vissza a főoldalra

 

 

 2013.11.01. 

Templomépítés Károli Gáspár nyelvén

Templomának százéves jubileumát ünnepelte idén a budapest-fasori református gyülekezet. A reformáció napjához közeledve arra kértük a közösség és az épület történetét bemutató, kiadás előtt álló monográfia szerkesztőjét, Millisits Máté művelődéstörténészt, hogy mutassa be a magyar és az európai protestáns templomépítészet e jelentős darabját.

 Felsőerdősor utca, Lövölde tér – a Városligetbe vezető fasoron álló református templom közvetlen közelében néhány közterület neve még ma is arról mesél, milyen volt bő száz évvel ezelőtt a székesfővárosnak ez a része. A 19. század közepén még homokos dűlők, aztán nyaralók, sportpályák és lövölde állt itt, végül a templom építését megelőző tíz-húsz évben villák nőttek ki a dualizmus idején egyre dinamikusabban fejlődő városrész földjéből. A közeli evangélikus templom és a mellette álló híres gimnázium már 1904 és 1905 között elkészült, a református templom tenisz- és korcsolyapályáknak, platánfáknak helyet adó telkét pedig 1910-ben vásárolta meg az egyházközség.

 Ezekben az évtizedekben Budapest lakossága jelentősen megnövekedett, a reformátusok száma is elérte már a húszezer főt. A belvárosiak a Kálvin téri templomba jártak istentiszteletre, ahova csupán ezer fő fért be, így vasárnaponként a három alkalom is kevésnek bizonyult számukra. Épültek ugyan új templomok a 20. század hajnalán, de csak a külső és a budai kerületekben.

 A gyűjtést 1903-ban kezdték meg, amihez a főváros – az Izabella és a Szófia utca sarkán – egy terézvárosi telekkel járult volna hozzá. A tervpályázaton azonban kiderült: itt nem építhető az elképzeléseknek megfelelő, impozáns épület, ezért az egyházközség nem hirdetett győztest, a területet pedig visszaadta az adományozónak, és anyagi támogatást kért helyette. Ebből vették meg végül a Városligeti fasor 5–7. alatt álló telket. Azonban a második tervpályázat sem volt sikeres, és csak a harmadik alkalmával hirdettek győztest.

A mecénások. A fasori templom előterében tábla hirdeti azokat, akik a legnagyobb adományokat tették az építkezés javára. Közülük is kiemelkedik Laky Adolf (1829–1910), aki névtelenül mintegy 300 ezer koronát ajánlott föl. Ez a 700 ezer korona összköltségvetésű beruházásnak közel a felét tette ki. Az 1910-ben elhunyt ékszerész számos református iskola, templom és parókia, de még a Bethesda-kórház javára is végrendelkezett. Nevét ma Zuglóban egy utca és egy művelődési ház terme, a fasori templom udvarán pedig mellszobor őrzi. A második legnagyobb, mintegy 200 ezer koronányi összeget a székesfőváros adta, a harmadik legjelentősebb mecénás pedig Lánczy Leó (1852–1921), a gyülekezet korabeli gondnoka volt, aki a 20 ezer korona értékű orgonát ajándékozta a fasoriaknak. Bár nem kimondottan Isten dicsőségére, de jelentős adományt tett a szomszéd telek tulajdonosa, a Herzl család is. Ők azt kérték cserébe, hogy a templomtorony az eredeti tervekkel szemben az épület keleti oldalára kerüljön, hogy ne takarja el a napfényt az általuk működtetett szanatórium ablakaitól.

Nem csak fehér falak

A presbitérium választása a katolikus Árkay Aladárra (1868–1932) esett, aki a korábbi két pályázaton nem indult, sőt szakrális épületet sem tervezett addig. Ezt követően azonban annál többet: az ő alkotása a magyarországi bolgár ortodoxok és lengyel katolikusok temploma, a két városmajori és a győr-gyárvárosi katolikus templom, de hozzá kötődik a rákosszentmihály-sashalmi református templom terve is, amiből csak a gyülekezeti terem valósult meg. – Művei őt teszik a 20. századi Budapest egyik legjelentősebb templomépítészévé, akinek első és egyben legfontosabb műve a fasori templom. Így gondolhatta ezt maga is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ex librisként könyveibe is a fasori templom képét ragasztotta bele, ez lett a védjegye – árulja el Millisits Máté művelődéstörténész.

 A tervező olyannyira magáénak érezte a templomot, hogy a legapróbb részletekre is ügyelt: igyekezett a legtöbbet nyújtani, és még a perselyekre, lámpákra, énektáblákra is nyolc-tízféle tervet dolgozott ki. A presbitérium pedig ezekből választhatott. A fennmaradt dokumentumokból a megrendelő és az építész közötti kölcsönös megbecsülés és megelégedettség, a folyamatos és jó együttműködés olvasható ki.

– Árkay Aladár katolikus létére hamisítatlan református templomot épített – mondja útikalauzunk, aki szerint ez az épület a 20. századi európai protestáns templomépítészet tíz legjelentősebb alkotásának az egyike. Bár jelentős református tervezők is voltak a pályázók között, a művelődéstörténész úgy véli, talán azért volt szükség a katolikus építészre, mert benne volt bátorság ahhoz, hogy elrugaszkodjon a 19. század református templomépítészetének néhol talán már túlzó puritanizmusától. – Árkay megmutatta: keretek között ugyan, de van más út is, hiszen a puszta fehér falaknál azért több a protestáns egyházművészet – hangsúlyozza Millisits Máté. A Magyar Iparművészet című folyóirat korabeli száma egyenesen Károli Gáspár nyelvének az építészetre fordításaként értékelte Árkay Aladár alkotását. Nem véletlenül: a templom önmagában ötvözi azt az ősi lelki, szellemi és tárgyi örökséget, amit a magyar reformátusság az évszázadok során megőrzött és tovább gyarapított, ráadásul, ahogy a Vizsolyi Biblia évszázadokra meghatározta a magyar nyelv fejlődését, úgy a fasori templomnak is kikerülhetetlen hatása volt a két világháború közötti egyházművészetre.

A legjobb mesterek

 A művelődéstörténész szerint a fasori református templom a magyaros szecesszió stílusába sorolható, de a homlokzati kerámiákon már az ezt váltó art decóra jellemző geometrikus tervezés is megjelenik. Az építész sajátos motívumkincset alkalmazott, ami merített nemcsak az erdélyi, de a finn és az angol népi építőművészet világából is. Védjegye az életet szimbolizáló tulipán és a halálra utaló kopjafa, ami nála együtt jelenik meg a díszítéseken.

 Az építkezés során a kor legjobb anyagait és legkorszerűbb technikáit alkalmazták, illetve a leghíresebb mesterek dolgoztak itt. A mai Magyarország területén ez a templom az első vasbeton szerkezetű szakrális épület, amelynek kerámiadíszítései a pécsi Zsolnay-gyár, üvegablakai Róth Miksa, csillárjai pedig Miakits Károly kovácsmester munkáját dicsérik. Természetesen – ahogy arra már utaltunk – ők is mindenben az egyházközség által jóváhagyott Ár­kay-féle terveket követték.

 Nemcsak a kerámiaborítások, a templom százéves orgonája is Pécsről származik. Az Angster-gyár kétmanuálos, huszonnyolc regiszteres alkotásának Pálúr János orgonaművész-kántor tervei szerint folyik a bővítése úgy, hogy a régi játszóasztalt is megtartották ugyan, de a hangszer új, hárommanuálos játszóasztalt is kapott. Ugyancsak a templom százesztendős darabja a három közül a legnagyobb harangja, amely a kárpátaljai református harangöntő mester, Egry Ferenc munkája.

 A kerámiákról: a főhomlokzati bejáratot háromféle formájú és méretű Zsolnay-kerámia ékesíti, amelyeken azonos színeket (fehér, fekete, sárga, arany) találunk geometrikus elrendezésben. A kerámia betétlapok közül a legnagyobbak 50x50 centiméteresek és négyzet alakúak, rajtuk stilizált virágdíszítéseket láthatunk: a négyzetformán a kisebb négyzetbe foglalt virágdísz elhajlása madárformaként is felfogható. A virágdíszek szára könnyen értelmezhető, míg fejrészüket kis körformák és spirálok adják. A 45 centiméter átmérőjű, tondó formájú betételemeken szintén hasonló virágdíszítések vannak, míg a középső részükön, jól értelmezhető formában fehér színű, stilizált tulipánt találunk. A harmadik fajta betétdísz összetett szimbolikájú: a kopjafát mintázó betétdíszben tulipánt helyeztek el, boglyaíves keretbe foglalva. A kerámiaelemek geometrikus rendbe foglalása a korai art deco stílusvilágát hozta el a magyar szakrális építészetbe. A templom százéves jubileumára – e sorok írójának sikeres pályázatával – megújulhattak a főbejáratot díszítő elemek. A szakszerű tisztítást Csáki Klára szakrestaurátor végezte el.

 

Kiss Sándor

(Fotó: Sereg Krisztián; forrás: reformatus.hu)