|
 2013.03.29.
"Marad a felelősség a mondataimért"
Beszélgetés Tóth Erzsébet Babérkoszorú-díjas költőnővel
Engedje meg,
hogy olvasóink nevében is gratuláljunk abból az alkalomból,
hogy március 15-e előtt megkapta a Babérkoszorú-díjat! Életrajzát
olvasva feltűnt, hogy nem halmozták el eddig a díjakkal. Mit érzett,
amikor megtudta, hogy Babérkoszorú-díjjal ismerik el munkásságát?
–Kimondhatatlan örömöt éreztem, valójában még most
sem tudom felfogni. Díjak tekintetében elég furcsán indult a pályám.
1979-ben az Egy végtelen vers közepe című kötetemre
megszavazták nekem a legjobb első kötetnek járó díjat. Fodor
András írta a laudációt, meg is mutatta nekem, elolvashattam.
Az utolsó pillanatban döntött úgy Aczél György, hogy nem
kaphatom meg a díjat, mert aláírtam egy nyilatkozatot a lengyel
Szolidaritás mellett. Három győri költő vehette át
helyettem. Azután József Attila-díjra is fölterjesztettek vagy
tízszer, de az akkori rendszerben, a Kádár kor puha diktatúrájában
szó sem lehetett a díjazásomról.
Végül 1995-ben adták át nekem a József Attila-díjat.
Nem panaszkodom, a díjakat adják, vagy nem adják. Egy nagy író
mondta: Úgy kell élni, hogy ne kapjál díjat. Butaság ez is.
Ha valaki azt mondja, nem érdeklik a díjak, az hazudik. A költő,
aki legszemélyesebb életét tárja az olvasók elé, persze,
hogy elismerést is szeretne. Visszajelzést, hogy nem hiába áldozta
életét az irodalomra. Nincs mit szépíteni: ma már legalább két,
lehet, hogy három írói közeg van, mélyre ásták valakik az
árkokat. Onnan tudom, hogy hova tartozom, hogy kik hívnak meg
felolvasásra, rendezvényekre. Van olyan pályatársam, akivel
együtt indultunk, és nem láttam húsz éve, pedig itt él,
ebben a városban. Más körökhöz tartozik, és átjárás
nagyon ritkán van. Ezért is fura, hogy újságírók most
kezdenek kultúrharcról beszélni. Nem tudom, eddig hol éltek.
Nagy megtiszteltetés, hogy olyanoktól kaptam a díjat, akiknek törekvéseit
nagyra becsülöm.
Az egyik pályatársa arctalan nemzedéknek nevezte azt a
generációt, melynek tagjaként indult. Milyennek látja kortársai
és saját helyzetét napjainkban?
–Rémületesnek látom, és ebben semmi túlzás nincs.
Mindenki haragszik mindenkire,félelmet látok a szemekben,
gyanakvást. Te miért? Én miért nem? Engem vigyen föl a padlásra.
És akkor engem még szeretnek. Tudom, mert az ilyesmit érzi az
ember. Nagyon sok sms- e-mail- gratulációt kapok, telefonokat,
te igazán megérdemled… stb. De annyira elváltak az utak és
lehetőségek 89 után, hogy ez már egy más világ. Valójában
az irodalom nem érdekes. Csak a piaci szempontok. Az pedig attól
függ, melyik kiadónál jelensz meg. Tud-e rád áldozni reklámot,
tévé megjelenést… De a tévéből te soha nem fogod megtudni,
hogy én babérkoszorút kaptam. A tv-t más érdekli. És a tévé
sem érdekel már senkit. Legfeljebb annyira, hogy melyik ostoba
amerikai filmet nézze meg huszadszor is. A tévé, mint kultúrafenntartó
és továbbító megszűnt. Limonádéagyúaknak limonádé. Pályatársam,
Zalán Tibor, aki az Arctalan nemzedéket írta annak idején,
nagyon megérzett valamit. Fura, de nekünk még volt arcunk, és
volt, aki látott minket. Volt közeg. Most nincs, szubkultúrák
vannak, három-négy, maximum tízezres olvasótábor. Nemzeti
kultúra? Szétforgácsolódik a kenyérharcokban. Zalán egyébként
nincs a Babérkoszorú-díjasok között, nem tudom, miért. Az
arctalan nemzedék jelentős alkotói meghaltak. Szervác József,
Csajka Gábor Cyprian. Többen közülünk Kossuth-díjasok, mások
politikusok lettek, szétszóródtunk. Ja, az élet nem csak
fiatalságból áll.
Költészetét és publicisztikai írásait egyaránt
jellemzi a közállapotokra történő gyors reagálás. Úgy érzi,
hogy nem többet tud, hanem mást tud a hétköznapokról, s ezt
el is kell mondania a megfelelő műfajban?
–Soha nem tudtam szétválasztani a közállapotokat a
személyes életemtől. Aki ezt meg tudja tenni, az nem is ember,
talán szent, vagy ilyesmi. Miről írjak verset, ha az
foglalkoztat, hogyan tudok bemenni a városba, amikor egy fillérem
nincs, és a lábam már rossz a gyalogláshoz? Mit tettem
rosszul, hogy nincs pénzem buszra? Talán megtaláltam az
alkalmas művészi formát efféle kérdéseimre is, ha babérkoszorút
kaptam. De az e fölötti öröm csak három hét, legfeljebb négy.
És marad a felelősség a mondataimért. A díjjal járó pénz
pedig sokat enyhít anyagi gondjaimon. Elég arra, hogy megfelelő
szellemi kondícióval esetleg újabb versbe kezdjek.
Milyen költői tervek foglalkoztatják jelenleg?
–Költészetnél nehéz tervekről beszélni, de előbb utóbb
megtalálnak a tervek. Valami elkezd mocorogni, formálódni
bennem. Azután imádkozom,hogy megtalálja a formát az írnivalóm.
Talán legszebb példája ennek a Kőrózsa című versciklusom,
ami tavaly jelent meg. Én ijedtem meg legjobban, amikor láttam:
hova alakul, miféle szöveggé. Nagyon más formát követelt magának
a hang, ami megszólalt bennem. Szeretném, ha az újabb hang is
megtalálná, kiküzdené a maga formáját.
Borbély László
|
