vissza a főoldalra

 

 

 2013.11.01. 

Takarodjatok!

Pártpreferenciák másképpen

Mondják, hogy Gyurcsány szerepléseit, nagyot mondásait, erőszakosságán kívül a félelem is diktálja. Állítólag anyósa kielemeztette már Magyar Györggyel, hogy a Btk., ill. a Ptk. mely paragrafusaiba ütköztek pártelnöki és / vagy miniszterelnöki cselekedetei a vejének, aki a Ma reggelben (hétfőn) meglehetős gyűrötten jelent meg, félremagyarázni a bizonyítványát. Az ő aláírása egy hivatalos dokumentumon, például a pártbeszámolókon, a mérlegen, csak azt bizonyítja, hogy tud írni. Szánalmas volt.

Gyurcsány kritikátlan környezeténél Apró Piroska nyilván sokkal jobban látja, hogy akár rosszul is végződhet ez a kudarcsorozat, amely az MSZP teljes bekebelezésének tervével indult. Addig még rendben volt, míg mindenáron Orbán ellenfeleként próbálta magát feltüntetni, hogy egy ellene indított eljárás nyilvánvaló politikai boszszúpernek tűnjön a hazai és külföldi közvélemény előtt, magyarán, nehogy börtönbe kerüljön. A szünet nélküli akciózás eredményeként úgy tűnik, eddig megúszta. Ám az MSZP veszélyesnek ítélte, hogy kizárólag az Apró– Gyurcsány-érdekcsoport lábtörlője legyen, észbekapott, a teljes széthullás bekövetkezte előtt kinyomták a dékásokat. A politikai becsület azonban, hogy nem piszkítok oda, ahonnan korábban telezabálhattam magam, nem gyakori vendég a DK-sok házatáján sem. A politikai zsarolás annál inkább. És a bosszú.

Szanyi Tibor reagált helyesen a legutolsó gyurcsányiádára: az elmegyógyintézet vagy a Szegedi Csillag a Gyurcsánynak megfelelő hely – mondta. Szanyi kapitány éberebb, mint Mesterházy a pártelnök, ő előbb vette észre a DK elnöke által terített betlit. Amely az MSZP és szövetségeseinek betlije is. Nem egyedül Gyurcsányé, aki mint nem százas van elkönyvelve a köztudatban.

Miért is áll fel Mesterházy ezzel az erkölcsi halottal egy színpadra? Éppen 1956 szent ünnepén? Mintha nem lenne elég bajuk mint utódpártnak, a Kádár–Apró–Dögei miatt. Ez a megújulás? De nem tudták kikerülni a kizárólag libatolvajként emlegetett Bajnait sem. Hiába ígérte Mesterházy, hogy nem lesz a szürkék hegedűse, az lett, az SZDSZ szürkéinek a szélsőliberálisoknak kegyeltje csak rájuk erőszakolta magát. Ez nagy tollveszteség Mesterházynak, kívül is belül is, amelynek negatív utóhatásával majd később szembesül. Az öregebb szocik kinyomva, hátra kerültek a teljesen reménytelen 50. meg még hátrébbi helyekre és miért is? Hogy kizárólag „noname”-ek, meg cinkeltek foglalják el a remélt helyek 30%-át. Reménytelenül elhibázott lépésnek tartom például, hogy nem merték visszautasítani az őszödi rém diktátumát a közös ünneplésre vonatkozóan, mert kell nekik az elmeháborodottként viselkedő Gyurcsány ádáz közönsége, közben félnek is, hogy lemossa őket a színpadról, ezért találták ki a Fodorral, Kunczéval szónokolni egy színpadon c. szomorújátékot. Kiváncsian várom miről szól a könnyűdrogbáróként aposztrofált Juhász Péter által engedélyezett 6 perces időkeretben a felszólalásuk. Remélem elszámolnak az egy millárd körüli banki adósággal, amit az SZDSZ vett fel, mielőtt önérzetes öncsődöt jelentett.

Nem a női szolidaritás mondatja velem, de Lendvay Ildikó akármekkorát füllentett is, (Nem lesz gázáremelés!), hitelesebben adagolta a hazugságokat, mint most Tóbiás vagy Botka vagy akár az a harmadik ifjú titán, a csetlő-botló miniszterelnökjelöltjük mellett hajladozva, akinek a nevét sem tudom. Vörös ködlámpákba burkolt zenés, táncos kongresszust tartottak. Kiöltöztek, mint a Folies Bergere tánckara, milliós kosztümökbe, márkás öltönyökbe, méregdrága ingekbe, nyakkendőkbe, kikenve kifenve, frissen festve, a jóléttől és problémáktól mentes, sima arccal aggódtak a szegényekért. Gondtól barázdált homlokot nagyítóval sem lehetett találni köztük. Egy gazdag, nagy vagyont összeberhelő fényes, pénzes, kényes klán ünnepelte önmagát.

Lehull az álarc, a Fideszről, mondják, írják, harsogják mindenütt. Legelőször a HVG jelenteti meg a hírt. Videofelvétellel bizonyítható a Fidesz csalása! Már új választásról álmodoznak. Erre az ordas hazugságra építi az MSZP a hétvégi kongresszusát. Erre készültek szervezetten. Bűnszövetségben. Sok aljasságot elkövettek ezek már ellenünk, de azért ilyen még nem volt. Gátlás nélkül, két nappal az elbukott választás után felvesznek egy jelenetet, melynek szövegkönyvét az Összefogás néven induló klán vezetői írták, s most azt hazudják, hogy nem tudtak róla, hiszen amit ott elmondatnak a cigányokkal, ugyanazt sulykolták ők is, Kálmán Olgától Bolgárig mindenütt, ahol csak megjelentek, külön-külön és együtt is.

 Régóta meglévő probléma ez, a 2010-ben ellenzékbe szorultak erkölcsi és intellektuális bázisának hiánya. Ez a hiányállapot teremt újabb és újabb vákuumot, amit a „politikai állatok” kiszimatolnak hogy a vákuum által teremtett üres térbe benyomuljanak. Verbálisan. Mert tenni semmit sem tesznek nemhogy a társadalom, hanem még a saját választóik érdekében sem. Lusták, mint a lajhárok. Kizárólag a pártjuk birtokbavétele érdekében hajlandók megmozdulni. Ha pénzt látnak benne. Gyurcsány, Bajnai, Karácsony vagy Mesterházy, eben guba.

Egyikük frakciója sem nyújt semmilyen szellemi élményt a rájuk figyelőknek. Építkezésben fantáziátlanok, csak a rombolásban tudnak kiteljesedni. Erkölcsileg meg egyszerűen elrothadtak.

Vona Gáborra nem érdemes sok szót vesztegetni, ám látszik, hogy őt is a félelem hideg verítéke borítja. Attól vacog. Pártja a Jobbik ezer darabban. A bizonytalanság verdes kifejezéstelenre keményített tekintetében. Meghirdeti, a nem zsidózunk, nem cigányozunk, nem létezünk hármas jelszavát. A gárdistákat már nagyjából lekoptatták, egy köszönő szó nélkül a munkájukért, egy bocsánatkérés nélkül a lóvátételükért, Zagyva és a betyársereg Tyirityánnal kívülre nyomva. Mások önként távoztak a kétszínűség fertőjéből A süllyedő léghajóból dobálják kifelé a ballasztot: a régi harcostársakat, akik még emlékeznek mit hazudott nekik a pártvezetés az induláskor: a mérsékelteket, akik elfogadhatók a Fidesz számára, az öblögetőket, akik a szocik érdekében munkálkodtak a haszontalanul eltöltött négy év alatt. Gyászmunka folyik. A halott haja, szakálla, körme még nő, de menthetetlenül végük. Morvai Krisztina és Kovács Béla éli talán túl őket. Az MSZP-ről a bambis Szanyi kapitány, a Jobbikról jó időben Pősze Lajos mondta meg a tutit. Mindenkinek a magáét, mondja a német közmondás.

Én mint választópolgár azt mondom, akiknek nem tetszik az új magyar önépítés, bár lett volna idejük rá, hogy bizonyítsák tehetségüket, de mégsem tették, azok legyenek szerényebbek, ne akadályozzák egy valóban új, minőségi baloldal felépülését, ha társadalmi igény mutatkozik rá. Láttam már néhány tavaszt, ám mégis mellbeütött Bajnai ordas hazugsága: egy éven belül német kereseti viszonyokat ígérni, azért durva. Ha rajtam múlna én bizony az Unió határain kívülre kísérném a notórius hazudozókat, mondjuk a Wallis szigetekre. Vigyék magukkal mindazokat, akik mindenáron őket akarják. Tartsák meg az off-shore cégeikbe kilopott pénzünket, csak minket hagyjanak végre békében élni! Nagy kívánság ez?

 

czyla