vissza a főoldalra

 

 

 2013.11.08. 

A hazai képzőművészetet kiszolgáló iparra alacsonyította le a műkereskedelem

Mindegyik alkotásomra úgy tekintek, mintha „saját gyermekem” lenne

Illyés András szobrászművész Tiszaföldváron született1968 -ban. Az általános iskola után először a fazekas szakmát szerezte meg Hódmezővásárhelyen, majd mivel a plasztika magasabb szinten is érdekelte, jelentkezett a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola szobrász szakára. A kerámiában szerzett jártassága miatt azonban, ismét kerámia szakra vették fel. Szobrász mesterei (Kiss Jenő, Kalmár Márton, Fritz Mihály) azonban sokat segítettek a Képzőművészeti Főiskola felvételijére való felkészítésben. Ebben az időben készültek első érméi Ady Endréről. A főiskolán először Kiss István osztályába került, majd másodévtől Segesdi György osztályán tanult. Első gyermeke születése miatt egy évet halasztott, s addig bronzöntőként dolgozott volt középiskolájában. A főiskola elvégzése után a Reneszánsz Kőfaragó Rt. szobrászművésze, majd telepvezetője lett. Dolgozott az Országház szobrain és ornamentális díszein. 2000-2006 között készültek klasszikus stílusú szobrai Nyergesújfalura: Szűz Mária, Szent István és a Hősök emléke, Császárra Volmuth Ferenc vértanú plébános szobra. 2008-ban Budapestre a Rendőr, míg 2012-ben Nyergesújfalun a Kernstok Károly festőművészt ábrázoló bronzszobra került felállításra. Kisplasztikái, melyek jórészt magángyűjteményekben vannak, formavilágában síkokra és élekre bontott formák uralkodnak.

 Több köztéri szobrot készített, de eddig a Belvárosban található Rendőr volt az, amelyik többeknek nem tetszett. Ezt a művet 2008-ban avatták föl, s akkor azt nyilatkozta Bojár Iván András, hogy a XXI. század elején XIX. századi bronzszobrokat felállítani „retrográd” dolog. Sőt többen náci szobornak is titulálták alkotását. Sejtette, hogy a Rendőr szobrával ilyen vihart arat?

 Nem gondoltam volna, hogy szobromat nácinak bélyegzik meg egyesek

 –Megleptek azok a nyilatkozatok, jelzők melyekkel a Rendőr szobrot illették, kritizálták. Bojár Iván András munkásságát tiszteltem, s azt is tudtam, hogy ő inkább a modern művészeti alkotásokat kedveli. Csak a szobor fölállításakor szembesültem azzal, hogy alkotásomat egyesek „Horthy-rendőrnek”, vagy nácinak titulálják. Akkor megjelent egy fiatal hölgy, aki szememre vetette: miért készítek ilyen szobrot. Szerinte a Rendőr szoborral azt a két háború közti időszakot idézem föl, mikor antihumánus, antidemokratikus államberendezkedés volt Magyarországon. Azt feleltem neki, hogy 1909 és 1949 között volt az a rendőrök díszegyenruhája, amit a szobromon ábrázoltam. Tehát még a „boldog békeidőkben” vált hivatalossá ez az egyenruha, s még az 1948-as meghamisított választások után is egy ideig ezt viselték a rendőrök. Így nem is sejtettem azt, hogy ezt a szobrot Horthy Miklóshoz, vagy a nyilasokhoz kötik egyesek. A pályázati kiírás arról szólt, hogy zsánerszobrot szeretne az V. kerületi önkormányzat köztérre állítani. Néhány évig a környéken éltem, s szinte éreztem a házakból áradó békebeli stílust. Így ez fogalmazódott meg bennem a szobor készítésekor. Egyik történelemkönyvemben olyan képre leltem, amin láthatóak a XX. század elejére jellemző pesti figurák: például az üveges tót, a gesztenyét áruló rokkant katona és a rendőr. Nagyon tetszett nekem ez a karikatúra, s meg is ihletett. Alkatilag pedig nagypapámat ábrázoltam, akit igen csak kedveltem, mert nagyon joviális ember volt. Még az arcát is tőle kölcsönöztem a rendőrszoborhoz. Tehát semmiképpen sem egy agresszív alakot akartam felállítani, hanem egy kedves, szerethető figurát. Azt látom, hogy a lakosság és a turisták nagyon megszerették ezt a szobor, aminek szívből örülök. S felvetődik a kérdés: évtizedekig állt nem messze a rendőr szobrom helyétől a Nádor és Zrínyi utca sarkán egy géppisztolyos Munkásőr-szobor; annak alkotóját vajon mennyien vonták kérdőre?

 Historizálással is vádolták. Aki használja a múltat, és a saját elképzelései szerint építkezik a hajdani elemekből, azzal mintha a nagyon modernek nem tudnának mit kezdeni. Mi erről a véleménye?

 –A művészet lényege, hogy amellett, hogy reagáljunk valamilyen társadalmi kérdésre, újat hozzunk létre. Ilyen módon érthető, hogy vannak, akik azt mondják, hogy nem akarnak egyik korhoz, stílushoz sem visszanyúlni, hanem formailag vagy stílusában teljesen újat szeretnének alkotni. Egy történelmi városrész viszont magában hordozza azt a lehetőséget, hogy közterén a valamikor ott élt embereket jelenítsünk meg. Az okozná a hatalmas kontrasztot, ha valami modern szobrot állítanánk klasszikus épületegyüttesek közé. Akik viszont politikai alapon mondják azt, hogy a Rendőr szobrom nem odavaló, mert nem modern, szerintem hazudnak.

 Szobrai, kisplasztikái mind figurális alkotások. Mi a véleménye a figuratív-nonfiguratív vitáról? Egyesek megdöbbenteni akarják a közönséget, míg mások szerint a lényeg, hogy a polgárok ízlését kell kielégíteni.

 –Nem egységes a közönség ízlése; van, aki a nonfiguratívot fogadja be inkább, míg mások a figurális alkotásokat. Ez érthető, hiszen, emberként nagyon sok lelki és fizikai hatás befolyásolja mindennapjainkat. A nonfiguratív –alkotókra szokás mondani, azért nem készítenek figuratív műveket, mert képtelenek rá. A klasszikus példa: Picasso. Képeit nézve nem egyszer kijelentik: ilyet az én kisgyermekem is képes lenne festeni. Történt, hogy Picassót felkereste két fiatal, hogy tanítsa őket. A mester kirakta eléjük, Michelangelo Dávid gipsz-modelljének fülét, s arra kérte őket, rajzolják le. Ez nem ment nekik. Erre azt mondta Picasso: ha nem ismeritek az anatómiát, és nem tudtok rajzolni, akkor nem lehettek a tanítványaim. Ezzel arra is utalok, hogy a lojális képzőművészek elismerik egymás alkotását a stílusbeli különbségek ellenére is, ha azok a művek nem öncélúak. Így a művészek közti szakadékot főleg a műítészek, a kritikusok mélyítik el. Azt kell megvizsgálni, hogy egy alkotás gyönyörködtet, vagy sem. A nonfiguratív művek is képesek gyönyörködtetni a befogadót, sőt a művészt is, mert az alkotási folyamat lelki terápia, így jó érzést ad számunkra. A kérdés az, hogy a művész mit akar megfogalmazni, s azt miként teszi. Ha valamilyen égető problémára fel akarja hívni a figyelmet, akkor választhatja a nonfiguratív kifejezésmódot is, és ez számomra elfogadható.

 A festmények készítőinek neve általában ismert a nagyközönség előtt is. A szobroknál ez már nem jellemző. Ez nem bántja?

 –Alapvetően minden művész hiú és exhibicionista, ezért a szobrászokat is zavarja, ha nem tudják, ki készítette egyes alkotásukat. A már említett Rendőr szobromnál nincs ott a szignóm. A művet a talajra szántunk, posztamens nélkül, de mégis volt egy talapzata, amibe belevéstem a szignómat. A szobor felállítása előtti héten mégis a talapzat levágása mellett döntöttünk. Fontos, hogy ismerjék meg az adott mű létrehozóját, mert sokan egy alkotó szellemvilágával azonosulnak. Gondoljunk arra, hogy a gyűjtők is „neveket” szereznek be, s nem szobrokat.

 Ha már a gyűjtőket említette: néhány kollégája szerint immáron 100 éve a művészetet nagyban meghatározza a műkereskedelem. Egyetért ezzel a kijelentéssel?

 –Magyarországon mindenképpen a műkereskedelem határozza meg a képzőművészeti folyamatokat. Azt nem tudom, hogy máshol is ez a tendencia érvényesült. Tehát a hazai képzőművészetet kiszolgáló iparra alacsonyította le a műkereskedelem. Aki csak a szobrászatból él – ez rám nem jellemző – csak olyat alkot, amit biztosan megvesznek.

 Ha nem képes megélni a szobrászatból, akkor mivel keresi kenyerét?

 –Nyolc gyermekem van, így családom eltartása miatt jelenleg teljesen civil, a művészettől távol álló szakmában dolgozom. Sok mindennel foglalkoztam életemben. A főiskola befejezése után eleinte szobrászművészként és telepvezetőként dolgoztam a Reneszánsz Kőfaragó Rt.-nél. A problémát az jelentette, mikor csak a telepvezetői tevékenységet láttam el, mert nagyon nem szeretem a papírmunkát. Annak idején éppen azért nem vettem föl a tanár szakot a főiskolán, mert azt hittem soha az életben nem fogok tanítani, mert az oktatás is adminisztrációs teherrel jár. A sors úgy hozta, hogy mégis tanárként tevékenykedtem: kőszobrászatot, kőfaragást oktattam egy középiskolában, majd a Gödi Piarista Szakiskolában lettem elméleti oktató. Abban az időben kaptam megrendeléseket köztéri munkák készítésére.

 Több szobra áll Nyergesújfalun. Hogyan került kapcsolatban a várossal?

 –A településen az első szobrom a Szűz Máriát ábrázoló, aminek elkészítésére a plébános és dr. Völner Pál, jelenlegi államtitkár, a Reneszánsz Rt. Hajdani jogásza kért föl. A többi helyi alkotásom már pályázatra készült. Amikor Orbán Viktor felavatta a nyergesújfalui Szent István szobromat, a település akkori polgármestere felkért egy hajdani alkotás, a Hősök emléke újraformázására. Ez a szobor 1928 és 1947 közt állt a településen, amíg ideológiai okok miatt le nem bontották, mert a honfoglaló vitéz az első világháborús magyar bakának Csehszlovákia irányába mutatta az ellenséget. Állítólag bronz anyaga a pesti Sztalin-szoborba került, s majd 60 éven át állt Nyergesújfalun önmagában a posztamens. A hajdani szoborról volt egy kis makett. Ezt és kutatásaimat felhasználva mintáztam újra az alkotást. 2012-ben pedig Kernstok Károly festőművészt ábrázoló bronzszobromat avatták föl a városban. Kernstok Károlynak Nyergesújfalun volt a villája, ott alkotott, innen a kötődése a településhez.

 Ilyen esetben fotók alapján készül a szobor?

 –Első lépésben elkezdek kutatni, információkat begyűjteni a megformálandó személyről, annak életéről, munkásságáról. Kernstok Károly esetében könnyű dolgom volt, hiszen a Nyolcak –csoportjának volt a tagja, és igen bőséges művészettörténeti anyag állt róla rendelkezésemre. A jelenlegi polgármester asszonytól pedig fotókat kaptam a híres festőművésztől.

 Azt mennyire tartja lényegesnek, hogy szobrait az adott közösség megkedvelje, megszeresse?

 –Nagyon fontos, hogy szeressék a szobromat, hiszen mindegyik alkotásomra úgy tekintek, mintha saját gyermekem lenne. Ahogy a gyermek felnő, a szülei elengedik a kezét, de távolról figyelik sorsa alakulását. Ezt teszem én is szobraim esetében. Az alkotás közben tudom, hogy azoknak kell a szobrommal együtt élnie, akiknek a környezetébe kerül. Ha a szobromat nem szeretnék, s ezért máshová helyeznék el, az azt jelentené számomra, mintha gyermekemnek a legalávalóbb munkát kéne elvégeznie. Szeretem, ha a szobrommal foglalkoznak, mert azt jelzi, hogy figyelnek rám.

 Mi határozza meg azt, hogy milyen anyagból készüljenek a szobrai?

 –A köztéri szobrok általában kőből, vagy bronzból készülnek, mert ez a két anyag áll ellen az időjárás viszontagságainak. Mostanában a bronztól nagyon félnek a megrendelők, nehogy ellopják az abból alkotott szobrot.

 A kőszoborra nem kell-e valami védőréteget tenni, ami erősíteni ellenálló képességét?

 –A Reneszánsz Kőfaragó Rt. szobrászművészeként dolgoztam az Országház szobrain és ornamentális díszeinek restaurálásán. Ezek régebben nagyon sokfajta kőből készültek. Magyarország időjárására jellemző, hogy telenként legalább 50 fagyási ciklus van. A kőnek, mint természetes anyagnak, ez árt a legjobban. A süttői kemény mészkő fagyálló, míg más Magyarországon fellelhető természetes kövek nem, vagy mérsékelten azok. Tehát ha kőszobrot készítek, azt legtöbbször le kell impregnálni, víztaszítóvá kell tenni. A süttői kemény mészkőnél ötévente kell az impregnálást elvégezni, míg más köveknél szinte minden évben.

 A képzőművészetet átgondolt koncepció alapján kell oktatni

 Foglalkozik kisplasztikákkal is?

 –Most fejeztem be Szent Antal-szobromat. Kisplasztikáim főleg kőből készülnek, de előfordul, hogy fát, fémet használok föl anyagként. Ezen művek formavilága ugyan még figuratív, de már nem annyira realisztikus, mint ami köztéri szobraimat jellemzi. Kisplasztikáimat pedig gyűjtők, megrendelők, barátaim őrzik.  

Térjünk rá a művészeti oktatásra. Azt mennyire tartotta fontosnak, hogy a tanítványok egyénisége megmaradjon, s ne csupán sematikusan alkossanak?

 –Lényeges kérdést tett föl, s azt tapasztalom, hogy a képzőművészetet átgondolt koncepció alapján kell oktatni. Jómagam Szegeden jártam művészeti szakközépiskolába, ahol a mesterség alapjait kiválóan megtanították. A főiskolára felkerülve szembesültünk azzal, hogy azt a művészi látásmódot, ami egy külön, és nem előre megszabott feladat elvégzéséhez szükséges, a középiskolában nem fejlesztették ki bennünk. A pesti „kisképzőből” kikerült diákoknál azt vettük észre, hogy korábbi tanáraik nem figyeltek a szükséges gyakorlati alapozásokra, hanem az önmegvalósításra helyezték a hangsúlyt. Tehát meg kell találni az arany középutat, hogy úgy tanítsunk: a diák jó mestere is legyen a szakmájának, azon kívül, hogy művészi egyéniségét is fejlesztjük.

 Jelenleg milyen alkotáson dolgozik?

 –Egyszerre nyolc szobor elkészítésén dolgozom a műtermemben. Ezek a szobrok nem megrendelésre készülnek, így van elég időm azok kimunkálására. Előfordul, hogy nekiállok folytatni egy bizonyos szobron a munkát, és rátéved a szemem egy másik készülő alkotásra, látom, azon mit kéne változtatni, s utána azzal foglalkozom. Ez az oka annak, hogy van olyan szobrom, ami immár tíz éve készül.

 

Medveczky Attila