vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.22. 

A székely népakaratot nem lehet figyelmen kívül hagyni

Felháborító, hogy miközben Marosvásárhelyen autonómiatüntetés zajlik, addig Victor Ponta miniszterelnök a szocialista-kommunista magyar testvéreivel Budapesten ünnepel.

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke szerint pártpolitikától függetlenül kell összefogni minden erdélyi magyar pártnak, civil szervezetnek, egyháznak. Az MPP megyei elnökét nem lepte meg, hogy a román kormánysajtó csak ötezres létszámról írt a marosvásárhelyi tüntetés kapcsán, hiszen a kommunista, sovén pártoktól mást nem várhatnak.

 Milyen elhatározásból szervezték meg a Székely Szabadság Napját, és mi teljesült vasárnap a célokból?

 –A 159 évvel ezelőtti megtorlásra akartunk emlékezni, s ki akartuk hangsúlyozni, hogy Székelyföld magyar ajkú lakósságáról ne lehessen akarata ellen dönteni, ennek pedig egyetlen lehetséges eszköze Székelyföld területi autonómiájának kivívása. Ezt a demonstrációt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hirdette meg, és a Magyar Polgári Párt az első perctől kezdve elkötelezett partnerként lépett föl. Nem azt nézzük, hogy ki a szervező, hanem, hogy a nemzeti ügyekért közösen kell kiállni. Tavaly, a parlamenti választások idején a magyar pártok tüntetéseket szerveztek. Idén elmondtam, hogy nem kampányidőszakban kell tüntetni, hanem pártpolitikától függetlenül össze kell fogni minden erdélyi magyar pártnak, civil szervezetnek, egyháznak. Döbbenetes volt, hogy az összefogásra milyen sokan összegyűltek a marosvásárhelyi nagygyűlésen. Izsák Balázs, az SZNT elnöke közlése szerint 30 ezren vettek részt ezen a demonstráción. Ez üzenet a román a kormány felé: a székely népakaratot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem szabad ezt a rendezvényt egyetlen egy pártnak sem kisajátítania. Azért is nyilatkoztam március elején az erdélyi sajtóban, hogy legyen tűzszünet a magyar pártok között, s az ilyen alkalmakkor össze kell fogni.

Önök 30 ezres részvételről beszélnek, míg a román sajtó ötezer főről ír. Azért ez nagy differencia.

 –Mit várunk el egy olyan kommunista, sovén kormánytól, amelyik, ha tudná, még a levegőt is megvonná tőlünk? Azért írták, hogy kevesen voltunk, hogy ne ismerjék el létezésünket. Fotók, videófelvételek bizonyítják, hogy kilométeres tömeg vonult Marosvásárhely utcáin. Megköszönöm azoknak a kiállást, akik eljöttek a rendezvényre, és azoknak is, akik a világ bármely pontján együttérzésből demonstráltak.

 Úgy tudom, hogy az RMDSZ vezetősége hivatalosan nem támogatta a demonstrációt, viszont mégis sok RMDSZ-es polgármester, önkormányzati képviselő vett részt a rendezvényen.

 –Tudnék erre a kérdésre válaszolni, de mivel éppen én hirdettem meg a tűzszünetet egészen március 16-áig, nem lennék hiteles, ha most valamilyek magyar párt ellen beszélnék. Azt viszont meg tudom erősíteni, hogy sok háromszéki RMDSZ-es polgármester jött el a tüntetésre. Buszokat szerveztek, és úgy vitték a tagságot, a barátokat. Az lényeg, hogy ott voltak. Örülök, hogy nem futamodtak meg az ilyen ügyek elől, hiszen a választott tisztségviselőknek példát kell mutatniuk.

 A nagygyűlés román kormányhoz címzett beadványa Székelyföld területi autonómia igényét, a székely jelképek üldözésének abbahagyását, teljes és tényleges szabadság követelését tartalmazza. Nem naivság a jelenlegi román hatalomtól ilyet kérni?

 –A román hatalom még a kommunista rendszerben azon dolgozott, hogy beolvasszon minket, erdélyi magyarokat, székelyeket. Ez a mai napig folytatódik. Felháborító, hogy miközben Marosvásárhelyen autonómiatüntetés zajlik, addig Victor Ponta miniszterelnök a szocialista-kommunista magyar testvéreivel Budapesten ünnepel. Nem azzal foglalkozik, hogy milyen gondok vannak az országban, hanem a pesti szocialistákat erősíti. Nem véletlenül, mert a Fidesz vállalta fel minden Kárpát-medencében élő magyar sorsát, és ez nem tetszik a román sovinisztáknak, sem a magyarországi szocialistáknak.

 Maradjunk az autonómia kérdésénél: vannak olyanok, akik szerint azzal lehetne Székelyföldnek a legnagyobb kárt okozni, ha valóban megadnák az autonómiát, mert ez a terület képtelen lenne magát eltartani, hiszen ott csak krumpli terem.

 –Ez valótlanság, hiszen éppen Erdély tartja el Romániát. Nem csak a pityókából él meg a székely, hanem a borvízből, az erdőkből, és még sorolhatnám.

 Hogyan tovább? Egyetlen autonómiatüntetés, gondolom, még nem vezet el az önrendelkezéshez.

 –A következő lépcsőfokokat csak közösen lehet meglépni, és ezért úgy látom, hogy ezekben a kérdésekben folyamatosan egyeztetni kéne a magyar szervezeteknek. Ha valamelyik párt nem ezt teszi, az a saját nemzete ellen dolgozik.

 

Medveczky Attila