vissza a főoldalra

 

 

 2013.11.29. 

Kő kövön – Máriaradna, a kegyhely

Máriaradna a magyar Mária-kegyhelyek egyike. Ferences temploma híres búcsújáró hely. Kegyképét 1668-ban vásárolta Vrichonassa György katolikus bosnyák kereskedő egy olasz kereskedőtől, mely a régi kápolna oltárát díszítette.

 1695-ben Lippa visszafoglalása után a török ezt is felgyújtotta, de a kép a tűzben sértetlen maradt, a kápolna lángoló tetejéről pedig tüzes cserepek hullottak a bámuló törökök közé. Erre a török vezér a gyújtogatókat kivégeztette. A templomot felújították, majd 1756-ban kolostort építették mellé. 1732-óta az aradiak búcsújáróhelye.

 A török palánkvárat épített itt, melynek nyoma sem maradt. 1910-ben 2858 lakosából 1606 román, 1002 magyar és 187 német volt.

 A trianoni békeszerződésig Arad vármegye Máriaradnai járásához tartozott. Ismert és híres búcsújáróhely, többek között a kunszentmártoni zarándokok számára is, akik a trianoni békediktátumig minden év pünkösdjére zarándokoltak el gyalog Máriaradnára. Az ő bőkezűségüket őrzi máig a kegytemplom 14 stációsképe, valamint a templom közelében található Szent Rókus szobor is.

 

(hu.wikipedia.org)