vissza a főoldalra

 

 

 2013.10.11. 

Aba-Novák-kiállítással nyílt meg a Józsefvárosi Galéria

A galéria megnyitása is bizonyítja, hogy a kormánypárti képviselők és polgármesterek számára lényeges a magyar kultúra értékeinek bemutatása

„Egy merész újító” címmel Aba-Novák Vilmos nagyszabású kiállítása nyílt meg szeptember 26-án a Józsefvárosi Galériában. A kiállítás anyagát a művész unokája, Kováts Kristóf állította össze, aki egyben az Aba-Novák életmű egyik legkiválóbb kutatója is.

 A Józsefvárosi Galériát önkormányzati támogatással csaknem 27 millió forintból alakították át, mely szélesebb körű szolgáltatásokkal és programokkal várja látogatóit. Amikor Aba-Novákot választotta az újranyíló galéria vezetése kiállító művészként, akkor az alkotó iránti tiszteleten és szereteten túl az a szándék vezérelte, hogy a felújított kiállítóterem ezen a módon tegye le ismét a névjegyét. Tették ezt azért, mert a Picasso által „barbár zseninek” titulált mester a minőség és a festői jelentőség etalonja legyen, amihez további kiállítások sora járul majd.

            L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke köszöntő beszédében megköszönte a kerület vezetésének, hogy kiemelt figyelmet fordít a magyar kortárs kultúrára. A bizottsági elnök hangsúlyozta, az önkormányzat felismerte annak jelenőségét, hogy ezzel a beruházással a helyi identitást is erősíti. Különösen nagy ünnepe van szeptember 26-án a magyar képzőművészetnek, hiszen délelőtt Balog Zoltán miniszter úr felavatta a felújított Szentendrei Régi Művésztelepet, ami több mint 100 millió forintos beruházásból valósult meg. A szentendrei és a mostani esemény is bizonyítja, hogy a kormánypárti képviselők és polgármesterek számára mennyire fontos és a magyar kultúra, s azon belül a képzőművészet értékeinek bemutatása. Ez a galéria elsősorban a józsefvárosi, másodsorban a fővárosi polgároknak nyújt lehetőséget arra, hogy megismerjék a kortárs és a klasszikus magyar képzőművészek remekműveit. Örülök annak, hogy a főváros és a kerület vezetése fölismerte azt, hogy sokféle kulturális közösségi térnek kell egyszerre működnie. Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest újabb rangos kiállítóhellyel gazdagodott. Kocsis Máté polgármester úrral nem ez az első avatóünnepségünk, hiszen annak idején a Kossuth Klubban a kortárs magyar zene számára adtunk át egy olyan felújított teret, ami a fiatal zeneművészek találkozási helyéül szolgál. Az indító kiállítás olyan alkotó műveit mutatja be a közönség számára, akit évtizedekig méltatlanul mellőztek, s akinek a világhírű, a magyar történelem sorsfordító eseményeit és nagy személyiségeit ábrázoló két részből álló pannóját 1937-ben a Párizsi Világkiállításon mutatták be. Ennek a pannónak a bemutatására Székesfehérváron arra alkalmas épületet építettek a ’30-as években. Ezt a művet a pártállam idején eltakarták, el is vitték a helyéről, de szerencsére visszakerült, s ma újra látható. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a múlt században a Szent István-kultusz megerősítését éppen Aba –Novák munkássága alapozta meg. Gondolok itt azokra a freskókra is, melyek a székesfehérvári városházát gazdagítják, s melyeket durván lefestettek, s csak a rendszerváltás után sikerült renoválni ezeket a műveket. Olyan szuggesztív alkotóról van szó, akit még a diktatúra idején sem tudtak sem a magyar művészettörténetből, sem kollektív tudatunkból kizárni, kitörölni – zárta beszédét L. Simon László.

            Dr. Vas Imre országgyűlési képviselő, választókerületi elnök köszöntőjében jelezte: a felújításnak köszönhetően a Józsefvárosi Galéria új funkciókkal gazdagodott. Ma már nem csak kiállítóhely, hanem az emberi gondolatok, az emberi kreativitás otthona, s ötvözete mindannak, amit művészetnek nevezünk utalva többek között az ingyenes múzeumpedagógia foglalkozásokra, valamint a zenei és irodalmi előadásokra. A galéria régi rangjához méltóan, kiváló művész kiállításával ünnepli újjászületését. Aba-Novák Vilmos festő, grafikusművész mindössze 47 évet élt, mégis a magyar festészet történetének egyik legnagyobb életművét alkotta meg. Műveit a Magyar Nemzeti Galéria, más közgyűjtemények, és magángyűjtemények őrzik, de megtalálhatjuk a köztereinken is. Nem csak a Párizsi Világkiállítás, hanem XXII. Velencei Biennálé nagydíját is elnyerte. S most a galéria látogatói a modern magyar festészet egyik legeredetibb, levitatottabb tehetségének Józsefvárosba érkezett több mint 30 képét szemlélhetik meg.

Dr. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere elsőként arra tért ki, hogy a kerület vezetése nem tett mást, mint amit megígért, hogy újjáépítik a lepusztult városrészt. Felújítottuk óvodáinkat, iskoláinkat, parkjainkat, tereinket, s természetesen nagyon sok feladat áll előttünk. A kiemelt feladatok között pedig a kultúra, a kulturális helyek és találkozási pontok megújítását is szerepelt. A józsefvárosiak iránt érzett szeretetünk és tiszteletünk arra sarkallt minket, hogy ne csak egy kiállítóteret hozzunk létre, hanem egy találkozási pontot, ahol feleleveníthetjük Józsefváros kultúráját, múltját, tanulhatunk és művelődhetünk. Ennek szellemében támogattam a képviselőtestületnek azon javaslatát, hogy a Józsefvárosi Galéria mintegy 27 millió forintból megújuljon. A galériát a Józsefvárosi Önkormányzat tartja fenn, mert tudtában vagyunk az intézmény érték-és közösségteremtő szerepének. Nem kellett nekünk föltalálni a spanyolviaszt, amikor a kulturális intézmények fejlesztését tűztük ki célul, hiszen aki ismeri a főváros történetét, tudja, hogy akár fél évszázaddal ezelőtt is Budapest egyik legmeghatározóbb tudományos és szellemi központja volt Józsefváros. Az 1956-os eseményeket követően megbüntették ezt a városrészt, és így annak kultúrája is tetszhalott állapotba kertült. Mi pedig az intézmények felújítás érdekében nem sajnáltuk az energiát és a pénzt. Józsefváros kulturális újjáépülése javarészt előttünk álló feladat, amihez kérjük mind a lakosok, mind a kormányzat támogatását – mondta a VIII. kerület első embere. A kiállítás rendezői töretlenül bíznak a közönség befogadó készségében, a nyitott szellemű látogatókban, és mindenekelőtt Aba-Novák művészetének erejében. A tárlatot október 16-áig lehet megtekinteni, melyre a belépés ingyenes.

 

Medveczky Attila