vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.29. 

Nikolić: Belgrád nem választhat az EU és Koszovó között

A szerb államfő szerint Belgrád nem választhat az Európai Unió és Koszovó között, folytatnia kell az uniós integrációt, de volt tartományának sorsa körüli vitában nem léphet át egy bizonyos határt.

Tomislav Nikolić a B92 televízió hétfő esti műsorában felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben Belgrád lemondana az európai integrációról, senki se szavatolná számára, hogy többé nem kell tárgyalnia Pristinával, és azt sem, hogy Koszovó Szerbia része marad.

A belgrádi politikai vezetők eddig sokszor egyértelművé tették, hogy amennyiben Brüsszel Koszovó függetlenségének elismerésétől tenné függővé Szerbia csatlakozását az Európai Unióhoz, akkor Szerbia lemondana az uniós tagságról. Nikolić kijelentését némi hangsúlyeltolódásként lehet értelmezni a korábbi nyilatkozatokhoz képest.

A szerb államfő a hétfő esti interjúban felsorolta azt, hogy a Koszovó sorsáról szóló belgrádi-pristinai tárgyalások során mi az, amiben Szerbia semmiképpen nem engedhet. Leszögezte, hogy Belgrád először is soha nem ismeri el Koszovó függetlenségét, másodsorban pedig nem engedheti meg, hogy az ottani szerb közösség lakta területeken huzamosabb időn át állomásozzon valamilyen fegyveres erő.

Nikolić szerint Pristina másrészt nem számolhatja fel azokat a hatásköröket, amelyek az önkormányzatok működését szabályozó törvénnyel összhangban az ottani szerb közösséget illetik meg. A szerb közösségnek kell felügyelnie a szerbek lakta területen az ottani bíróság és rendőrség munkáját. Nikolić közölte, hogy Belgrád a Koszovónak szentelt csütörtöki parlamenti ülésig részletesen meghatároz minden egyes jogosítványt, amellyel a Koszovóban élő szerb közösségnek kell rendelkeznie.

 

(MTI)