vissza a főoldalra

 2013.03.29. 

Johanna karakteres személyisége nem illik bele egyetlen egy rendszerbe sem

Szentekre, egyéniségekre nincs szüksége a globalizálódó világnak

Március 1-jén mutatta be az egri Gárdonyi Géza Színház Bernard Shaw Szent Johanna című szatirikus tragédiáját. A darab rendezője a színház direktora: Blaskó Balázs. Igazgató úr szerint ma Magyarországon az európai globalizációs törekvésektől függetlenül, vagy akár annak ellenében, társadalmi, gazdasági, kulturális szempontból, egyéni útkeresést folytatunk. Hasonló alaphelyzet fedezhető fel a Szent Johanna viszonyrendszerében is.

 Miért esett a választása erre a darabra?

 –Ha figyelmesen elolvassuk Shaw művét, szembetűnő, hogy az angolszász világbirodalomban egy ír szerző alkot darabot a százéves háború egyik epizódjáról az 1900-as évek elején.  Szent Johanna története a XV. század első felében játszódik. A megszálló angol seregek célja  és érdeke a francia területeken lévő angol hűbérbirtokok visszaszerzése. Királyok váltják közben egymást mindkét oldalon, és területek cserélnek gazdát. A feudalizmus korában vagyunk, francia földön, idegen uralom alatt. Nincsenek nemzetállamok, hűbérurak uralkodnak, s vélt, vagy valós egyéni érdekek mozgatják a világot. Ez az alaphelyzet számunkra, magyarok számára sem ismeretlen, ha visszatekintünk történelmünk ezer évére. Egy ilyen történelmi szituációban felbukkan valaki, aki korát évszázadokkal megelőzi egyszerű, tiszta, logikus gondolkodásával, és bátran hirdeti: francia anyaföldünket meg kell védeni, anyanyelvünket, kultúránkat meg kell őriznünk, s kötelességünk felszabadítani Franciaországot az angol érdekuralom alól. Johanna isteni sugallatra, személyes példamutatásával, hite erejével vezeti győzelemre a francia népet az angol megszálló seregek ellen. Hite nem kizárólag az egyházba vetett bizalmon alapul. Meggyőződése szerint nincs szükség közvetítőre Isten és lelki meggyőződése között. Kijelenti, hogy ha az egyház gátolja Istennel való személyes kapcsolatát, akkor nem engedelmeskedik többé az egyház utasításainak.  Ez a szinte protestáns alaptézis erősen kerül megfogalmazásra az inkvizíciós-képben.

 „Olyan társadalmi problémákat boncolgatunk, mint viszonyunkat a globalizációhoz.” –olvasom az önnel készített egyik interjúban. Ezt kifejtené bővebben?

 –A darabban igen érdekesek az áthallások. Országunk vezetése napjainkban az európai globalizációs törekvésektől függetlenül, vagy akár annak ellenében társadalmi, gazdasági, kulturális szempontból egyéni útkeresést folytat. Ez a fajta függetlenségre való törekvés, egyéni útkeresés felfedezhető Show művének viszonyrendszerében is. Szentekre, egyéniségekre nincs szüksége a globalizálódó világnak. A kulturális érdekszférák szembenállását is jól modellezi a dráma. Ebben a darabban nagyon erőteljes a politikai, társadalmi érdekérvényesítő háttér. Warwick gróf a protestáns angol érdekeket képviseli, s Cauchon püspök - bár katolikus és francia - az angolok által megszállt terület uraként, szintén a trónörökös ellen foglal állást, s Johanna megégettetésén mesterkedik.

Kevés lenne azonban csupán egy nagyszerű alapmű modellértéke, ha annak érzelmi-értelmi sugallatát a társulat nem tudná magas szinten közvetíteni. Marjai Virág után szinte kiáltott Johanna szerepe, s nagyszerűen helytállt. Emellett a színház teljes férfiszínész gárdája színre lép, s remek teljesítményt nyújt. Az alkotótársaknak köszönhetően lenyűgöző akusztikus és vizuális hatások emelik az előadás erejét: Székely László invenciózus díszlete, Pilinyi Márta ízléssel stilizáló jelmezei és Aldobolyi Nagy György zenéje, melyben a falusi harangszótól a reimsi székesegyház koronázási harangszaváig ível a melódia, rendkívüli tartalmat ad a játékhoz. 

 A műsorfüzetben „gyermek Johanna” is látható. Neki mi a szerepe?  

–A gyermek Johanna szerepeltetése adja a történet dramaturgiai keretét. Az ő gyermeki világában születik meg a tragikus jövőkép. Minden olyan ponton, ahol Johanna sorsa új irányt vesz, feltűnik a gyermek, aki visszautal a kezdetekre.

 Johanna az utójátékban megkérdi azoktól, akik dicsőítik, hogy visszajöjjön-e a földre, amire mindenki megdöbben, és szabadkozva eltávozik…

 –Az utójáték (Károly király álma 25 évvel a történések után) ad alapvetően szatirikus felhangot az előadásnak. Ladvenu testvér nagy hírt hoz: megsemmisítették a Johannát elitélő perszöveget, a dauphint királlyá koronázó Johanna akkori tette is új értelmet nyert, legalizálódott. Ezután alszik el Károly,s álmában megjelenik Johanna és életének-halálának szereplői. Feltűnik „Egy úr a XX. századból”, aki kihirdeti, hogy Johannát 1920-ban szentté avatták. Mindenki örvendezik és hozsannázik, de mikor Johanna felteszi a kérdést, visszatérjen-e húsvér leányként az életbe, döbbent csend támad, majd a jelenlévők egyenként, szégyenkezve mondják el, miért is nem volna szerencsés ez a fordulat.

 A mű szatirikus, vagy tragédiai része ragadta meg jobban?

 –Shaw mintegy 30 oldalas tanulmányt írt a Szent Johannáról, és ebben felveti, hogy az istenek nevetnek itt a gyilkosokon, és ezt a nevetést is tolmácsolni kell. Ezért ábrázolja a szerző szatirikus módszerrel alakjainak nagy részét. Így áll elő az a helyzet, hogy Shaw drámájában a metszően ironikus nevetés a legmagasabb fokú tragikai pátosz lenyűgöző hatásával váltakozik. Tragédia hát a Szent Johanna, vagy melodráma, aminek a korabeli kritika minősítette? Ha figyelmesebben megnézzük a szatirikus ábrázolás funkcióját Shaw drámájában azt kell látnunk, hogy igenis tragédia. E tragédia azonban sajátos módon, a szatirikus ábrázolási elemeken keresztül valósul meg.

 Háy Gyula Isten, császár, paraszt drámája is hasonló tragikus szatíra.

 –Tavaly mutattuk be Háy Gyula egy másik művét, Mohács c. drámáját, amely szintén alapvetően szatirikus hangvételű történelmi tragédia. A tragédia nem is tud tragikussá válni, ha nincsenek benne szatirikus elemek.

 Milyen volt a Szent Johanna fogadtatása?

 – Egyértelműen jók a visszajelzések. Aki látta, annak tetszett. Egerben egy adott bérlet hat előadást tartalmaz, a klasszikus drámai vonulatot ebben a szezonban azonban csak ez az egy mű képviseli. Előző évadban három jelentős, mély tartalmú darabot mutattunk be, de a közönség nagy része túl nehéz fajsúlyúnak ítélte akkori műsortervünket. Bármennyire is jelentős értéket képviseltek ezek az előadások: a Káin és Ábel, a Mohács, a Csíksomlyói passió, a közönség nagyszámú jelenlétével a vidám, zenés műfajokra szavazott, s ezt a tényt a financiális nehézségek közepette nem hagyhatjuk figyelmen kívül.  Amikor színházunk a ’80-as évek közepén újjáalakult, a város közel 70 ezres lélekszámmal bírt. Mára ez a szám körülbelül 55 ezerre csökkent, s természetesen ez a tény is kihat bérleteseink számának alakulására. A derűsebbre hangolt évad közel 20 %-os bérletes nézőszám-emelkedést eredményezett.