vissza a főoldalra

 

 

 2013.11.29. 

Amíg van erő

Újabb öt esztendeig vezetheti a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházát Velkey György. A főigazgató megbízásának meghosszabbításáról a Zsinat november 15-i ülésén döntött.

 Magától értetődő, hogy a következő öt évre is ön kapta ezt a megbízatást?

–Egy vezetői mandátum sosem magától értetődő. Nagy utat járt be a Bethesda az újraalapítása óta. Az első főigazgató, Dizseri Tamás halála után legközelebbi munkatársaként én vettem át a feladatait, ami a gyógyító közösség megerősítésével, a szakmai irányvonalak bővítésével és a felújítások folytatásával járt. Úgy tűnik, a munkatársak és a fenntartó is úgy látja, hogy hitelesen képviselem Dizseri Tamás örökségét. Én pedig becsülettel, a legjobb tudásom szerint próbálom elvégezni a rám bízott feladatot.

És mennyire magától értetődő az ön számára, hogy ismét vállalta ezt a feladatot?

–Szerettem gyógyítani. Mások mondták, de én is úgy éltem meg, hogy vérbeli gyermekintenzív-gyógyász vagyok. Rám mégis a vezetői szerep jutott. Az utóbbi években újabb feladatok is megtaláltak az egészségpolitika és az egészségügyi menedzsment területén, de a küldetést, amit a Bethesda jelent számomra, a keresztyén gyógyítás útkeresését és a református diakóniai látást olyan közel érzem magamhoz, hogy amíg fizikailag, lelkileg, szakmailag bírom, vállalom.

Mik voltak az előző két főigazgatói ciklus legfontosabb eredményei?

–Talán az, hogy a fenntartóval összefogva egyáltalán sikerült megőriznünk a Bethesda működőképességét. Az elmúlt tíz évben súlyosan alulfinanszírozták az egészségügyet, azon belül a gyermekellátást különösen. Ráadásul az előző két politikai ciklusban nemegyszer a jogos forrásokat is megvonták az egyházi intézményektől. Az erőfeszítéseknek köszönhetően a rossz körülmények ellenére azért szakmailag is fejlődtünk: tehetséges orvosokból álló, elkötelezett munkatársi kör alakult ki a Bethesdában, és több olyan profilunk is megerősödött, ami egyedülálló vagy hiánypótló ellátást biztosít hazánkban. A legismertebb talán az égéssérült gyermekek komplex ellátása, ami a megelőzéstől a szociális reintegrációig terjed, de elismert az ideggyógyászati és a rehabilitációs osztályunk is. Legújabb kezdeményezéseink a szoptatási tanácsadásunk és a fájdalomambulanciánk.

Mik a következő öt év tervei?

–Egy önálló gyermekpszichiátriai osztály létrehozásának már adottak a személyi feltételei. A baleseti, az ortopéd-, a kardiológiai és a pulmonológiai ellátást is erősíteni szeretnénk, mindezekhez korszerű műszerekre lesz szükségünk, de általában is szükséges a műszerállomány megújítása. A Bethesda újraalakulása óta vágyunk egy kápolna. Erre mind a betegeknek, mind a munkatársaknak szükségük lenne.

A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja a tájfun sújtotta Fülöp-szigetekre utazott. A Bethesda is hozzájárult a misszióhoz?

–A küldetésekhez szükséges gyógyszer- és műszerállományt mi tároljuk és tartjuk karban. A mostani csapatban nincs munkatársunk, de korábban – például a haiti földrengéskor – már a mi orvosaink is vettek részt ilyen mentőakciókban.

 Velkey György a Debreceni Orvostudományi Egyetemen és a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjában végezte tanulmányait. A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában 1996 óta dolgozik, 2003 óta az intézmény főigazgatója. Más feladatai mellett 2007 óta a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja, 2013-tól elnöke. 2010 óta az Egészségpolitikai Államtitkárság kabinetjének tagja, 2011-től pedig a Fővárosi Önkormányzat Egészségpolitikai és Szociális Bizottságának elnöke. Felesége is gyermekorvos, öt gyermekük van.

 

(Kiss Sándor, Portré: Varga Gábor)

A cikk a Reformátusok Lapja 2013/47. számában jelent meg