|
 2013.11.01.
Legyen a Világörökség része viseletünk
és történelmi emlékeink
Rendíthetetlenül őrzik magyarságukat a felvidéki bényiek
Alsó-Garam mente
központi települése az 1550 lelkes Bény. Az avar- és Árpád-kori
emlékekkel, valamint egyedülálló népviselettel egyaránt büszkélkedő
község lakossága példamutatóan őrzi magyarságát. A Kocka-házaspár
– Kocka Gyula és felesége Katalin – több évtizedes, áldozatos
munkájával a zászlóvivője mindennek. Arra is örömmel vállalkoztak,
hogy községük páratlanul értékes hagyományait, sajátosságait
megismertessék a Magyar Fórum olvasóival.
Kérem, hogy bevezetőül mutassák be számunkra
Bény települést.
Kocka Gyula: Bény a Nyitrai kerület Érsekújvári
járásában, a Garam alsó folyásánál fekszik, Esztergomtól
16 kilométerre. Településünk 1550 lakójából közel 1500
magyar ajkú, ami 95%-os aránynak számít. Ez a ho-mogénnek
mondható magyar közösség őrzi az eleink által ránk hagyott
értékeket. Mert bizony kis település létünkre bővelkedünk
értékekben. A falut körülölelő, köralakú hármas sáncgyűrű
még az avar korból maradt meg. Ennek szélén egy Szent László
emlékét őrző zarándokhely található. A falu közepén egy
Árpád-kori körtemplom van, mellette pedig a 13. század elején
épült kéttornyú kőtemplom büszkélkedik, amely a Magyarok
Nagyasszonya tiszteletét hirdeti. Nemcsak Szlovákia, de egész Közép-Európa
viszonylatában is jelentős építészeti és kultúrtörténeti
értéknek számít úgy a sáncrendszer, mint a két templom és
a zarándokhely. Nem véletlen, hogy településünk népszerű,
évi több száz turista keresi fel Bényt.
A község Kézműves Házáról és népviseletéről is
nevezetes. Úgy tudom, a Kézműves Ház létrejötte és története
önmagában is regényes.
Kocka Katalin: Igen, valóban, ugyanis az otthonául
szolgáló régi parasztház mára valószínűleg az enyészeté
lett volna, ha nem történik vele valami. Férjemmel ezért úgy
határoztunk, hogy néhány ifjú táncossal, valamint egy-két
lelkes nyugdíjassal összefogva, együttes erővel felújítjuk a
düledező házat a CSEMADOK helyi szervezete számára. A ház a
község tulajdona, a CSEMADOK mint szervezet, csak a használati
joggal rendelkezik. Közös erővel, kalákában felújítottuk, a
ház udvarán pedig az 1946-ban kitelepített bényiek tiszteletére
állítottunk emlékművet. Magam nyolc különböző kézművességből
szereztem oklevelet, mely feljogosít a nyári kézművestáborok
vezetésére. Mindezek eredményeként lehetőség nyílt arra,
hogy Kézműves Házzá alakítsuk az épületet.
Milyen programokat szerveznek a Kézműves Házban?
K. Gy.: Vannak állandó és alkalomszerű programjaink
is, ami közös bennük: igyekszünk közösségépítő, és a
magyar kisebbség számára identitáserősítő eseményeket
szervezni. Rendszeresek azok a kézműves-foglalkozásokra épülő
táborok, amelyeket nyáron szervezünk. Az évről évre
megszervezett táboroknak már komoly híre és rangja van, amit jól
példáz, hogy számos helyről érkeznek vendégek és nemcsak a
közvetlen környékről, hanem a Felvidék más részeiből és
az anyaországból is. Elsősorban a különböző kézművesmesterségekkel
tudnak megismerkedni a résztvevők. Megtanulhatnak csuhéból tárgyakat
készíteni, vagy éppen gravírozni. De az őszi, a téli és a
tavaszi időszakban is rendszeresen szervezünk különböző
programokat, foglalkozásokat. Ezek közül kiemelendő a hagyományőrző
aratási verseny, valamint a karácsonyi Betlehem-készítés és
koncert. Így egész évben zajlik az élet. Összességében jóleső
érzéssel mondhatjuk, hogy sokszínű programjainak köszönhetően
a bényi Kézműves Ház mostanra a környékbeli magyar közösség
összetartó központjává vált.
Egyedülálló és messze földön híres a bényi népviselet.
Mi adja ennek a különlegességét?
K. K.: A
viselet jellemzője a kurta szoknya, amely az Alsó-Garam mentén
hat község népviselete. Név szerint Bart, Kisgyarmat, Páld, Kéménd,
Kőhídgyarmat és Bény. A viselet elkészítését a községben
lakó varró asszonyok varrták a vászonkelmét saját kezűleg
szőtték. A férfi viseletben csak a nagy ülepű, szűk szárú
gatya volt jellegzetes. A női viseletben a hosszított derék a
XX. században egyre hangsúlyozottabb, a szoknya pedig egyre rövidebb
lett. A farpárnára csak ráakasztották a gyakran 10–15 db ráncos
szoknyát, melyek 7–9 szélből álltak. A női csizma oldalt
varrott, kemény szárú, magas sarkú volt. A családosak feketét,
a fiatalok és a még családtalanok pirosat viseltek. A piros
csizma jellegzetessége, hogy forgatható, azaz mindegy, melyik lábra
húzzák. A lábfejnél harmonikaráncos, talpára csikorgót,
sarkára fémdarabokból csergő sarkantyút erősítettek.
Ma is hordják a helyiek ezt a viseletet?
K. K.: Igen, természetesen, főleg az idősebb
korosztály. A fiatalok persze inkább már csak a fellépésekre,
és a különböző ünnepségekre veszik fel. Egy-egy fellépés
során mindig igyekszünk kihasználni az alkalmat, és nem csupán
a szereplésre összpontosítani, de tovább építeni a
kapcsolatainkat az anyaországiakkal. Már van egy testvértelepülésünk,
a Pest megyei Bénye község, ahová rendszeresen meghívást
kapunk. Ezt persze mi is viszonozzuk feléjük. A hagyományaink,
értékeink szerencsére már az anyaországban is sok helyütt
ismertek és megbecsültek. Éppen most, október 12-én
Esztergomban avatták hungarikummá a viseletünket, valamint a
templomunkat és a körtemplomunkat. Ez hatalmas megtiszteltetés
számunkra, és egyben megerősít bennünket abban, hogy további,
komoly terveink is legyenek a jövőt illetően.
Meg lehet erről tudni egy picit többet?
K. Gy.: Igen, bár nem árt hangsúlyozni, hogy a
dolog még gyerekcipőben jár. Hosszú évek óta dédelgetett álmunk,
hogy különleges viseletünk, valamint községünk egyéb értékei
végre nemzetközi összehasonlításban is méltó helyükre kerüljenek.
Szeretnénk, ha a viseletünk, valamint a bényi történelmi emlékegyüttes
elnyerné a Világörökség része kitüntető címet. Ez az egész
Kárpát-medencei magyarság számárai is újabb, nagy elismerést
jelentene. Ez persze egy hosszú, többéves folyamat eredményeként
valósulhat csak meg, ám a felterjesztés a terveink szerint rövidesen
megtörténik. Mi pedig a magunk részéről továbbra is mindent
megteszünk azért, hogy méltónak bizonyuljunk a rangos elismerésre.
Kovács Attila
|
