőt egyáltalán forradalom sem volt, hanem amit annak gondoltak, az csupán egy gyalázatos ellenforradalom volt. Ezzel szemben a forradalmi napok alatt pánikba esett, egy ideig kétségbeesetten védekező, sortüzeket is lövető és lövő elvtársak, akik később bujkáltak és menekültek, na, azok pedig derék és hős forradalmárokká váltak. Új kormányuk neve is Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány lett.

Az MSZMP Intéző Bizottsága 1956. november 21-i ülésén Kádár kijelentette: Szégyen és fájdalom, hogy a magyar munkások (értsd: kommunisták – BL) hatalmát szovjet proletárok vérén tartjuk fenn.

1956 decemberében bevezetésre került a statárium. Ettől kezdve egy horpadt kézigránátért vagy egy ócska pisztolyért, ezek rejtegetéséért pillanatok alatt meg lehetett kapni a 15 év börtönt. Megtörtént az államvédelmi állomány felülvizsgálata, átsegítése az új rezsimbe, de nem ám úgy, ahogy nem is olyan régen egy magyar filmalkotásban – A vizsga címűben – a nézővel, látványosan, de hiteltelenül elhitetni igyekeztek. 1957 januárjában megszülettek az első halálos ítéletek, sőt azokat végre is hajtották. Ugyanebben az időben – 1957. január közepén – visszaállításra kerültek az 1953-ban, a Nagy Imre miniszterelnök akkori kormánya által megszüntetett internáló táborok. A különbség csupán annyi volt, hogy az egykori internálás elnevezést közbiztonsági őrizetre változtatták. A lényegen azonban semmit sem változtattak.

Valahol, valakik valamikor ez idő tájt kitalálták a MÚK-ot, vagyis azt, hogy Márciusban Újra Kezdjük. Szájról szájra terjedt a hír, hogy az 1948–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, 1957. március 15-én, folytatódni fog az, ami 1956. november 4-én kényszerűen abbamaradt.

Volt ahol a mindig lakájlelkű kommunista sajtó közreműködésével visszaüzentek, ők is azt harsogták, hogy MÚK. De ez egy kicsit mást jelentett. Azt jelentette, hogy Márciusban Újra Kaptok. Majd a visszapofázást a készülődés követte, ha netán mégis előadódna valamilyen mozgolódás, hatékony legyen annak elfojtása.

Az előkészületekről szó esett az MSZMP Intéző Bizottsága 1957. március 5-i ülésén. Ennek hangulatára nagyon jellemző az, hogy Marosán György – akkori népszerűbb nevén „BuciGyuri” –1848 márciusa kapcsán még Kossuth-apánktól is elhatárolódott. Az ő sajátos hevességével kijelentette: Mi nem vagyunk Kossuth örökösei! Mi Táncsics és Petőfi örökösei vagyunk. 1848-nak van reakciós hagyománya, és ebben Kossuth is benne van.” (Forrás: MOL 288.f . 5.csop. 17.ö.e.) Ugyanezen az ülésen Biszku Béla, aki éppen akkor lett belügyminiszter, követelte: Le kell leplezni a hazafias jelszavak alatt jelentkező demagógiát! Meg kell mutatni, hogy azok az igazi kommunisták és hazafiak, akik az internacionalizmus talaján állnak, a többiek hazaárulók!” (Forrás: MOL 288.f . 5. csop. 17. ö.e.)

 Az 1956 végén létrejött „pufajkás” karhatalmi alakulatok mellé erőteljesen szervezni kezdték a munkásőrséget. 1957. március közepén, a 15-ét megelőző napokban alkalmazni kezdték a preventív őrizetbe vételeket. Akiről csupán feltételezni lehetett – nem is mindig megalapozottan –, hogy netán hajlamos lehet valamiféle zavargásokban való részvételre, azt a „pufajkások” – akár a honvédtisztiek, akár a belügyesek – már hurcolták is el preventív őrizetbe. Bárkit addig tartottak bent, amíg szükségesnek ítélték.

1957. március 15-én, de már a megelőző és követő napokon is fokozott készültség volt elrendelve a fegyveres erőknél és fegyveres testületeknél. Teherautókon és gyalogosan is felfegyverzett karhatalmi egységek cirkáltak, vagy erőt demonstrálva vonultak a városokban. Jellegzetes karhatalmi jármű volt ebben az időben az IZS gyártmányú szovjet oldalkocsis motorkerékpár. A vezető mellre véve, a mögötte ülő hátravéve viselte a géppisztolyt. Az oldalkocsira egy golyószóró volt felszerelve, kezelője lövésre készen ücsörgött mögötte. Mindent elkövettek annak érdekében, hogy minél nagyobb legyen a félelemkeltés.

1957. március 15-én már megfélemlítve élt a nemzet az 1956 eltiprása által okozott fájdalom kiheverhetetlen apátiába sodorta. Telítve voltak a börtönök, az internáló táborok, a fogdák vagy ilyeneknek átalakított helyiségek. Egy kisemmizett, megalázott, mindenki által becsapott és magára hagyott nemzet emlékezett, szinte némán 1848-ra.