vissza a főoldalra

 

 

 2013.11.29. 

Az ország egészségi állapota visszahat a gazdaságra

A gyulai húskombinát kormányzati megmentésével legalább 400 ember munkahelyét biztosítottuk

A kormánypártok el szeretnék érni, hogy minden olyan ember, aki egészségügyi támogatásra szorul, segítséget kapjon. A cél, hogy azok is szakszerű ellátásban részesüljenek, akik az egészségügyi rendszer eddigi szolgáltatásait nem tudták igénybe venni, ugyanakkor támogatásra van szükségük. Dr. Kovács József Békés megye 3. választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, választókerületi elnöke, a Parlamenti Egészségügyi Bizottság elnöke, a Békés Megyei Kórház főigazgatója szerkesztőségünknek elmondta: A választókerülethez tartozó közel 20 településen 2010-től összesen mintegy 60 milliárd forintos beruházás történt.

 Képviselő úr 2011. februárja óta a Parlamenti Egészségügyi Bizottság elnöki tisztségét is betölti. Innen adódik a kérdés, hogy választókerületében milyen egészségfejlesztési beruházások történtek?  

–Az általam irányított megyei kórházban az elmúlt három évben nagyon komoly fejlesztések zajlottak, s folyamatban is vannak közel 10 milliárd forintos értékben. A sürgősségi tömb átadása után ismét alapkövet helyeztünk el, a sebészeti tömbét. A komplexumot 6,4 milliárdból valósítjuk meg. Az előkészítés már megkezdődött, a bontási munkálatok zajlanak. Mindezek a fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyulai kórház az egészségügyi versenyen belüli helyzetét megőrizze. Valószínűleg még 2014-ben a 10 milliárdos beruházás realizálódik. Emellett a választókerület számos településén – Biharugrán, Mezőgyánban, Geszten – megújították az egészségházakat. Ezek olyan intézmények, ahol a körzeti, a gyermek orvosi, a védőnői szolgálat működik. Ilyen nagy volumenű, az egészségügyi alapellátást érintő fejlesztések régen zajlottak le a térség településein.

 Igaz, hogy a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Gyula városának legnagyobb foglalkoztatója?

–A kórház nem csupán Gyula városának, hanem az egész megyének a legnagyobb foglalkoztatója, hiszen a helyi kis és közepes vállalkozások részére is biztosít piacot. Ami azt jelenti, hogy a Békés megyei vállalkozókkal, termelőkkel kötöttünk szerződést, így a környéken termelt, előállított élelmiszerek kerülnek a kórház konyhájába. Intézményünk – aminek Gyulán kettő, és Szeghalmon és Mezőhegyesen egy-egy telephelye van – több mint 2200 szakdolgozónak biztosít munkát.

 Ha már az étkeztetést említette. Szintén az egészségügy témakörébe tartozik a prevenció és a közétkeztetés. Ez ügyben mit sikerült elérniük?

 –Ahogy már lapjuk is beszámolt róla, megyénkből indult el a Mintamenza program, ami a közétkeztetés reformját jelenti. Az újításokat már bevezettük az iskolákban és az óvodákban. Lényeges, hogy zsírszegény, sószegény ételeket kapjanak a gyermekek. A Gyulahús Kft-nél nemrégiben előállított új, energia-, zsír- és sószegény termékek meg is felelnek nem csak a Mintamenza-program, hanem az EU követelményeinek is. A közétkeztetés társadalmi, közös szükséglet, amely népegészségügyi szempontból is fontos. Egy nemzet egészségi állapotát nem csak a gazdaság fejlettsége határozza meg, hanem az egészségi állapot is visszahat a gazdaságra. A kórházban pedig egyértelmű, hogy külön főzünk a diétás beteg számára.

 Hogyan vélekedik arról, amit az MSZP-és Havas Szófia mond, miszerint a „ jelenlegi vezetés nem képes megállítani az orvoselvándorlást, és képtelen arra is, hogy forrásokat vonjon be az ágazat működésébe” A szocialisták szerint az idei szeptemberi béremelésnek nem volt meg a fedezete, hiszen a költségvetést nem módosították, és a szakellátásból történt a források átcsoportosítása.

 –Már a nyilatkozó személye is önmagáért beszél. Sajnos hiába is cáfoljuk ezeket a kijelentéseket, az ellenzéket a tények nem érdeklik. Nemrég hallottam, hogy Mesterházi Attila szerint 300 milliárd forinttal csökkent 3 év alatt az egészségügyi alap költségvetése, holott éppen annyival emelkedett. Azt elismerem, hogy a bérek fedezetét illetően szükségesek bizonyos korrekciók, de a béreket utólag a törvényileg meghirdetett feltételeknek kifizették az ágazatban dolgozóknak, s az egészségügyi ellátórendszer sem omlott össze. Sőt a kormány éppen arról értekezik, hogy a szociális szférában is realizálni kellene egy 5 százalékos kereset kiegészítést.

 Úgy tudom, hogy többen, akik kiesnek a munkaerőpiacról, mentális zavarokkal is küszködnek. Javultak-e foglalkoztatási mutatók a választókerületben?

 –Mindenképpen emelkedtek a foglalkoztatási mutatók, s az nyilvánvaló, hogy a szegényebb településeken a közfoglalkoztatásban is egyre többen dolgoznak. Tehát, ahogy az országban, úgy a foglalkoztatottak száma emelkedett a Békés megyei 3. számú választókerületben is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a meglévő munkahelyek megtartása is lényeges, mert annak nem lenne értelme, ha 100 új munkahelyet teremtenek egy városban, s közben 200-at megszüntetnek. Ezért is volt lényeges a gyulai húskombinát kormányzati megmentése, amivel legalább 400 ember munkahelyét biztosítottuk, s akkor még nem beszéltünk a beszállítókról, akiktől továbbra is átveszi a Gyulahús Kft az alapanyagokat.

 A nagy beruházók általában oda telepednek meg szívesen, ahol megfelelő az infrastruktúra. Az úthálózat állapota mennyit javult 2010 óta?

 –Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a 44-es út rendbetétele, felújítása alapvető feltétele a térség gazdasági felemelkedésének. A választókerület északi részének településein a beruházók szívesebben hoznak létre új munkahelyeket, aminek oka az M3-as autópálya közelsége. Ezért is lényeges az úthálózat folyamatos fejlesztése.

 Mindemellett milyen jelentős beruházások voltak a választókerületben? Iskolák, tornacsarnokok építésére is gondolok.

 –A 20 településen összesen mintegy 60 milliárd forintos beruházás történt. Tekintsen el az olvasó, hogy mindezeket részletesen, tételesen felsoroljam. Az elmúlt három és fél év alatt szennyvíztisztító telepek, csatornahálózatok épültek, utakat, tereket hoztak rendbe, kerékpárutakat építettek, és a kastélyprogramban is benne vagyunk. S ahol iskolákat újítottak föl, ott modern tornacsarnokok épültek.

 Milyen visszajelzések érkeznek önhöz az önkormányzati adósságátvállalás és a rezsicsökkentés kapcsán?

 –Sajnos Békés meglehetősen elöregedett megye, s jövedelmi mutatókban az országos átlag alatt áll. Ezért a rezsicsökkentés hatása nagyon fontos és jelentős. Emellett a szegényebb településeken kedvezményes tűzifavásárlást biztosítunk a rászorultak számára. Az önkormányzatok adósságállományának átvállalása nagyon korrekt kormányzati lépés volt, viszont innentől a települési önkormányzatoknak felelősen kell gazdálkodniuk, és az új feladatokhoz alkalmazkodniuk.

 

Medveczky Attila