vissza a főoldalra

 

 

 2013.10.25. 

740 ezer polgáron segített eddig a munkavédelmi akció

A Gyurcsány-Bajnai-kormány szélsőséges gazdaságpolitikája miatt 2002 és 2010 között a munkanélküliség megduplázódott

Több mint kilenc hónap telt el, mióta a kormány elindította a munkahelyvédelmi akciót. Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője elmondta: A Munkahelyvédelmi Akcióterv a gazdasági fellendülést célozza hatékony adópolitikai eszközök alkalmazásával, melyek a munkahelyek megvédésével és újak teremtésével, továbbá az adórendszerben a kiszámíthatóság és az egyszerűség szerepének erősítésével járulnak hozzá a kitűzött célok eléréséhez.

 A szakképzetlenek körében, a 25 év alattiaknál, a kismamáknál, az 55 év felettiek és a tartósan munkanélküliek esetében eddig átlagban hány fő esetén érvényesítettek kedvezményeket?

 –Az év első 8 hónapjában 740 ezer munkahelyet sikerült megvédeni. A teljes évre kb. 1 millió munkavállalóval számolunk. 30 ezer kisgyermeket nevelő édesanya, 340 ezer 55 év feletti, 132 ezer 25 év alatti munkavállaló, több mint 15 ezer tartósan munkanélküli és 223 ezer szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozó foglalkoztatását segíti a program.

 Mindeddig mennyi munkahelyet tudtak így megvédeni?

 –Eddig mintegy 740 ezer ember foglalkoztatását tudtuk az akcióval segíteni.

 A munkaadók hogyan fogadták azt, hogy a kormány komplex adó- és járulékcsökkentési akcióval segíti őket, ha az említett célcsoportokba tartozók közül biztosítanak valakinek munkalehetőséget?

 –A Munkahelyvédelmi Akció egyre népszerűbb a munkáltatók körében, az akció keretében biztosított kedvezményt hónapról hónapra több munkáltató veszi igénybe. Július végéig 65 milliárd forint maradt azoknál a cégeknél, akik igénybe vették a kedvezményeket.

 Arról készült-e kimutatás, hogy fővárosi, vagy inkább vidéki munkaadók vették igénybe ezt a támogatást?

 A rendelkezésünkre álló adatok szerint 60 százalékban a vidéki munkahelyek megőrzését segíti a program. A leghátrányosabb megyékben: Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében például több mint hatvanezer munkahelyet sikerült így megőrizni.

 A Munkavédelmi Akcióterv a kis- és közepes vállalkozások adózási feltételeinek javítására, a foglalkoztatás növelésére is törekszik?

 –A Munkahelyvédelmi Akció fő célja, hogy adó és járulékkedvezményekkel ösztönözze a munkaadókat arra, hogy a munkaerőpiacon életkoruknál vagy élethelyzetük miatt hátrányosnak tekintett csoportokból válasszanak maguknak munkavállalót. Az akciónak köszönhetően eddig több mint 65 milliárd forint maradt a hazai vállalkozások, munkaadók zsebében. Így ma már sokkal inkább előny, mint hátrány foglalkoztatni ezeket a munkavállalókat. A kkv-szektor számára emellett számos kormányzati segítség áll rendelkezésre pl. Új Széchenyi Terv, Széchenyi Kártya Program, a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja, a társasági adó csökkentése, az adminisztrációs terhek mérséklése, számos kisadó eltűnése és az idei 10 milliárd forintos beruházási program is.

 Így azt is el lehet érni, hogy a munka világából kiszorult emberek ne segélyből tengődjenek, megaláztatott helyzetben, s így önbecsülésük is növekszik?

 –Pontosan. A Fidesz hisz abban, hogy annál erősebb az ország és a családok, minél többen dolgoznak. Nagyon biztató, hogy az elmúlt 3 év erőfeszítéseinek köszönhetően, ma már közel 4 millióan dolgoznak, 21 éve nem dolgoztak annyian, mint most. 5 év után süllyedt először 10% alá a munkanélküliségi ráta. A Gyurcsány-Bajnai-kormány veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikája miatt 2002 és 2010 között a munkanélküliség megduplázódott, tízezreket tettek utcára, dolgozni képes százezreket ítéltek segélyre. A jelenlegi kormány az álláskeresőknek is inkább munkát és nem segélt kínál. Erről szól a közfoglalkoztatási program, amely idén 300 ezer embernek ad munkát.  Idén először télen is.

 Az adócsökkentés az említett munkavállalókat alkalmazó foglalkoztatókat érinti közvetlenül, de pozitív hatása a munkavállalókra, munkát keresőkre is jelentős hatással lehet?

 –A Munkahelyvédelmi Akció arra ösztönzi a munkáltatókat, hogy munkaerőpiacon korábban életkoruknál vagy élethelyzetük miatt hátrányosnak tekintett csoportokból válasszanak maguknak munkavállalót. Vagyis az ezekbe a csoportokba tartozó munkavállalókra mindenképpen pozitív hatással van: a munkát keresők könnyebben tudnak elhelyezkedni, a már foglalkoztatottak pedig nagyobb biztonságban érezhetik magukat jelenlegi munkahelyükön.

Vagyis a veszélyeztetett csoportokba tartozó munkát kereső emberek nagyobb eséllyel találhatnak munkát maguknak.

Így van. Az a tény, hogy 21 év után történelmi csúcson van a foglalkoztatás, annak is köszönhető, hogy meg tudtuk őrizni a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők munkahelyét.

 Mit tud arról mondani, hogy Európában van-e olyan ország, amely ehhez hasonló programot indított volna el a leghátrányosabb helyzetű csoportok felzárkóztatása érdekében?

 –Én nem tudok hirtelen ehhez hasonlót. Magyarország láthatóan jobban teljesít a munkanélküliségi közdelemben, mint Európa általában. Európában nagyon aggasztó tendencia zajlott az elmúlt hónapokban, jelenleg 11%-nál stagnál a munkanélküliség, és hosszú hónapokon keresztül csökkent a foglalkoztatottak száma. Nálunk éppen az ellenkező folyamat játszódik. Az is beszéde,s, hogy azok az országok , amelyek az államadósság, az IMF és a megszorítások csapdájában vergődnek, mai napig egyre súlyosbodó munkanélküliségtől szenvednek.

 Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke, az MSZP alelnöke azt szajkózza:  költségesebb lett az iskolai oktatás, szinte lehetetlenné vált a hátrányos helyzetűek felsőoktatásba jutása, a pályakezdőket pedig arra ösztönzi a bérrendszer, hogy ne maradjanak az országban. Ezért a kormány nem mond igazat a munkahelyvédelmi akciótervről. Mi erről a véleménye?

 –A szocialisták teljesen hiteletlenek, ők azok, akik egyszer már eljátszották a fiatalok jövőjét. Ehelyett kormányzásuk alatt százmilliárdokat vontak el az oktatásból, több tízezer pedagógust tettek az utcára és több száz iskolára tettek lakatot. Gyurcsány-Bajnai-korszakban az iskolarendszer tartós munkanélküliek és segélyen tengődők tízezreit termelte ki. A felsőoktatás szétverésével és a tandíj bevezetésével veszélybe sodorták a fiatalok és velük együtt egész Magyarország jövőjét. A Fidesz-kormány a baloldallal szemben érdemi segítséget nyújt a fiataloknak. Határozott lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a magyar egyetemek és főiskolák érdemben segítsék a fiatalokat abban, hogy megtalálják számításaikat a hazai munkaerőpiacon. A felsőoktatás átalakítása véget vet a munkaerőpiacon értéktelen diplomaosztogatásnak. Kifejezetten fiataloknak szóló foglalkoztatási programokat indítottunk. A Munkahelyvédelmi Akcióval jelenleg 132 ezer, az Első munkahely garancia programmal 7000 pályakezdő elhelyezkedését segítjük. Emellett hamarosan elindul a fiatalok vállalkozóvá válását segítő kormányzati program is, amellyel további 1500 fiatalt támogatunk. Ma soha nem látott mértékű támogatást kapnak hátrányos helyzetű diákok is. Ebben a tanévben a kormány több mint 2 milliárd forintot biztosít a továbbtanulást támogató és 5 milliárd forintot a hátrányos helyzetű fiatalok szakmaválasztását segítő ösztöndíjprogramokra. Az általános iskolától a szakmaszerzésig ott állunk a hátrányos helyzetű fiatalok mögött. Ösztöndíjakkal segítjük a hátrányos helyzetű diákok középiskolába jutását, az érettségi megszerzését, a felsőoktatásba való bejutását is.

Az ellenzék azért is aggódik, mert szerintük nincs meg a fedezete a munkavédelmi akciótervnek, és csak PR-fogásnak tartja. Mert ez 300 milliárd forint kiesést okoz a költségvetésnek. A kormány milyen bevételekből fedezi a munkaadókat megillető kedvezményeket?

 –A baloldal magából indul ki, a szocialisták voltak azok, akik fedezet nélkül költekezetek. Az idei Munkahelyvédelmi Akció végéhez ért, a program jövő évi folytatásához pedig már biztosította  fedezet a parlament előtt lévő 2014-es költségvetési javaslatban.

 A szocialisták szerint több százezer fiatal dolgozik külföldön, akiknek gyermeke nem Magyarországon fog megszületni. Úgy látják, mindez azért történik, mert bevezették az egykulcsos adórendszert, ami a jómódúaknak kedvez, hasonlóan a családi adókedvezményhez, emellett három év alatt 30-féle új adónem lépett be. Nem tartja abszurdnak, hogy pont azok mondják ezt, akik családellenes politikát folytattak 8 éven keresztül?

 –Akkor menjünk sorba. Külföldre a rendszerváltás óta folyamatos a munkaerő vándorlás, 2004 óra még nagyobb, mert az EU tagjai lettünk, az elmúlt 2 évben pedig azért is élénk, mert több nyugati ország megnyitotta a munkaerőpiacát Kelet-Európa előtt. Nyilvánvaló, hogy amíg 5-6szor nagyobb fizetéseket tud kitermelni egy nyugat európai ország, addig az vonzóbb is lesz. A különbség a mostani kormány és a szocialisták között, hogy amíg ők súlyosbították a helyzetet és elüldözték a fiatalokat, addig a Fidesz mindent megtesz azért, hogy itthon több munka és több fizetés legyen. Növeltük a foglalkoztatását, béremelési programokat indítottunk, csökkentettük a fizetéseket terhelő adókat, növeltük a reálbért és így tovább. Ami pedig az adórendszert illeti. A munkavállalóknak nem az a lényeg, hogy 1,2,3 adókulcs van-e, hanem hogy mekkora. Minél kisebb az adókulcs, annál kevesebbet adózik a munkavállaló, annál több a fizetése. A baloldal ennél magasabb adókulcsokat akar, 32,40,48-as adókulcsokról is hallani lehetett. Az egyenlő lenne azzal, hogy a munkavállalóknak csökkenne fizetése. Magyarországon Európa egyik legalacsonyabb, 16%-os adókulcsa van, ráadásul családi adókedvezménnyel kombinálva, vagyis a gyermeket nevelők még kevesebbet adóznak, még többet keresnek. Idén 180 milliárd, jövőre 230 milliárd forinttal több pénz marad a családoknál. januártól a kiskeresetű családoknál havi 10-60 ezer forinttal is több marad az eddigieken felül. 2010-re egyértelmű volt, hogy Gyurcsány-Bajnai-kormány adórendszere megbukott. Sem a munkavállalást, sem a gyermekvállalást nem ösztönözte. Ők ugyanazt akarják visszahozni, magasabb adót akarnak és eltörölni a családi adókedvezményt. Magyarul, megint a munkavállalók húznák a rövidebbet.

A Gyurcsány-Bajnai kormányok valamiben is segítették a gyermeknevelés melletti munkavállalást?  

–Ismeri a viccet: Hajrá Mari Néni! - körülbelül ennyivel segítették. A baloldal nemhogy nem segítette, egyenesen büntette a gyermeknevelést. Kormányzásuk alatt nem létezett családi adókedvezmény, a kisgyermekes édesanyák munkavállalását érdemben nem segítették, elvették tőlük a hároméves gyest, megszüntették a kedvezményes otthonteremtési lehetőségeket családalapító fiatalok százezreit hajszolva ezzel devizahitelekbe. 2010-ben az emberek többek között a család és gyermekellenes politikájuk miatt buktatták meg a baloldali kormányt.

 Mit gondol, hogy az ellenzék hangulatkeltésére mennyire fogékonyak a magyar választók?

 –A magyar emberek elsöprő többsége nem kér a baloldalból. Ez látszik a közvéleményi kutatási adatokon, a megítélésükön. A baloldal ahelyett, hogy szembe nézett volna saját magával, ma ugyanazok vannak együtt, ugyanazzal a politikával. Sőt még erőszakosabbak, szélsőségesebbek.

Úgy veszem észre, hogy a 2010-es választás óta Magyarországon állandó választási kampány folytatnak az ellenzéki pártok. Ez nem nehezíti meg a kormány munkáját?

 –A kormány teszi a dolgát. A Fidesz nem kezdett még kampányolni, nagyon sok dolog van még. Ott a rezsicsökkentés, a kiskeresetű családok adócsökkentése, a gyed extra és még sorolhatnám.

 

Medveczky Attila