vissza a főoldalra

 2013.11.01. 

Jövőre szobrot állítunk Csurka István emlékére

Medveczky Ádámmal a Józsefvárosi Galériában

Mint az várható volt telt ház várta Medveczky Ádám Érdemes Művészt, Liszt- és Kossuth-díjas karmestert, a Magyar Állami Operaház örökös tagját, a Zeneakadémia egyetemi docensét a Józsefvárosi Galériában rendezett Zene-Fere című közönségtalálkozón. A népszerű karmester egyik tanítványa, Kovács Zalán tubaművész kérdéseire válaszolva mesélt önmagáról és hivatásáról, beszélgetés közben a nézők részleteket hallhattak, illetve láthattak az általa vezényelt komolyzenei művekből.

„Isten nem személyválogató, mindenkinek segít, aki hisz benne.” Medveczky Ádám e gondolat jegyében kezdte mondanivalóját. Először a szomszédos kerületben, a Ferencvárosban töltött gyermekkorát idézte fel. Örömmel mesélt a Boráros térről és környékéről, ahol első otthona volt, amelyben három testvérével és édesanyjukkal lakott. Visszaemlékezése szomorúságra adott okot, amikor málenkij robotra elhurcolt édesapjáról beszélt. Jóhiszeműen, önként jelentkezett, mert lisztet és cukrot ígértek fizetésképpen, de ehelyett elhurcolták és soha többé nem látták. Medveczky Ádámban azonban örökre eleven maradt az a néhány emlékkép, mely édesapjához fűződik, ilyenek voltak a téli hógolyózások vagy az Angyal utcai séták kézen fogva.

A művészet iránti fogékonyságot és szeretetet valószínűleg édesanyjától örökölhette, aki a Basilides családba tartozott és az Operaház korrepetitora volt. Az ő hatására kezdett el gyerekkorában zongorázni tanulni, majd 1955-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendékeként folytatta tanulmányait az ütőhangszer tanszéken.

Azokban az években nemcsak zenei tanulmányok foglalkoztatták, a történelem iránt is érdeklődni kezdett, különösképpen 1956 őszét követően, amikor egy életre megtanulta, hogy kizárólag a szemének higgyen és ne annak, amit az újságban leírnak. Azóta elkötelezett minden nemzeti ügy mellett és foglalkoztatják sorskérdéseink. Szellemi hovatartozásának másik pillére a hit, mely nélkül szerinte az ember legfeljebb olyan lehet, mint egy gyönyörű templomablak fénytelenül.

A középiskola elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Itt a karmesterképzőben és a zeneelmélet szakon Kórodi András volt a mestere. Közben 1960–1969 között a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólamvezető üstdobosaként is működött. Mesterei között elsőként említette Ferencsik Jánost, akinek instrukciói és hatása a karmesteri hivatás iránti vonzalmát növelte.

Pályafutásának mérföldkövét jelentette a Magyar Televízió 1974-ben első alkalommal megrendezett karmesterversenyének második díja, ami országszerte ismertté tette a nevét. Még ebben az évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa lett, az intézményben eleinte a zenekari gyakorlatok vezetője volt. 1974-ben kezdte meg karmesteri működését a Magyar Állami Operaházban. 1982-ben a Zeneakadémia Magánének és Zongora tanszékének tanára lett. 1987-ben kinevezték a Magyar Posta Szimfonikus Zenekara (ma MATÁV Szimfonikusok) zeneigazgatójának, ezt a pozíciót 1996-ig töltötte be. Közben egy rövid ideig a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójaként is működött.

Tanít a Zeneművészeti Egyetemen, e tevékenysége mind az Operához kapcsolódik, ezért csendült fel néhány részlet beszélgetés közben a Medveczky Ádám által dirigált művekből. Repertoárja rendkívül gazdag, közel hetven mű szerepel benne. Az operaházban a Cosě fant tutte után a Don Giovannit, majd a Karamazov testvérek című balettet, illetve a Tannhäusert és a Traviátát vezényelte el. Az évek során számos kortárs magyar opera ősbemutatóját is eldirigálta. Vendégkarmesterként Európa valamennyi országában járt, de több alkalommal fellépet az Amerikai Egyesült Államokban, Venezuelában, Japánban és Thai-  földön is. Karmesterként, az operaelőadások dirigálása mellett, végigvezényelte a szimfonikus zeneirodalom jelentős részét.

Szokásához híven búcsúzásképpen ismét szólt Liszt Ferenc Les preludes című művéről, melynek lényege hogy „az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.”

Az idő rövidsége miatt mindenről persze nem eshetett szó, hiszen akár órákig mesélhetett volna csak a kedvenceiről, Verdiről vagy Pucciniről, így a beszélgetés után sokan váltottak még szót Medveczky Ádámmal, néhányan dedikáltatták vele az És mégis megszólal a pálca című könyvet, melyben bővebben vall életéről.

 ***

 Miután a sor elfogyott szívesen válaszolt kérdéseinkre, hiszen nemcsak hetilapunk rendszeres olvasója, hanem a Csurka István Emlékbizottság elnöke.

Jóleső érzés volt látni a közönség szemében tükröződő szeretetet, mely Önnek szólt. Élvezi a hasonló közönségtalálkozókat?

– Szívesen vállalok hasonló felkéréseket, ha időm engedi. Legutóbb egy orvos kongresszuson beszéltem a hit és a zene kapcsolatáról. Boldogan gondolok vissza azokra az időkre, amikor még működhetett a Bocskai István Szabadegyetem, melynek én is előadója lehettem és két év alatt legalább negyven előadást tarthattam országszerte.

A Csurka István Emlékbizottság elnökeként sokat tesz az író-politikus munkásságának megőrzéséért. Mik a terveik a jövőre nézve?

– Mindenekelőtt hadd mondjam, hogy számomra nagy megtiszteltetés az emlékbizottság vezetése. Arra törekszünk, hogy minél többen ismerjék meg Csurka István életművét, ébren tartjuk szellemi és irodalmi hagyatékát mely kivételes példája a hazaszeretetnek és sokféle művészeti ágban való jártasságának. Jövőre valóra válhat régi tervünk, hogy nyolcvanadik születésnapja alkalmából köztéri szobrot állítsunk. Bencze Gábor szobrászművész készít el az író ülő kőszobrát. Ez azonban akkora feladat, hogy önerőből nem győzzük, ezért folyamatosan kérjük azok támogatását, akik hozzánk hasonlóan szerették és elismerték Csurka Istvánt. Bizakodó vagyok, hogy sikerül megszereznünk a szükséges engedélyeket az illetékes hatóságoktól.

Az ötvenhatos szabadságharc fontosságáról ma is szó volt. Szokott mesélni azokról a napokról a családjának?

– Nemcsak ősszel, hanem máskor is adódik alkalom arra, hogy ötvenhat napjait felelevenítsük. Fontosnak tartom a személyes visszaemlékezést, mert a fiatalok számára így közvetlenül lehet átadni azoknak a napoknak a szépségét és fájdalmát. Sokszor elmeséltem már, hogyan nyitottak tüzet ránk a háztetőről, mikor kenyérért mentünk az öcsémmel. A gimnáziumunkban még ötvenhét tavaszán is voltak megmozdulások, ami miatt az egyik idősebb diáktársamat perbe fogták – a fényképe látható a Terror Házában. Egészen megdöbbentő, hogy még azokban az időkben is voltak kivégzések, amikor én már belefeledkeztem a zenébe és elértem első sikereimet.

Milyen művet vezényel legközelebb?

– Vasárnaptól látható a Magyar Állami Operaházban a Munkácsi Mihály életéről szóló Aranyecset című balett, melyet én dirigálok és közreműködtem a zenéjének összeállításában is.