vissza a főoldalra

 

 

 2013.11.29. 

Berényi József: Csoda nem volt, de siker igen2013. nov. 24

Berényi József a magyarok által 21 százalékban lakott Nagyszombat megyében 40 százalékos eredményt ért el az elnökválasztás második fordulójában. Tibor Mikuš 60 százalékos voksaránnyal megyeelnök marad. Az MKP elnöke a választások éjszakáján nyilatkozott a sajtónak.

 Az eredmények ismeretében hogyan értékeli Nagyszombat megye elnökválasztása második fordulójának eredményeit?

 Nem történt meg a csoda, Nagyszombat megyében győzött a korábbi elnök, Tibor Mikuš. Az eredmények megismerését követően felhívtam őt, és gratuláltam neki a megválasztásához. Úgy gondolom, nem kell szégyenkeznem, szégyenkeznünk az eredmény miatt. Több mint kétszer annyi szavazatot kaptam, mint az első fordulóban – ezért ezúton is kifejezem köszönetemet választópolgárainknak! Többen szavaztak rám, mint amennyivel Tibor Mikuš megnyerte az első fordulót. Úgy néz ki, a mozgósítás sikeres volt, de hasonló volt ez Tibor Mikuš esetében is, mindketten körülbelül 17 ezerrel kaptunk több szavazatot, mint az első fordulóban. A megyében 40 százalékos az eredményem, azt tudatosítva, hogy Nagyszombat megye lakosságának 21 százaléka magyar, ez egész elfogadható eredmény, akár egy kisebb sikernek is tekinthetjük. A nagy siker természetesen az lett volna, ha győzök, ám az is látni kell, hogy a megyehatárokat eleve úgy határozták meg, hogy azokban a magyarok esélyét minimalizálják, és azt is, hogy Robert Fico miniszterelnök  durván beavatkozott a választásokba. Kijelentésével ugyan rontotta az esélyeimet, a másik oldalon a primitív nacionalizmussal való érvelésével hozzájárult Marián Kotleba győzelméhez Besztercebánya megyében.

 Mit jelent ez az eredmény a Magyar Közösség Pártjának?  

Megmutattuk, hogy ott vagyunk az ország politika életében. Erősödött az MKP ezen a választáson. Megyünk tovább, új kihívások előtt állunk. Jövőre jön a köztársasági elnökválasztás, az európai parlamenti választások, majd az önkormányzati megmérettetés. A most elért eredményünk alapján meg kell fontolnunk azt is, hogy az államfőválasztáson saját, azaz magyar jelöltet állítsunk. Célunk természetesen az, hogy a 2016-os parlamenti választásokon visszatérjünk a parlamentbe.

 Miként tekint Marián Kotleba győzelmére Besztercebánya megyében?

 Az előbb már említettem Robert Fico miniszterelnök felelősségét ebben. Ha az én megválasztásom ellen kifejtett erőfeszítése helyett inkább Besztercebánya megyére összpontosít, más eredmény születhetett volna. Durva kijelentésein vélhetően Besztercebánya megye magyar választópolgárai is megütköztek, ezt azonban majd az eredmények későbbi, községi szintű elemzésén látjuk majd. Az viszont tény, hogy ez nagy vereség a miniszterelnök számára is, hiszen Maňka kevesebb szavazatot kapott, mint az első körben, Szlovákia számára is új helyzetet jelent. Az EU és az USA is úgy tekintett az országra, mint egy megbízható, demokratikus országra, mely vezetésében nincsenek szélsőségesek, Kotleba megválasztásával ez megváltozott. Erre magyarázatot kell adnia a kormánynak, a parlamentnek, és az Európai Néppártban nekünk is.

 

Eredmények Nagyszombat megyében - 2. forduló:

 A 469 160 választópolgárból 80 242-en szavaztak. Ez 17,10 százalékos részvételt jelent. Némileg emelkedett az első fordulóhoz viszonyítva, amikor 16,67 százalékos volt a részvétel.

A két magyarok által lakott járásban a megyei átlagnál nagyobb mértékű volt a részvétel növekedése. A Dunaszerdahelyi járásban a 99 642 választópolgárból 23 384-en szavaztak, ami 23,47 százalékos választási részvételnek felel meg (az első fordulóban 21,29% volt). A Galántai járás 80 543 választópolgárából 15 371-en szavaztak, ami 19,08 százalékos részvétel (az első fordulóban 17,26% volt).

Tibor Mikušra 48 358-an szavaztak, a választók 60 százaléka.

Berényi Józsefre 31 884-en voksoltak, a választók 40 százaléka.

Berényi Józsefre 17545-en szavaztak többen, mint az első fordulóban. Tibor Mikušra 17 048-an.

Berényi József a Dunaszerdahelyi járásban 21 364 szavazatot kapott, ami az össze leadott voks 91 százaléka. A galántai járásban is győzött Mikuš felett, 8 080 szavazatot kapott, a voksok 53 százalékát kapta, holott e járásban a lakosság alig 40 százaléka magyar. A szlovák járásokban Berényi József 2 440 szavazatot kapott.

Mikuš kijelentette, folytatja munkáját. Rámutatott, Berényi József korrekt kampányt folytatott, és bízik abban, hogy miután Berényi megyei képviselő lett, a korrekt kapcsolat folytatódni fog.

 

Felvidék.ma, O.N.