vissza a főoldalra

 

 

 2013.10.18. 

A kerékpáros fejlesztésekkel az EU élmezőnyébe tartozunk

A hálózat minősége az elmúlt időszak beruházásai nyomán érezhetően javult

Nemzeti Kerékpáros Chartát írt alá a Kerékpáros Kerekasztalhoz tartozó hét hazai kerékpáros civil szervezet. Ebben egyebek mellett megfogalmazták: az úthálózat kiépítéséhez, és a kerékpározás elterjedtségének növeléséhez 120 milliárdos befektetésre van szükség 2020-ig, a következő uniós támogatási ciklus végéig. Szerkesztőségünk vendére Dr. Völner Pál a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

 A kormányzat megvalósíthatónak tartja-e a Nemzeti Kerékpáros Chartátában foglaltak teljesítését 2020-ig? Ez azért is lényegi kérdés, mert a közlekedési tárca lehetőségei viszonylag szerények lesznek majd a mostani ciklushoz képest.

 –Valóban, a jelenlegi ciklus 2175 milliárd forintja után a következő hét évben mintegy 1200 milliárd forint áll majd rendelkezésre közlekedésfejlesztésre. A vasúti vagy közúti infrastruktúra bővítésében és különösen karbantartásában évtizedes lemaradást kell fokozatosan ledolgoznunk. Akár a teljes rendelkezésre álló keretet leköthetnénk a legszűkebben értelmezett közlekedésszakmai szempontokból indokolt beruházásokra. És akkor még nem számoltunk a leromlott állapotú közutak felújítását, a közösségi közlekedési szolgáltatások színvonalának emelését sürgető, jogos társadalmi igényekkel. A hazai fejlesztési tervek kiemelten kezelik a teljes közlekedés környezeti terhelésének lehető legalacsonyabb szintre szorítását. A szakminisztérium által kezelt uniós forrásokat főként a vasúti vagy közúti fejlesztésekhez kapcsolódó kiegészítő kerékpáros infrastruktúra kialakítására fordíthatjuk majd. Egyéb kerékpáros fejlesztésekre elsősorban a gazdaságfejlesztési operatív program turizmusfejlesztési keretéből, a területi operatív programokból és a határmenti együttműködésekben felhasználható összegekből juthat támogatás 2014 és 2020 között. Az elsődleges beruházási célok e körben a turisztikai kerékpáros útvonalak, szolgáltatások fejlesztése és a települési hivatásforgalmi kerékpáros létesítmények - pl. tömegközlekedési csomópontokban működő B+R (Bike and Ride - Kerékpározz és Utazz ) parkolók - építése lehetnek.

 Miként lehetséges megjelenteni a Nemzeti Közlekedési Stratégiában a kerékpárosok igényeit?

 –A készülő Nemzeti Közlekedési Stratégia része lesz az Országos kerékpáros koncepció. E kormányzati javaslatcsomag már most is számos, a civilek által összeállított Nemzeti Kerékpáros Koncepcióban foglaltakhoz hasonló törekvést rögzít. Abban állapodtam meg a Kerékpáros Kerekasztalban tömörülő szervezetekkel, hogy rendszeres egyeztetéseket kezdünk a vállalható és finanszírozható fejlesztési célok közös véglegesítése érdekében.

 Arról készültek-e tervek, hogy a kerékpárutak fejlesztése, és karbantartása a jövőben hogyan valósul meg, s eddig mit tudott a kormány tenni az úgynevezett utógondozás érdekében?

 –Az Országos kerékpáros koncepció Hálózati Tervvel egészül ki, amely kijelöli a hosszú távon kiépítendő kerékpárutakat. A hálózat bővítése mellett új szolgáltatások megjelenésére, a közösségi kerékpárkölcsönző rendszerek bevezetésére is szükség van. A Nemzeti Közlekedési Stratégia a kis költségű szabályozási és szervezeti intézkedéseket helyezi majd előtérbe. Ilyen lehet például a közösségi és a kerékpáros közlekedés kombinálásához szükséges jogszabályi feltételek megteremtése, az egészség- és környezettudatos szemléletet erősítő, népszerűsítő kampányok folytatása. A meglévő kerékpárutak üzemeltetése körül jelenleg még sok a bizonytalanság, a tisztázatlan kérdés. A fenntartást, az útállapotok megőrzését hosszú távon biztosító rendszer létrehozására törekszünk.

 A kerékpárút-hálózat minősége mennyire javult az elmúlt 3 év alatt?

 – Magyarország 2007 óta mintegy 60 milliárd forintot költött kerékpáros fejlesztésekre, ezzel az uniós országok élmezőnyébe tartozunk. A hálózat minősége az elmúlt időszak beruházásai nyomán érezhetően javult. Az infrastruktúra azonban helyenként még mindig hiányos vagy már leromlott állapotú. Az egyre gyarapodó kerékpáros közösség igényeinek teljes körű kiszolgálásához további beruházásokra van szükség.

 Az úthálózat rendbetételével el lehet érni a kerékpárral közlekedőket érintő balesetek számának csökkentését is?

 –A kerékpárosokat a szakzsargon a motorosok és gyalogosok mellett a védtelen közlekedők közé sorolja. Az uniós közlekedéspolitikai dokumentumok is a legfontosabb törekvések között tartják számon e kör közlekedésbiztonsági helyzetének javítását. Egy gépkocsival való ütközésből szinte mindig a kerékpáros jön ki rosszabbul. Nincs biztonságosabb megoldás, mint amikor autós és biciklista a saját, elkülönített, fizikailag elválasztott útján halad. A válasz tehát egyértelmű igen, egy jó minőségű kerékpárút akár életeket is menthet.

 Tudtommal készül a kerékpáros nyilvántartási rendszer. Ezzel mit szeretnének feltérképezni?

 A kerékpáros létesítményekkel kapcsolatos adatszolgáltatás az elmúlt időszakban sok esetben elmaradt vagy nem volt pontos. Ennek főként az az oka, hogy az információkat rengeteg különböző építtetőtől – köztük számos önkormányzattól – kellett volna begyűjteni. A hálózat felmérése és nyilvántartása még jelenleg sem megoldott. Ennek tudható be, hogy míg a becslések szerint 3500-4000 kilométernyi kerékpárút van ma Magyarországon, a KENYI (Térinformatikai alapú Kerékpárút Nyilvántartó) rendszerben jelenleg mindössze 1.578 kilométer szerepel. A nyilvántartott létesítmények kétharmada önálló kerékpárút, egyharmada kerékpársáv, kerékpáros nyom vagy közös gyalog-kerékpárút. A KENYI fejlesztése és az országos kerékpáros hálózat adatbázisban jelenleg nem szereplő szakaszainak részletes felmérése jelenleg zajlik. Azt szeretnénk elérni, hogy a jövőben minden kerékpáros létesítmény megvalósulásáról pontos adatokat kapjunk. A projekt eredményeként a kerékpárosok egy naprakész, számos felhasználóbarát funkcióval rendelkező informatikai rendszert használhatnak majd számítógépükön vagy okostelefonjukon.

 Magyarország első közösségi kerékpáros rendszerét adta át államtitkár úr szeptember 20-án Esztergomban. Tudom, nem kormányzati feladat, de a szaktárca miként tudja ösztönözni az önkormányzatokat arra, hogy kerékpáros dokkoló-és kölcsönző-rendszereket hozzanak létre?

 Az Új Széchenyi Terv forrásaiból segítjük a fővárosi közbringa szolgáltatás elindítását. Esztergomban a kivitelező cég saját erőből építette meg az első hazai közösségi kerékpáros rendszert, de a berendezések kifejlesztését itt is 25 millió forinttal támogattuk. A hasonló beruházások más közlekedésfejlesztési projektek költségeinek töredékéből megvalósíthatók. A hatékony és környezetkímélő kerékpáros közlekedés térnyerésével a belvárosokban csökken a levegő szennyezettsége és a zajterhelés, kevesebb lesz a dugó. A gyors, kényelmes és rugalmas utazási lehetőség a működő rendszerek tapasztalatai szerint akár minden huszadik, személygépkocsival megtett utazást is kiválthat. Az egyedi biciklik a város arculatát is alakítják. Egy üzemelő közbringa rendszer értelemszerűen komoly súllyal esik latba a Kerékpárosbarát Település cím odaítélésénél. Az elismerés akár a kerékpáros turizmus élénkülését is eredményezheti. A cím elnyerése értékelési kritériumként szerepel és többletpontokat jelenthet az Új Széchenyi Terv kerékpáros témájú kiírásain.

 A turisztikai kerékpáros közlekedésben milyen fejlesztéseket végeznek?

 –Jövő nyári határidővel folyamatban van a kiemelt projektek (EuroVelo 6 Duna menti kerékpárút I. ütem (Rajka-Budapest), Budapest-Balaton kerékpáros útvonal, Balatoni kerékpáros körút komplex fejlesztése) előkészítésére és megalapozására szolgáló megvalósíthatósági tanulmányok készítése. A dokumentumok tanulmánytervet, előzetes környezeti vizsgálatokat és cselekvési tervet is tartalmaznak majd. Ezeken túl számos kisebb léptékű kerékpáros infrastruktúra-fejlesztés megvalósítása zajlik országszerte az Új Széchenyi Terv forrásaiból.

 Hogyan lehet elérni a kerékpárosbarát munkahelyek számának növekedését?

 A kerékpározás nemzetgazdasági szinten is odafigyelést igényel, a kapcsolódó iparág miatt és szolgáltatások révén gazdaságfejlesztő, foglalkoztatás bővítő hatást fejt ki. A kormányzat a Kerékpárosbarát munkahely pályázattal bátorítja a kerékpárral közlekedő munkavállalók, ügyfelek kiszolgálására alkalmas munkahelyek, intézmények kialakítását. A kiíráson sikeresen szereplő cégek megfelelő biciklitárolási vagy átöltözési lehetőségekről gondoskodnak, többen támogatják alkalmazottaik kerékpárvásárlását. Egy vállalat vagy közintézmény számára az elismerés reklámfelület is lehet, amely a fiatalosság, korszerűség, környezetbarát működés üzeneteit hordozza. A munkáltatók számára idén az eddiginél kevesebb feladatot jelent a pályázati részvétel. Az eljárás egyszerűsítésének köszönhetően az adatlapot internetes felületen is ki lehet tölteni. A korábbi években indulóknak a már megküldött dokumentumokat nem kell ismételten beadniuk. A regisztrációnál kapott kóddal az előzőleg közölt adatok könnyen csatolhatók az új jelentkezésekhez. A szakminisztérium a nemrégiben lezajlott Európai Mobilitási Hét magyarországi programjainak koordinátoraként és a Kerékpárosbarát pályázatok kiírójaként is bizonyítja elkötelezettségét a kerékpározás népszerűsítése, további térnyerése mellett.

 

Medveczky Attila