vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.06. 

A gyűjtő olyan szolgálatot végez, mint a lelkész

Életének 85. évében elhunyt Ág Tibor felvidéki magyar népzenekutató, karnagy, zeneszerző, zenepedagógus

Ág Tibor 1928. április 13-án született Pozsonyban. Zenetudományi és bölcsészeti tanulmányait a pozsonyi Komensky Egyetemen végezte. Érdeklődése, kutatásai a népzenére, azaz népdal- és balladagyűjtésre irányultak. Első kéthetes néprajzi gyűjtőútját Takács András néptáncgyűjtővel tette meg 1951. december utolsó és január első hetében. Útjuk során Kodály Zoltán, Manga János és Arany László zomboraljai népdalgyűjtő útját követték, kiegészítve Martossal. Takács András később így nyilatkozott erről az útjukról: „A megélt súlyos tapasztalatok, a háború, a kilakoltatások, a konfiskálások, a hontalanságba taszítás ellenére az egyszerű emberek szívélyesen fogadtak bennünket, és ez nagyon pozitív hatással volt mindkettőnk további szakmai életére."- mondta egyik visszaemlékezésében. Ág Tibor 1953-tól felvidéki magyar művészegyüttesek tagja, majd vezetője és tanára lett, Takács András pedig tánckoreográfus lett. 1952 húsvétján a kelet-szlovákiai Bodrog és Ung vidékén gyűjtötték az élő hagyománykincset. 1967-től a Csemadok Központi Bizottságának zenei szakelőadója volt. Csehszlovákia magyarlakta területein több ezer dallamot gyűjtött össze, amelyek többsége a Csemadok adattárában található.

Rengeteg saját felgyűjtött zenei, de szöveges anyaga is van, amelyek arra várnak, hogy a dallammal egyeztessék azokat. Idős korában Nagymegyeren élt és alkotott, lelkesen dolgozta fel saját gyűjtéseit. 2008-ban így nyilatkozott: „A gyűjtő tulajdonképpen szolgálatot végez, mint a lelkész. Ha azt akarja, hogy az egyszerű falusi ember megnyíljon, és elővegye azt a dallamot, amely a fejében valahol hátul van elraktározva, egyenrangúként kell viselkedni vele.” 1968-ban – egy évvel megelőzve a magyarországi „Röpülj páva…” vetélkedőt – megszervezte a Tavaszi szél vizet áraszt… című országos méretű népdalvetélkedőt, mely mozgalom ma is él. Voltak olyan évek, amikor több mint 5000 énekes-szereplő aktivizálódott. Pályáját több rangos elismeréssel méltatták.

 

(Forrás: felvidek.ma)