vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.06. 

Októberben Mária-napokat tartanak a Vatikánban

„Boldog vagy, mert hittél” – ez a témája annak a találkozónak, amelyet Máriának szentelnek október 12-én és 13-án a Vatikánban, Ferenc pápa jelenlétében, a máriás lelkiségű társulatok részvételével.

 Az eseményt az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa szervezi a hit éve keretében, amelyet XVI. Benedek hirdetett meg a II. Vatikáni Zsinat megkezdésének 50. évfordulója alkalmából.

 A máriás találkozó időpontja egybeesik a fatimai Szűzanya utolsó jelenésének évfordulójával. 1917. október 13-án a portugáliai Cova da Iria helyen hatodszor és utoljára jelent meg Mária a három kis pásztornak: Lúciának, Ferencnek és Jácintának. Ezen évforduló emlékére érkezik a Vatikánba a fatimai Szűzanya eredeti szobra, hogy a hívek leróhassák előtte tiszteletüket a Szent Péter téren.

 A Mária-napok keretében október 12-én, szombaton reggel 8 órakor a társulatok tagjai elzarándokolnak Szent Péter sírjához. 9 órakor szentségimádás kezdődik a Szent Péter tér környéki templomokban, ahol a hívek a kiengesztelődés szentségéhez járulnak. Délután 5 órakor Ferenc pápa fogadja a Fatimai Szűzanya kegyszobrát, és katekézist tart Máriáról a Szent Péter téren. Este 7 órától a kegyszobrot a Róma környéki Isteni Szeretet Mária-kegyhelyen állítják ki, ahol a találkozó résztvevői elimádkozzák a rózsafüzért. Az imát élő kapcsolatban közvetíti a világ minden Mária-kegyhelye. Este 10 órakor imavirrasztás kezdődik.

 Október 13-án, vasárnap a szobor visszatér a Szent Péter térre: délelőtt 10 órakor a hívek elimádkozzák a rózsafüzért. Ferenc pápa fél 11-kor szentmisét mutat be.

 Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke a következőket nyilatkozta a kétnapos találkozóról: „A Szentatya kifejezett kívánsága, hogy ennek az eseménynek a világ keresztényei számára egyik legjelentősebb Szűz Mária-ikon legyen különleges jelképe”.

 Közismert Ferenc pápa Mária-tisztelete. Elég, ha emlékezünk azokra a látogatásaira, amelyeket a római Santa Maria Maggiore-bazilikában tett, péteri szolgálata megkezdése másnapján, illetve a riói ifjúsági világtalálkozóra való indulása és onnan való visszatérése után. Július 24-én a brazíliai Aparecida Mária-kegyhelyén a Szentatya a következő szavakkal ajánlotta a Szűzanya oltalmába péteri szolgálatát: „Neked szentelem a nyelvem, hogy mindig dicsérjen téged és terjessze tiszteletedet; neked szentelem a szívem, hogy Isten után Téged szeressen mindenek felett”.

 

A Mária-napok programja a hit évének hivatalos honlapján olvasható.

 

(Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)