vissza a főoldalra

 

 

 2013.10.25. 

A Magyar Kormány létrehozza a reformáció emlékbizottságát

A kormány az egyházakkal egyetértésben létrehozza a reformáció emlékbizottságát, amely 2013. október 31-től 2017. december 31-ig működik, elnöke Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor lesz – - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a reformáció emlékhónapja keretében tartott gálaesten Budapesten.

 A miniszter a Protestáns közéletiség-hagyomány és jövő című előadásának keretében a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) rendezvényén elmondta: a testületbe állandó tagokat delegálhatnak a magyarországi és a Kárpát-medencei protestáns egyházak, a MEÖT, állandó meghívott lesz Németország, Svájc és Hollandia magyarországi nagykövete és tagot delegálhat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is.

 Felhívta a figyelmet arra, hogy 2017-ben együtt ünneplik az egyházak a reformáció kezdetének 500. évfordulóját, ezen a fórumon pedig „azon gondolkodhatunk, hogy mit is jelent kegyelemből élni".

 Balog Zoltán kiemelte: a protestánsoknak meg kell mutatniuk, hogy nem saját magukért, nem saját érdekből cselekednek, hanem a többiekért küzdenek.

 A miniszter hangsúlyozta: a magyarság jövője és sikere, illetve az, hogy lesz-e áldás a jövő Magyarországán, azon múlik, hogy mindenki, aki értéket hordoz, hozzá tudja-e adni az értékét a „közösbe".  

Úgy vélte, a legdöntőbb az, hogy a mélyszegénységben élők hozzáadják-e mindazt, „amivel ők tartoznak ennek az országnak". Ha a különböző társadalmi rétegek által képviselt értékek nem adódnak össze, akkor nem lesz felemelkedés – mondta.

 Utalt arra: ahhoz, hogy összeadódjanak az értékek ebben az országban, „kell egy közép, valamifajta közmegegyezés" arról, hogy mi az érték a múltunkban és milyen jövőt szeretnének ennek az országnak.

 Mint mondta, a keresztény közösségek azok, „akik nem az egész nevében, de az egészért szólnak, az egészért tesznek, az a dolguk, hogy mutassanak túl önmagukon".

 Köszöntőjében Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke arról beszélt: nem szabad elfeledkezni „ebben a bizonytalan világban" arról, hogy vannak örökkévaló értékek, amelyekhez igazodhatunk.

 Rámutatott, a hit: „igent mondani arra az Istenre, aki igent mondott ránk", a türelem pedig – mint a Szentlélek gyümölcse – azt jelenti, hogy igent mondunk embertársainkra, hogy „elszenvedjük egymást szeretetben". Akik követik az Urat, megtelnek hittel és türelemmel – tette hozzá.

 Az eseményen részt vett Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Nicola Beer, a németországi Hessen tartomány oktatási és kulturális minisztere.

 

MTI