vissza a főoldalra

 

 

 2013.10.11. 

Vučić: Szerbia csőd előtt áll, szigorú intézkedések következnek

Szerbia csőd előtt áll a szó szoros értelmében – mondta Aleksandar Vučić első kormányfőhelyettes, s bejelentette, a gazdasági fellendüléshez szükséges intézkedések nehezek lesznek és egyáltalán nem népszerűek.

 „A kapitalizmus azt jelenti, hogy nem az állam feladata munkát találni a polgároknak, hanem csak annyi, hogy a munkakeresésben ne akadályozza az érintetteket. Senkinek semmit nem kenünk kenyerére, ez mindenkinek a saját feladata, a mi dolgunk az, hogy ne akadályozzuk meg a kenyérnek és a lekvárnak a polgárok polcára kerülését” – mondta Vučić a Prva Televíziónak nyilatkozva.

 Kifejtette, Szerbiában senki sem vállal felelősséget az országért, az államért és a népért. „Csak annyi van, hogy 'ne csináljak semmit és ne bántsák a megszerzett jogaimat'” – mondta.

 Bejelentette, október 26-án repül az Air Serbia első repülőgépe Abu Dhabiba. „Lehet, hogy jobb lesz az enteriőr és a szolgáltatás, mint a Lufthansánál. Sokan kritizálják az Etihaddal kötött szerződést, amelynek nyomán az Air Serbia a régió legerősebb cégévé válik, és el fogja venni a munkát más jelentős cégektől, így a német vállalatoktól is” – magyarázta Aleksandar Vučić.

 

(Beta)