|
 2013.11.08.
Él még a magyar puszta
Lezajlott a Behajtási ünnep a Hortobágyon
A magyar pásztorok
körében meggyökeresedett évszázados népszokások minden
jelentős alkalmat egy-egy jeles naphoz kötöttek. Amíg az állatok
legelőre történő kiterelése többnyire Sárkányölő Szent
György napján történt, addig a jószágok téli behajtása általában
Szent Mihály, illetve Szent Dömötör napjára esett. A hagyományápolás
vezérli azt a szándékot, miszerint a Dömötör napjához legközelebbi
szombaton immár ünnepélyes keretek között történik meg az
állatok téli szálláshelyre történő behajtása a Hortobágyon.
A behajtásnak,
vagy más néven beszorulásnak megvoltak a jeles napokhoz kapcsolódó
határnapjai: a marhákat Katalin vagy Mihály napján, a juhokat
Dömötör napján hajtották haza. A beszoruláshoz kapcsolódott
a pásztorok elszámoltatása és a bérfizetés is. „Dömötör
juhászt táncoltat” – tartja a közmondás, mely egyrészt a
hideg idő beálltára utal, hiszen nem sokáig lehet már a
szabadban maradni, másrészt a juhászok bottal táncoltatták
meg azon társukat, akinél az elszámolásnál hiány
mutatkozott. Szent Dömötör napjának – aki egyébként a pásztorok
védőszentje is volt – megünneplése, a „dömötörözés”,
a pásztorok körében mindig is nagy eseménynek számított,
amelyre már jó előre készültek, a csárdában vagy a pásztorházban,
és akár több napon át mulattak, pásztorbált tartottak.
Idén is több
ezren látogattak el a magyar puszta fellegvárába. Miután Dömötör
napja ezúttal éppen szombatra esett, így az eredeti napján
zajlott le az idei Behajtási ünnep. Az események reggel 9 órakor
kezdődtek. Az ünnepi köszöntőt követően megindultak befelé
az állatok. A magyar puszta jelképének számító Kilenclyukú
híd mindkét oldalán álltak az emberek, várták a beérkező jószágokat.
Elsőként a kevertgyapjas, sodrósszarvú juhokat terelte a pásztor.
A köznyelvben tévesen rackának is nevezett juhokat követően
meseszép lovak és tekintélyt parancsoló termetű bivalyok jöttek,
majd legvégül érkeztek a magyar szürke marhák. Impozáns látvány
volt, amint az egész világon egyedülálló építészeti műemléken
tömött sorokban vonulnak a pusztai állatok.
Miután az állatok
bevonultak a régi vásártér szélére, kezdetét vette a
bemutató. Ebben megcsodálhattuk a behajtott állatokat kicsit közelebbről,
és kiderült, hogy a csikósok még napjainkban is nagyon értenek
a lovak nyelvén, mert hátasaik minden kérésüket teljesítették.
Méltán vívták ki a nagy létszámú közönség rokonszenvét.
Az ünnep alkalmával látogatható volt valamennyi kiállítás
is, amelyekben nemcsak a hortobágyi pásztorok életmódjával,
de a magyar puszta történetével is megismerkedhet az érdeklődő.
Bár a Behajtási ünnep – annak rendje és módja szerint –
elsősorban a látványra törekszik, szerencsére elmondható,
hogy minden korábbi hányattatás ellenére él még a magyar
puszta, őrizve évszázados hagyományait, sajátosságait. A
Hortobágy Magyarország utolsó tájegysége, ahol a legeltetéses
állattartás tájformáló tényező. Még napjainkban is mintegy
200 jószágtartó hely működik a tájegységben. Pedig a
kommunistáknak kis híján sikerült ezt is tönkretenniük. Rákosiék
idején államosították az addig Debrecen város kezelésében lévő
területet, amely szinte teljesen véget vetett a térségben
megszokott nomád pásztorkodásnak. A pásztortársadalom megbecsültségében
ez jóvátehetetlen károkat okozott.
Emellett komoly
veszélybe kerültek az őshonos, felbecsülhetetlen értékű állatfajok
is.
Szerencsére később
javult a helyzet. A mind erőteljesebb nemzetközi nyomásra 1973.
január 1-től itt jött létre országunk első nemzeti parkja,
amely immár a Világörökség része kitüntető címet is
elnyerte. Részben ennek is köszönhető, hogy a Hortobágy
lassanként visszanyeri régi önmagát. Mostanság mintegy 70 000
juh és 10 000 marha legelészik a hatalmas pusztában. A legelőterületek
korábbi szűkülése ellenére is fennmaradtak az archaikus vonásokat
őrző pásztorkodási módszerek. Napjainkban több mint 300 pásztor
dolgozik a Hortobágyon, sok tekintetben a régi módszerek
szerint, vagyis elmondható, hogy a több évszázados hagyományokkal
rendelkező pusztai pásztorkultúra megőrződött, fennmaradt.
Ugyanígy
visszanyerte gazdagságát a Hortobágy a természetes élővilág
tekintetében. Európa 500 madárfajából eddig 342 jelenlétét
igazolták, ami elképesztően nagy arányt jelent. A világviszonylatban
is súlyosan veszélyeztetett fajnak számító réti sas,
valamint a hagyományosan magyar madárnak számító túzok egyaránt
stabil állománnyal van jelen a pusztán. Emellett az őszi időszakban
ezreket csalogat a Hortobágyra a hazánkban csak átutazó, ám
itt kitűnő pihenőhelyre szert tevő darvak hagyományos vonulása.
A Hortobágy, mint
a magyar Alföld talán legautentikusabb tája tehát újra él és
nem-csak a kiemelt ünnepeken, de a hétköznapokon is várja a látogatókat.
Kovács Attila
|
