vissza a főoldalra

 2013.10.04. 

A növekedési hitelprogrammal a vállalkozások működése olcsóbbá vált

A következő években, lassú, de szerves fejlődésből fakadó növekedéssel lehet számolni

A monetáris tanács szerint sikeres volt a jegybank nyári növekedési hitelprogramja (NHP), ezért annak folytatása mellett döntöttek. Az októberben induló második szakaszban már kétezer milliárd forintos hitelkeretet biztosítanak a bankoknak.

 Mi a tapasztalatuk, hogy kik éltek az NHP által nyújtott lehetőséggel? A közepes, vagy a kisvállalkozók?– kérdezem Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét.  

–Míg az első csomag átlag hitelállománya körülbelül 70 millió forint volt addig a Széchenyi Kártya esetében az átlag hitelállomány 7 millió forint volt ügyfelenként. Ez az mutatja, hogy a növekedési hitelprogram lehetőségeivel – s erre számítottunk is – a közepes és annál nagyobb vállalkozók élnek majd, hiszen 3 milliárd forint a hitel felső határa. Az első körben azok a cégek tudtak hitelhez jutni, akiknek nagyon jó a fizetőképességük, s a bankok látták értelmét a hitelezésnek, akiknek már volt előkészített hitelügyletük, s akiknek olyan korábbi hiteleik voltak, amit az adott pénzintézet át tudott váltani. Körülbelül 40%-os azoknak az aránya, akik átváltották a régi magasabb kamatozású hitelt újabbra, s a maradék egyik fele beruházást jelent, míg a másik új hitelt. Azért nem tudok pontos arányt mondani, mert ez bankcsoportonként változik.

 A vállalkozások működését olcsóbbá teszi a hitelprogram?

  –Feltétlenül, mert nagyon fontos elemről van szó. A vállalkozások működése olcsóbbá válik, hiszen a kamat terhe csökken. Emiatt nő a nyereség, ami lehetővé teszi a beruházást, a fejlesztést és a foglalkoztatás bővítését. Ami ezen túl mutat, hogy egy bizonyos ügyfélkör esetében telítetté válik a hitelpiac. A jó felek olcsón hitelhez jutottak, a bankok azonban hitelezésből élnek, így muszáj újabb ügyfeleket szerezniük, ezért elkezdtek versengeni a gyengébb anyagi helyzetben lévő cégek körében is. Mindemellett elindult a verseny a kamatozásban is. A normál kamatok is lejjebb mentek – amiben nagy jelentősége van a jegybanki alapkamat-csökkentésnek – és minden más hitelező intézmény elkezdett a kamatban is versengeni.

 Scheiring Gábor független ellenzéki képviselő (Párbeszéd Magyarországért) szerint a program olyan, mintha a jegybank egy "üres vödörbe öntené a vizet". Szerinte nem a hitelezési, hanem a fogyasztási és kereseti oldal problémáit kellene kezelni. Mi erről elnök úr véleménye?

 –Engedje meg, hogy pártpolitikai véleményeket ne kommentáljak. Mindenképpen célszerű a közgazdasági realitások talaján maradni: ha a keresletet nem megtermelt jószágból, értékből hozzuk létre, hanem külső eszközzel, az később megbosszulja magát. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, látjuk, hogy a kereslet hitelből teremtődött, így olyan portékát fogyasztottunk el, aminek nem volt meg a fedezete. Emiatt vett föl a magyar társadalom és a vállalkozók többsége hitelt, ráadásul deviza formában, miközben bevételei nem devizában realizálódtak, és most ezért kerültek sokan nagyon rossz helyzetbe. Ha most a keresletet szeretnék élénkíteni, azt csak úgy tudnák megtenni, ha fedezet nélkül bocsátanánk forrást a piacra. S így nőne az eladósodottságunk. Bizonyára a választás előtt a politikusok sok mindent ígérnek majd, de azt figyelembe kell venni, hogy a magyar gazdaság 80%-a exportjában az európai piacra dolgozik. Egy olyan depressziós piacra, ami a stagnálás közeli állapotban van. Tehát arra számítani, hogy az export nagyon előre viszi a magyar gazdaságot, nem lehet. A belső fogyasztásban pedig ott tartunk, hogy a lakossági eladósodottságot próbáljuk csökkenteni. Ezért ebben az esetben sem lehet hatalmas fogyasztásbővülésre számítani. Így a következő években, lassú, de tartalmilag megalapozott, szerves fejlődésből fakadó növekedéssel lehet csak számolni.

 Egy másik téma: támogatja az energiaszolgáltatók kivételezett piaci helyzetének fölszámolását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Miért lényeges a szolgáltatók monopolhelyzetének megszüntetése a vállalkozásokra nézve?

 –Amikor gyermekkoromban monopolyt játszottunk, akkor az a játékos volt a legelőnyösebb helyzetben, aki megszerezte a Váci és a Fillér utcát, másodszorra az járt jól, aki megszerezte közműveket. Komolyra fordítva a szót, ha a közmű – ami nem csak az energiaszolgáltatókat, hanem az egész üzleti infrastruktúrát jelenti – esetében monopol helyzetet lehet teremteni, akkor ez lehetőséget teremt az extra profithoz. Ezeken a területeken nagyon nehéz versenyt generálni, ezért ilyenkor hatósági árakat lehet bevezetni, vagy föl kell tenni azt a gazdaságfilozófiai kérdést, hogy ezeket a közösségi ellátó rendszereket profitcentrumként fogjuk föl, vagy azt mondjuk: ezek a területek szolgáltatásként működnek, amiben a bekerülési árat, a tartósan biztonságos ellátás és az eljuttatás költségeit számolják föl. Most éppen ezen a két tartalmilag eltérő filozófián vitáznak. Mi már több éve azt tapasztaltuk, hogy a magyar vállalkozásokból nagyon sok területen áramlik ki extra profit. Ebben a legnagyobb felület a jegybanki alapkamat volt, hiszen ez hat a banki kamatokra, a másik az árfolyamveszteség , a harmadik pedig a közösségi szolgáltatást ellátó cégek profitja. Ez a magyar GDP-nek 7-8%-át tette ki. Ha egy ország GDP-jének ekkora hányadát kiviszik, az hatalmas összeget jelent. Ezért mutatkozik óriási különbség a megtermelt, s nemzetnél megmaradt jövedelem között. Ez a GDP/GNI arányszám. Vannak olyan országok, ahová több pénz áramlik s így többet fogyasztanak el, mint amennyit, ott valójában megtermelnek, ezek a volt nagy gyarmatbirodalmak, és azok az államok, ahol jelentős technológiai előnyre tettek szert. És természetesen így léteznek olyan országok, akik kevesebb jövedelemmel gazdálkodhatnak, mint amennyit ténylegesen megtermelnek. Mi az utóbbiba tartozunk.

 Beszélgetésünk végére hagytam elnök úr tusványosi kijelentését: „Magyarország, Szlovákia és Románia gazdasági együttműködésében óriási potenciál van, az uniós források felhasználását érdemes lenne összehangolni, hogy egymás iparát erősítsék ezek a közép-európai országok.” Eddig az említett országok kormányai mindezt nem ismerték föl?

 –Valóban nem ismerték föl azt, hogy jó lenne az uniós források fölhasználást összehangolni, de mégis a legnagyobb terhet a vélt, vagy valós történelmi sérelmek jelentik. Elzász-Lotaringia a történelemben a francia-német csatározások színhelye volt. Mivel meg tudtak állapodni az EU működésében, a térség hatalmas gazdasági potenciállal bír. Dél-Tirol és Olaszország esetében is hasonló történt; ahogy sikerült a kisebbségeknek megadni a jogosítványokat, ez a terület is látványosan fejlődött gazdaságilag. Magyarország, Szlovákia és Románia immár az EU része, és az európai ipar felismerte, hogy hosszú távon nem föltétlenül működőképes a Távol-Keletre való település, ezért újra fölfedezte ezt a térséget. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy hazánk és Szlovákia az európai autóipari termelés központja. A magyar-szlovák gazdasági kapcsolatok már egyre javulnak, realistábbak, s nagyon jó lenne, ha Románia esetében is meg tudnánk ezt valósítani.