vissza a főoldalra

 

 

 2013.10.11. 

Spányi Antal: Krisztus szemével nézzük a rászorulót

„A karitászmunkatársak hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Isten és ember kapcsolata rendbe jöjjön, s a rászorultakban tudatosulhat, hogy Krisztussal együtt hordják a keresztet. Akik Krisztus szemével igyekeznek nézni embertársaikat, azok felfedezik a másikban a rászorultat” – fogalmazott Spányi Antal püspök a Caritas Hungarica Díj átadásán.

 Idén 36 karitász önkéntes vehette át a Caritas Hungarica Díjat október 5-én a Magyar Szentek Templomában. A segélyszervezet által alapított elismerést azok a plébániai önkéntes karitászmunkatársak kapják, akik a legtöbbet tették a rászorultakért. A díjra minden évben egyházmegyénként három plébániai önkéntest javasolhat a helyi karitászigazgató.

 A díjakat Spányi Antal és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója adta át. A kitüntetettek díszoklevelet, Caritas Hungarica feliratú kitűzőt, valamint kerámia emlékplakettet kaptak.

 A Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg a Caritas Hungarica Díjat. A díj célja biztosítani a karitász önkénteseket arról, hogy az Egyház értékeli a rászorulóknak nyújtott karitatív munkájukat. Ennek jeléül külön kitüntetéssel jutalmazza azokat az önkénteseket, akik ezen a téren a Krisztus szeretetének kimagasló fokát érték el.

 Az ünnepi hálaadó szentmisében Spányi Antal püspök atya szentbeszédében kiemelte: a karitászmunkatársak ahhoz is hozzájárulhatnak, hogy Isten és ember kapcsolata rendbe jöjjön, s így a rászorultakban tudatosulhat az is, hogy „Krisztussal együtt hordják a keresztet”. Úgy fogalmazott: akik Krisztus szemével igyekeznek nézni embertársaikat, azok felfedezik a másikban a rászorultat. Rámutatott: az önkénteseknek úgy kell rendelkezésre állniuk, mintha magát Krisztust szolgálnák, őrá figyelnének. A Karitász munkatársainak nyitottnak kell lenniük Isten felé, úgy kell imádkozniuk, hogy mindig meghallják Isten akaratát.

 „Amikor megcsapja orrunkat a szegénység szaga, amikor már ugyanazt a jó tanácsot tizedszer adjuk, akkor is Krisztust kell szolgálnunk”. „Sokan érzik úgy, hogy nem fontosak senkinek, és nem törődik velük senki, ezért „engednünk kell, hogy Isten rajtunk keresztül szeresse a szegényeket”, mert „Isten annyira bízik bennünk, hogy rajtunk keresztül akar eljutni azokhoz, akiknek Krisztusra van szükségük. (...) Így lesz az egyház erős, így látja azt a világ is, hogy érdemes az egyházhoz tartozni.”

 Kéninger Andrásné a kitüntetettek nevében mondott köszönő beszédében hálát mondott a vezetőiknek, akik átsegítették őket a munkában a holtponton.

 Az ünnepség keretében bemutatták az erre az alkalomra készített Karitász-zászlót, amelyet egy megváltozott munkaképességű szombathelyi gondozottjuk tervezett. A zászló egy lángoló keresztet ábrázol.

 Az eseményen részt vett Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye.

 A díj célja továbbá buzdítani a híveket a karitatív tevékenységre Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán; és példaképül állítani mások elé azokat a köztünk élő híveket, akik Krisztus szeretetével önzetlenül segítenek a rászorulókon Jézus tanítása szellemében: „…mert éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam is fölkerestetek…” (Mt 31,35-36).

 

A díjazottak egyházmegyénként:

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Kéninger András

Kéninger Andrásné

Makó Ibolya

 

Egri Főegyházmegye

Bessenyeiné Saáry Márta

Mező Józsefné

Szalontai Lászlóné

 

Esztergom–Budapesti Főegyházmegye

Fülöp Katalin

Sóti Dezsőné

Vígh Károlyné

 

Győri Egyházmegye

Halász Károlyné

Horváth Glória

Dr. Somogyi Tivadarné

 

Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye

B. Szabó Lászlóné

Marton Ferenc

Dr. Szigetváriné Tóth Erzsébet

 

Kaposvári Egyházmegye

Sávoly Andrea

Panyi Antalné

Balogh Erzsébet

 

Miskolci Apostoli Exarchátus

Kozma Lászlóné

 

Pécs Egyházmegyei

Fellinger Károlyné

Dr. B. Tóth Mihályné Dr. Pasztarak Erzsébet

Zoltai Jánosné

 

Szeged–Csanádi Egyházmegye

Bujdosó Imréné

 

Székesfehérvári Egyházmegye

Bernáth Károlyné

Toldi Róza Hajnal

Tóth Borbála

 

Szombathelyi Egyházmegye

Béry Géza

Györke Gyuláné

Sárközi Antalné

 

Váci Egyházmegye

Fojta Péterné

Dr. Tóth Kálmán

Poszpisel Gyuláné

 

Veszprémi Főegyházmegye

Molnár Gáborné

Szakonyi Jánosné

Takács Istvánné

 

Katolikus Karitász Országos Központ

Klaus Höhn

 

(Forrás: Magyar Kurír)