vissza a főoldalra

 2013.11.08. 

Zsille Gábor: Hősi halottaink

Október és november fordulóján figyelmünk mindig a temetők felé fordul – és ez az európai világ rendes szokása. Hiszen kultúrkörünk és hagyományaink szerint ekkortájt, november elsején és másodikán Mindenszentek főünnepét és a halottak napját tartjuk. Mindkét ünnep eredendően keresztény: Mindenszentekkor az üdvözült lelkekre emlékezünk, halottak napja pedig felekezettől függetlenül az elhunytakról való méltó megemlékezés ideje. Mondom, európai kultúrkörünkben ez így helyes. Ezzel szemben a mostanság nálunk is divatba hozott, október 31-én tartott halloween ünnep az angolszász világ, főként az Egyesült Államok kultúrájának terméke, és számunkra teljesen idegen – dacára annak, hogy elnevezése (halloween = all hallows’ evening, vagyis minden szent estéje) az ünnep gyökereire utal.

Nos, éppen ezért örvendetes lenne, ha az amerikai világ üzleti alapokon nyugvó majmolása helyett legalább a józan gondolkodású európai polgárok a saját hagyományaink szerint ünnepelnének.

A ma is eleven lengyel–magyar barátság frontján az elmúlt héten roppant időszerű, halottak napjához illeszkedő események történtek. Hende Csaba honvédelmi miniszter kétnapos lengyelországi látogatást tett, és tárgyalásai során a hadisírgondozás területére vonatkozó együttműködési megállapodást kötött. Az október 24-én (csütörtökön) Varsóban aláírt egyezmény, melyet lengyel részről Bogdan Zdrojewski (képen) kulturális miniszter írt alá, részletesen rögzíti, hogy a jövőben milyen keretek között lehet és kell gondozni a katonák és háborús polgári áldozatok sírjait, emlékhelyeit. Tisztelt Olvasók, ez a megállapodás rendkívül jelentős és örömteli, már régóta szükség lett volna rá! Elsősorban olyan magyar katonák végső nyughelyeiről van szó, akik az első világháború küzdelmeiben veszítették életüket, az orosz csapatok ellen harcolva. Ha azt írom: gorlicei áttörés, Duklai hágó, a przemysli erőd ostroma, felrémlenek bennünk iskolai tanulmányaink, és eszünkbe jut, hogy e helyszíneken ezrével haltak meg egyenruhás honfitársaink. S még hány egyéb helyszínen… Sajnos nincsenek, nem is lehetnek pontos adataink arról, hogy hány magyar katona nyugszik a mai Lengyelország területén. Ám rendelkezésünkre áll néhány olyan adat, melyekből következtethetünk a nagyságrendre. Csak a krakkói katonai körzetben mintegy négyszáz első világháborús haditemető található, és szinte valamennyiben elhantoltak magyarokat is. Jelentős részük névtelen hős: személyazonosságukat azóta sem sikerült megállapítani, nemzetiségüket csak egyenruhájuk árulta el. Továbbá a nyilvántartások szerint körülbelül nyolcszáz második világháborús magyar halottat is Lengyelországban temettek el. A most létrejött államközi egyezmény minden fontos részletre kitér: biztosítja a magyar honvédsírok, illetve a magyar és lengyel fél által létrehozott emlékhelyek gondozását, az elesett katonáknak és a háborús polgári áldozatoknak tisztelgő emlékművek, emléktáblák állítását és állaguk folyamatos megóvását.

Az egyezmény aláírását, az elvi megállapodást másnap tettekkel is megerősítették: október 25-én Hende Csaba a lengyel miniszter oldalán részt vett a skierniewicei emlékmű ünnepélyes avatásán. A település vasútállomása mellett arra emlékeztek, hogy 1920. augusztus 15-én oda érkezett meg a nyolcvan vagonból álló magyar tehervonat, s rajta az összesen huszonkét millió darabból álló, karabélyokhoz és tüzérségi fegyverekhez való lőszerszállítmány, amelyet a lengyel csapatok megsegítésére küldtünk, az orosz-bolsevik sereg legyőzéséhez. Ennek köszönhetően történt meg az úgynevezett visztulai csoda, vagyis a lengyel sereg győzelme, és százhu-szonhárom év elteltével így jöhetett létre ismét a független lengyel állam.

Pontosan mi is történt? A lengyel–bolsevik háború folyamán, 1920 nyarán hatalmas orosz támadás bontakozott ki: a világforradalom lázában égő bolsevik vezetők azt tűzték ki célul, hogy Lengyelországot elfoglalva ott tanácsköztársaságot hoznak létre, majd Németországban újjáélesztik a forradalom lángját, s egész Európát bolsevik uralom alá vonják. Lengyelországra irdatlan katonai erő zúdult: egy északról és egy délnyugati irányból támadó hadseregcsoport. Varsó ebben a küzdelemben meglehetősen magára maradt: a nagyhatalmak közül mindössze Franciaország próbált segíteni. Magyarország viszont a lengyelek segítségére sietett, ám lépéseinket gátolta, hogy Csehszlovákia augusztus 9-én nyíltan megtagadta, hogy a lengyelek által kért és a magyar kormány által megígért honvédség átvonuljon a területén. Mi több, még a lőszerszállítmányok vonatszerelvényét is visszatartották, Edvard Benes csehszlovák külügyminiszter személyes utasítására. Az egyetlen lehetséges út Románián át vezetett, amelynek silány vasúti hálózata volt, és amely kimondottan megbízhatatlan szövetséges hírében állt. Magyarország mégis vállalta, hogy Románián keresztül eljuttatja a lőszerszállítmányt.

A magyar kormány utasítására a lőszergyártó csepeli Weiss Manfréd Művekben heteken keresztül csak a lengyelek számára gyártottak lőszert. A munka gőzerővel folyt, ugyanis a lengyelek végveszélybe kerültek: az oroszok augusztus 12-re tervezték Varsó elfoglalását. A lengyelek hősiesen védekeztek, így a Vörös Hadsereg csak kétnapos késéssel, 14-én érte el Varsó külvárosát. A magyar lőszerszállítmány 15-én érkezett meg a Varsó melletti Skierniewice vasútállomására, és onnan egyenesen a harcoló egységekhez vitték. Mindeközben a lengyel hírszerzésnek sikerült megfejtenie az orosz hadsereg rádiós kódját. Józef Pilsudski tábornok villámgyorsan átcsoportosította a lengyel erőket, és Varsó alatt ellentámadásba lendült. Másnap az oroszok pánikszerűen menekültek: a lengyelek százezernél több hadifoglyot ejtettek, és hatalmas területről sikerült kiszorítaniuk a Vörös Hadsereget.

Mostani varsói tartózkodása során Hende Csaba a lengyel védelmi miniszterrel, Tomasz Siemoniakkal is találkozott, és a kétoldalú katonai együttműködés további lehetőségeiről tárgyaltak. Az erről szóló sajtótájékoztatón Hende Csaba kiemelte: súlyponti kérdésnek tekintik a biztonságpolitikai együttműködés fejlesztését, éppen ezért a visegrádi országok haderői mostantól minden évben tartanak közös hadgyakorlatot. A lengyel védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a magyarokhoz hasonlóan ők is nagy figyelmet szentelnek a különböző területi konfliktusoknak, például a balkáni helyzetnek. A Nyugat-Balkán békéje, stabilitása roppant fontos. A lengyel és a magyar kormány közös álláspontja szerint a nyitott ajtók politikáját folytatva biztosítani kell a NATO-tagság esélyét a nyugat-balkáni népek számára, mert kizárólag így lehet elősegíteni a tartós biztonságot.