vissza a főoldalra

 2013.10.11. 

„Sok boldogságot” Kádár elvtárs!

A BM II/5 Osztály – a későbbi BM III/III Csoportfőnökség jogelődje – 1957. február 13-án szervezte be a hálózatba Képesi Endre fedőnevű ügynököt, aki az ezt követő években – 1963-ig – majdnem ötven írásos jelentést készített és adott át a politikai nyomozó szerveknek. A Képesi Endre fedőnevű ügynök Szabó István (1938), főiskolai hallgató volt a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Későbbi pályafutása során Kiváló Művész címet kapott, Kossuth-díjban is részesült, majd végül a csúcsot az Oscar-díj jelentette. Mindezt az egykori állambiztonsági együttműködést sokáig a titkok jótékonyan takaró fátyla fedte.

A rendszerváltás utáni években, amikor már igen harsányan színesítette – vagy mocskolta? – közbeszédünket és közgondolkodásunkat az ügynöközés, besúgózás, spiclizés, kiderült Szabó Istvánról, hogy ő volt a Képesi Endre fedőnevű egykori ügynök. Keletkezett is nagy ribillió a hazai liberális értelmiségi körökben. De nem a leleplezés, hanem a leügynöközés miatt. A véleményt formáló és megkérdőjelezhetetlen hitelűként beállított megmondó emberek azonnal meghozták  megfellebbezhetetlen ítéletüket: Szabó István esetében nem az számít, hogy ügynök volt, hanem az, hogy Oscar-díjas. Hamarosan tollat ragadott a nyilvános aláírók hada, és a magyar szellemi élet több mint száz képviselője biztosította támogatásáról Szabó Istvánt. Sőt maga a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is megszólalt az ügyben: Van annyi hitele az ő (Szabó István – BL) elmúlt évtizedeinek, emberként és művészként, hogy most, amikor őt vádolják (…) adjunk hitelt az ő szavainak.

Szeretném leszögezni, hogy engem egyáltalán nem zavar az, hogy Szabó István Oscar-díjas filmrendező egykoron akármilyen fedőnéven ügynökként tevékenykedett. Évtizedeken át gyakorolt foglalkozásomból következően sokkal jobban ismerem az egykori állambiztonsági hálózati munkát, mint akár a magyar szellemi élet több mint száz képviselője együttesen, esetleg még Gyurcsány Ferencet is közéjük sorolva, bár ő alighanem fényévnyi távolságra van szellemi életünk kiválóságaitól. Az viszont nagyon zavar, és erősen kikezdi az igazságérzetemet, ha akár Szabó István nevű, vagy bármilyen más nevű, egykori termelőszövetkezeti agronómust, netán akármilyen más hétköznapi foglalkozást űzőt ügynök múlttal gyanúsítanak és meghurcolnak, gyakorta kellő bizonyíthatóság híján. De még sokkal jobban fel vagyok háborodva azon, ha olyan emberekről sem szállnak le, akiket egyszer meggyanúsítottak, a jogerős bírósági ítélet ezt alaptalannak minősítette és mindezt figyelmen kívül hagyva újból és újból előjönnek a mocskolódásukkal, akár élőről, akár már meghaltról van szó. Az aljasság, úgy tűnik, nem ismer határokat, ha a politikai érdekek forognak kockán.

Szeretném leszögezni, hogy nem ismerem Szabó Istvánt. Hol voltam s vagyok én azoktól a korábban elvtársi, ma úri szalonoktól, amelyekbe ő szívesen látott vendég volt, s bizonyára jelenleg is az? Csak mellesleg jegyzem meg, ilyen körökbe én soha nem is kívánkoztam. Képesi Endre fedőnevű ügynököt sem ismerem, nem ismerhettem. Amikor én 17 éves voltam, akkor kezdte Képesi Endre írogatni  hálózati jelentéseit, és jóhiszeműen feltételezem, hogy meg volt az oka annak, hogy jelentéseket írogatott, hiszen preszsziós alapon történt a beszervezése. Szabó Istvánról tehát nem azért nincs kifejezetten elitélő véleményem, mert egyszer Képesi Endre lett belőle és másokat a politikai nyomozószerveknek bemószerolt. Nálam egy másik iromány, egy levél miatt esett ki a kosárból, amelynek a végén az aláírás: Szabó István filmrendező.

Egy törleszkedő, doromboló, kézzel írt levélről van szó, amely nem több mint néhány mondat, néhány igen sok mindenről árulkodó tanulságos mondat. Mindenképpen kiérdemli a teljes terjedelemben való közzétételt:

Csupán néhány megjegyzést érdemes fűzni ehhez a levélhez:

– Kádár János hetvenedik születésnapi fogadásáról van szó, ahova meghívást kapott a kádári megtorlás során őrizetbe vett, egy ideig őrizetben tartott, majd beszervezése után szabadlábra helyezett Szabó István. Sem Képesi Endre, sem más fedőnevű egykori és akkori állambiztonsági hálózati személy nem kapott meghívót a jeles eseményre (Talán az egyetlent, Aczél György hajdani államvédelmi fogdaügynököt kivéve). Az egész, kb. ötezer fős állambiztonsági állományból legfeljebb a belügyminiszter-helyettes főcsoportfőnök részesült ebben a megtiszteltetésben, de lehet, hogy még az sem.

– A májusi (…) nagyon emlékezetes beszélgetésre” utalva már-már olyan érzése támad az olvasónak, hogy ez a Szabó István filmrendező szinte bejáratos volt Kádárhoz. Az viszont kétségbevonhatatlan, hogy az akkori rezsim kegyeltje, kedvezményezettje volt.

– Amikor már mások ellenzéki magatartáson törték a fejüket és ezért a gondolatrendőrség célszemélyei voltak, mert az akasztófák árnyékából indult posványos Kádár-rendszer lebontásáról álmodoztak, a mi egyetlen Oscar-díjas filmrendezőnk jó egészséget és sok boldogságot kívánt az 1956-os forradalom utáni megtorlás véreskezű hóhérának.

Lehet, hogy Gyurcsány hitelt ad a sikeres filmrendező szavainak, lehet, hogy a nálam sokkal okosabb, nevesebb emberek, a magyar szellemi élet képviselői szerint nem baj az, nem számít az, hogy Szabó István ügynök volt. Jó, ne számítson! De szerintem meg az számít, hogy a kommunista Kádár-rezsim kegyeltje haszonélvezője, levele alapján Kádár János elkötelezett híve volt.

Bálint László