vissza a főoldalra

 

 

 2013.04.03. 

Megjelent a Magyar Fórum XXV. évfolyamának 14. száma!

A tartalomból:

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: Legyenek olyan szegények, mint amilyenné az országot tették (2.oldal)

A megállapítással lényegében véve mindenki egyetért: nem történt rendszerváltás, vagy ami történt, rosszul történt, de nem tudott még a magyar szellemi élet, a tudományos kutatás, tényfeltáró irodalom nekilátni a történelmi feldolgozásnak, a tételes, tudományos alapú elszámoltatásnak. Nem elég kimondani, hogy a rendszerváltás most kezdődik, ami eddig történt, az nem az volt, hanem meg is kell írni az előző évek történetét és tanítani is kell az iskolában. Azt kell tanítani. Most, ma kell látnia a közembernek is, hogy mi hogyan történt ezen az újkori mohácsi csatatéren. Mert addig hamis történelem alatt élünk. Márpedig, ha egy nemzet nem tudja felszabadítani magát egy ráerőszakolt hamis történelem nyomása alól, akkor hiába minden politikai erőfeszítés, új alkotmány, az erőfeszítések többnyire hiábavalóak. Ha a régi rendszer nemzetellenes erőinek még van annyi erejük, hogy ne engedjék az újkori történelem folyamatait tisztába tenni, akkor a lelkekben még ők vannak hatalmon, vagy ők is hatalmon vannak. Nem a felelősségre vonás az első, hanem a világos látás.

 Csorja Gergely: Meghalt a zsidólényegű maffiózó archetípusa (19.oldal)

Borisz Abramovics Berezovszkijt ascoti házában találták meg. Fel volt akasztva. A fülnek kissé idegen mondatszerkezet azért indokolt, mert nem tudjuk, hogyan került a kötélre. A hivatalos verzió szerint önkezével vetett véget életének. De az is lehet, hogy segítettek neki. Ezt már sohasem tudhatjuk meg. Berezovszkij, a moszkvai zsidó családba születetett, nagy munkabírású és feltűnően eszes matematikus a peresztrojka utolsó éveiben módszeres fosztogatásba kezdett. A volt szovjet állami vagyon csapolására – akárcsak nálunk – ott is jelentős hordák szerveződtek. Akárcsak nálunk, a hordák között volt egy jelentős érdekcsoport, mely lényegében zsidó származású maffiózókból állt. A csoport oszlopos tagjával, Arkagyij „Badri” Patarkacsisvilivel, a grúz-zsidó származású üzletemberrel közösen lopták el a VAZ gyárat, mely a keleti blokkban oly népszerű Ladákat is gyártotta.

 Meggyógyul Buda szíve

A II. kerület minden működtetést és fejlesztést hitel felvétele, valamint kötvénykibocsátás nélkül végez (9.oldal)

dr. Láng Zsolt II. kerületi polgármester: Buda szívében úgy köszöntöttek ránk a ’90-es évek, hogy – az akkor még – Moszkva téren balkáni állapotok uralkodtak, valamint a Ganz Gépgyár ipari csarnokai és a régi minisztériumi épület csúfították a területet. Az első komoly lépést a terület rendezése érdekében 2001-ben az első Orbán- kormány tette meg: a Ganz Gépgyár helyén létrehozta a Millenárist, amely közkedvelt, szép, zöld park lett. A második Orbán-kormány pedig előteremtette a szükséges pénzt a Széll Kálmán tér rekonstrukciójára, amelynek tervpályázata múlt év végén zárult le. A térség megújításának folyamatába illeszkedik, hogy a nemrég megszületett kormányhatározat értelmében hamarosan lebontják a 120 méter hosszúságú minisztériumi irodaépületet.

 Megfosztva állampolgárságuktól, idegenként a szülőföldjükön

A módosított jogszabályok nincsenek összhangban az Európai Egyezménnyel sem (7.oldal)

Dr. Nagy Tibor érsekújvári ügyvéd: A Lévai Járási Rendőrség felszólította ügyfeleimet arra, hogy adják le személyi igazolványukat, de ők nem jelentek meg az idézésen, hanem levélben hivatkoztunk a szlovák alkotmány azon passzusára, miszerint senkit sem szabad akarata ellenére megfosztani állampolgárságától. Így ők továbbra is szlovák állampolgároknak tartják magukat, s nem hajlandók leadni személyi igazolványukat.

 Megmaradásunk a kérdés

Az egész Kárpát-medence hosszú távú fenntartható fejlődését biztosító dokumentumot kell megalkotni (4.oldal)

Az Országgyűlés március 25-én elfogadta a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról szóló határozati javaslatot. A dokumentum bemutatja a nemzeti erőforrások állapotát, rögzíti a „jövőt felélő” folyamatokat, bemutatja a szükséges irányokat és intézményrendszereket.

Ékes József képviselő: Ha nem vagyunk képesek talpra állni, magunkat megvédeni – ez alatt értem az ország kiárusítását, a szolgáltató szektor kérdését – akkor a jövőnk siralmas lesz. Magyarország pedig a múlt hibás döntései miatt függőségi helyzetbe került. Törvénykezéssel meg kell oldanunk, hogy saját urai, gazdái lehessünk szellemi, természeti értékeinknek, a magyar alkotókészségnek.

 A vidéki szegénység felszámolásáért

A mezőgazdasági termelési potenciál sokkal nagyobb annál, mint amennyit ténylegesen termelünk (4.oldal)

Március 7-ével Dr. Medgyasszay Lászlót nevezte ki a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnökévé Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Elnök úr szerint, bár a piacgazdaság tana szerint a piac önállóan működik, a piacra jutás megteremtésében a mindenkori kormánynak nagy a szerepe és a felelőssége.

 Biztosított a magyar hadisírok védelme

Első világháborús veszteségeink nyilvántartását az 1950-es években megsemmisítették (5.oldal)

Maruzs Roland őrnagy, a HM Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Főosztály osztályvezetője: Egyik célunk, hogy a felszámolt katonai temetőkben nyugvóknak legalább a neveik ne vesszenek feledésbe. A feladat nem könnyű, mert első világháborús veszteségeink nyilvántartását 1950-es években megsemmisítették. 1955-ben felmérték a budapesti hősi temetőket, hadisírokat és érdekes módon a II. világháborús sírok egy részét meghagyták, de az akkori kőbányai temető első világháborús hősi sírjainak dossziéjára azt írták: a 30 éves porladási időszak lejárt, rájuk lehet temetni.

 Valóságos magyar Gascogne az

(Mikszáth Kálmán: A székelyek között) (15.oldal)

Gyakorta szokták mondani a magyarországiak, hogy a székelynek két esze van. Sokszor a jobbik eszükkel gondolnak ki valamit, de a rosszabbikkal hajtják végre. Én úgy találom, hogy nekünk magyarországiaknak van két eszünk velük szemben. Az egyik eszünkkel magasztaljuk, nagyra becsüljük, nemzetünk virágának tartjuk őket. A másik eszünkkel pedig el hagyjuk őket pusztulni…Olyan nép a székely, hogy akkor is érdemes volna őket megszeretni, ha egy szót sem tudnának magyarul. Hát még így, mikor egy szót sem tudnak másképp! – írta Mikszáth Kálmán 1886-ban A mi külön Tündérországunkban. Idén jelent meg egy értékes kis könyvecske a Noran Kiadótól, mely Mikszáth Kálmánnak Erdéllyel és Székelyfölddel kapcsolatos írásait tartalmazza. Negyedszázadon volt erdélyi képviselő (1887-től Ilyefalva 1892- től Fogaras), s ez a huszonöt év valóban második hazájává tette Erdélyt. Műveinek minden vonulatában ott találni irodalmi és személyes élményeit. Vármondákat ír Csicsóvárról és Keresdről, megjeleníti erdélyi kortárs barátait, ismerőseit. Elbeszéléseiben ott szerepelnek a furfangos székelyek, akiknek góbésága egyfajta mentőeszköz történelmi kiszolgáltatottságukban, és ott vannak az erdélyi história nagy alakjai az Apafiaktól a Tiszákig.

 Kolozsvári Álarcosbál Pesten

(Verdi: Az álarcosbál – a Kolozsvári Magyar Opera vendégjátéka) (12.oldal)

A Magyar Állami Operaháznak, mint nemzeti intézménynek rangjából és helyzetéből fakadó kötelessége a vidék operajátszását támogatni. Ez a felismerés hozta létre a Primavera-sorozatot, amelyben márciusban egy héten át minden meghívott társulat friss darabjait adta elő az Erkel Színházban. Először a Győri Nemzeti Színház pompás daljátékát, a János vitézt csodálhattuk meg. Őket a szegediek impozáns kiállítású Rigolettója követte, majd március 27-én, egy unikum, a Kolozsvári Magyar Opera adta elő Verdi remekművét, Az álarcosbált. Az öt fontos főszerepre a kolozsvári társulatnak sikerült az ideális szereplőket megtalálni. Mindannyian úgy énekben, mint színészi jelenlétben, alakításban nagyszerű teljesítményt nyújtottak…Minden zenei magaslaton túl ez az előadás jól példázta azt, hogy a Kolozsvári Magyar Opera az összmagyar kultúrkör ékszeres doboza. Csak fel kell nyitni…

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. (De már szerdán kapható 13 óráig a kiadóhivatalban, és a Püski Könyvesházban.) Vagy fizessen rá elő!

Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3.

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575.

Telefon és telefax: 781-3236, 06-30/754-5017. E-mail: info@magyarforum.hu

Kiadja: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány.