vissza a főoldalra

 2013.10.18. 

Borbély László: Szárnyaszegett jelen

Behunyt szemem nem fogadja többé magába a felforgatott múltat, csak a szárnyaszegett jelent, szórványos ellazított kérdéseim visszhang nélkül távolodnak el tőlem. Hátukra fordulnak, elhagyott és vérrel hintett ösvényen menekülnek szeretetem megkésett kiáltásai elől. A szenvedés kidolgozatlan koordinátái összetörtek a puskatus szüntelen ordításai alatt. Feleslegesen állok a múlt ponttá szűkülő körében, felborult tudatfunkcióim koldus módjára rimánkodnak megszokott alamizsnájukért.

 Belefáradok az emlékeimbe, gyorsan kiválogatom azokat a képeket, melyekről úgy vélem, jobb helyen vannak nálam, a többit visszateszem a dobozzal együtt a helyére, a szekrény aljába. A maradékkal a kezemben indulok vissza a másik szobába, arra gondolok, hogy egyelőre beteszem a fotókat valamelyik regény keménytáblás fedele alá.

A húgom hangja átlátszóan közeledik felém a körfolyosóról. A nyitott ablakon keresztül jól lehet hallani, hogy miről beszélget a szomszéddal. Védelembe veszi a fiát.

Biztos, hogy nem a Gabi volt, kéri ki magának. Az én fiam nem az ablakuk alatt végzi a dolgát, annyira nem utálja magukat.

Minden szót mérlegre teszek magamban, az eredményt érzelmeim fölé függesztett vörös alakzatokra képzelem, úrhatnámokat nevetségessé tevő bohócokra váltom mindet.

Vera belép a lakásba, érkezése kinyitja és megmosdatja a szemem.

Szervusz, Bandi!

Szia!

Jó, hogy itthon talállak.

Hová is mehettem volna?

Szabad vagy.

Még nem merem magam beleélni teljesen. Hátha mégse...

Ugyan már, ne gyerekeskedj! Inkább beszélgessünk, aztán menj Fecsó után, legalább lesz valaki, aki hazakíséri…

Vera kinyitja a hűtő ajtaját, kivesz egy üveg ásványvizet, tölt belőle két pohárba, azután leülünk egymással szemben.

Miről akarsz beszélgetni, kérdezem.

Rólad. A jövődről. A terveidről. A céljaidról.

Miért nem törődsz inkább a fiaddal?

Most te vagy műsoron.

Szeretném elkerülni az élve boncolásomat.

Hagyjuk a múltat. Véget ért.

Ebben nem vagyok olyan biztos.

Míg itt élsz velünk, nincs balhé.

Nem a balhén múlik. Ha akarnak, kicsinálnak anélkül is.

Nem fognak, ha tudsz vigyázni magadra. Még lógsz néhány napot, aztán rendesen munkába állsz, egy-kettőre találni fogunk neked valami albérletet a közelben, és attól kezdve a magad ura vagy.

Miért, most nem vagyok az?

De igen, csak még nem tudsz megállni a saját lábadon.

Azért megpróbálom, ha engedik.

A testvéred vagyok. Kérlek, bízz meg bennem!

Neked jó dolgod van az iskolában, igazgatóhelyettes vagy. Félek, hogy megtalálnak téged is. Mindenfélét fognak beszélni a hátad mögött a bérgyilkos, börtöntöltelék bátyádról. Nem hiányzik ez nektek. Csak néhány napot akarok maradni nálad, utána elmegyek.

Hová mennél?

Vissza Balatonra. Még megvan a házunk.

Elég egy könnyű szellő, hogy beomoljon a tető. Anyánk halála óta lakatlan.

Rendbe hozom. Legalább lesz hol nyaralnotok. Anya úgyis mindig arra vágyott, hogy ott töltsük nála a nyarakat.

Nekem nincsen pénzem a ház felújítására.

Ez nem csak pénzkérdés. Az akaraton múlik minden.

Előbb el kell helyezkedned valahol.

Felújítom a házat, az is munka.

Nem szeretném, ha újra eltávolodnál tőlem.

Vera! Ne keverj össze a sógorommal. Én nem táncolok úgy, ahogy te fütyülsz. Ezt a beszélőn sem titkoltam el, levélben is megírtam.

Abból nem lehet megélni, hogy álmodozol. Tudom, hogy mit forgatsz a fejedben. Azt hiszed, hülye vagyok? Pontosan tudom, miért akarsz visszaköltözni Balatonra. Vannak kapcsolataid, akiktől kölcsönt remélsz.

Mit csináljak én a Ferencvárosban?

Dolgozz!

Hol?

Az egyik tanítványom apja főnök a vágóhídon, teljesen fafejű a fia, mindenre hajlandó, csak ne buktassam meg év végén. Legalább beszélj vele és nézd meg, miről van szó! Ha azt túl nehéznek találod, bemutatlak másnak. Lehetnél közmunkás is, akár holnaptól, ismerem a cég igazgatóját, a kolléganőm férje.

Ugyan már, Vera! Nekem nem kell könyöradomány senkitől. Miattam ne kérj tőlük szívességet! Nem akarom, hogy az adósuk legyél. Holnap reggel elutazom.

Miért?

Mert így döntöttem.

Visszabuktatnak a börtönbe, meglátod, a húgom felpattan a helyéről, hozzám lép, jobb kezébe fogja az állam és felfelé húzza, úgy néz a szemembe. Ezt akarod, kérdezi, tényleg ezt akarod? Annyira megszoktad odabent a semmittevést, hogy idekint képtelen vagy beilleszkedni, ugye?

Gyöngéden megfogom a kezét és egyetlen mozdulattal kiszabadítom az állam a karcsú ujjak közül. Felállok.

Emlékszel a mesére, a tücsökről és a hangyáról, kérdem. Míg a tü-csök egész nyáron hegedült, a hangya szorgalmasan gyűjtögetett, aztán eljött a tél, és megdöglött mind a kettő.

Hátat fordítok Verának, aki megsemmisülve hallgat. Hiába akart volna bármit is mondani, mert kilépek a konyhából, azután a lakásból is.

Taszít a húgom uralomvágya. Aki uralkodik, eltorzul, könnyező korbáccsal várakozik kedvenc útkereszteződésében az arra tévedő áldozatokra, és belecsap a kiszolgáltatott ellentmondás forradásos arcába.

A természetben nem vagyok idegen, csak a mások alkotta keretek között. Balatonon újra kezdek mindent. Ahhoz a régi házhoz hozzá tudnék szokni, otthonossá tehetném, jól érezhetném magamat benne. Fáradságos munkával szépítgetném, saját képemre formálnám.

Valónak vélt lázas látomásaimat a felhők borította égre firkálom, száműzött tudatom hatalmába kerít, másodpercnyi létemből az örökkévalóságba vágyom, csakhogy elviselhetetlenül bebörtönöztem magam a testembe.

(Részlet a Pokoljáró című készülő regényből.)