vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.06. 

Jobbikos kirohanás a KMKSZ ellen

Szávay esete a rovásírásos táblákkal, avagy a régiópárti UMDSZ a Jobbik jó partnere

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai illetékese rátámadt a Kovács Miklós által vezetett Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségre azzal, hogy az akadályozza szervezetének rovásírásos helységnévtábla-akcióját. A KMKSZ-vezetőket azzal vádolja, hogy kényszerítik a tanácselnököket, hogy távolítsák el, vagy hogy ki se tegyék a jobbikos székely rovásírásos táblákat. A bejegyzés nyilván a magyarországi publikumnak van szánva, amely nem tudja, hogy a kárpátaljai magyarok által lakott települések vezetése szoros hatalompárti, vagyis régiós kontroll alatt áll, melynek magyarul beszélő fiókszerve az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. A jobbikos táblaakció „szépen halad” UMDSZ-es koprodukcióban. Beregszász elé például Kovács Béla jobbikos EP-képviselő Gajdos István UMDSZ-elnökkel együtt tette ki a táblát. A KMKSZ is folytat helységnévtábla-akciót, amelyen a település ukrán és magyar neve, címere és első írásos említésének dátuma szerepel. A jobbikosok ezt a hivatalosan jóváhagyott alkotást egészítették ki minden egyeztetés nélkül pár helyen a saját toldalékukkal. Ami függetlenül minden más szemponttól – bunkóság. Elrondítanak vele egy-egy jól megtervezett esztétikus objektumot, kérdésessé téve státuszukat, hiszen azok felállítása eredeti formájukban lett engedélyezve. Talán nem véletlen, hogy éppen az UMDSZ honlapján hirdetik Szávay fogadóóráját, azon a honlapon, amilyen olyan cikk jelenik meg, miszerint Orbánék kirekesztőek a kárpátaljai magyarokkal szemben. Gajdos Istvánról, az UMDSZ elnökéről egyébként fontos felidézni, hogy a 2002-ben hatalomra kerülő MSZP–SZDSZ kormány mindent megtett, hogy a Kovács Miklós vezette Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel szemben helyzetbe hozza.

 

(Karpatalja.net)