vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.11. 

Megjelent a Magyar Fórum XXV. évfolyamának 37. száma!

A tartalomból:

A NAGY TALÁLKOZÁS (címlap)

2013. május 10-én megtörtént a nagy találkozás. Molnár F. Árpád és Gyurcsány Ferenc találkoztak Balatonfüreden. Ezt is megnézhetjük az interneten. Ekkor Ferencben megszületett az elhatározás, hogy Árpád nyomdokaiba lép. És íme: Ferenc nemrég elkészítette első saját videóját. Oknyomoz, akárcsak Árpád, és tényeket tár fel, akár Árpád. Ferenc nemrég elutazott Felcsútra és leleplezett mindent. Kiderült, hogy Orbán Viktor valójában Marlon Brando, de erről nem is akarok többet mondani, nézzék meg. Már csak az van hátra, hogy Ferenc és Árpád egyesítsék erőiket és közösen, valahogy minden este bevegyék a felírt gyógyszereket.

 In memoriam Csurka István

Csurka István: Tele vannak sérelemmel (2.oldal)

A magyarság mint háborúvesztes nemzet, mint letiport és megszállt ország lakossága, elfogadta volna a rossz rendszerváltást, az igazság nélküli jogállamot, a fene-ette alkotmányosságot és másfél évtizedig szinte zokszó nélkül fizette meg a szabadsága árát, fölösen, de Eörsiék, Leisztingerék, Tom Lantosék, a tévé és a bankok urai nem hagyták. Nem tudtak önmérsékletet tanúsítani. Minden kellett. A szív, mint Shylocknak. Az egész ország, a föld, a víz, a hírnév, a Nobel-díj és a közmegbecsülés érdem nélkül. Most pedig, ahogy közeledik az összeomlás, ahogyan a kamatterhek alatt összeomlik az egész rendszer, elkezdenek követelőzni, hogy mindenki sorakozzék fel mögöttük, mert mindenkinek kötelessége megvédeni a pénzzel kitömött másságukat és megtartani őket a további szabadrablásban, amelyet ők most jogállamnak neveznek.

 Kiszűrné a visszaéléseket a szociális és gyermekvédelmi támogatásoknál a kormány

Az egységes nyilvántartás alapján kormányzati szinten tervezhetők a vonatkozó jogszabályok és az összegek is (4.oldal)

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára: a lakásfenntartási támogatásnak vannak bizonyos olyan feltételei, melyek a szociális törvényből erednek. Mikor azt valaki kéri és elmegy a jegyzőhöz, neki a jogszabályban foglaltaknak meg kell felelnie. Ez a mostani fejlesztés nem érinti egyik ellátás jogosultsági feltételeinek felülvizsgálatát sem. Emellett a benyújtás módja és helyszíne sem változik. A változás, hogy ezentúl a nyilvántartást nem külön-külön, hatóságonként eltérő nyilvántartási rendszer keretében kezelik, hanem egységesen. Mindebből az is kiderül például, hogyha ugyanazon jogcímen több településen is igényelnek ellátást.

 20 év munkáját koronázza meg az elnöki különdíj

Nagyon sok pályázati lehetőséget kínál föl a kormány, amit ki kell használniuk a kisvállalkozásoknak (4.oldal)

Az idén első ízben adták át a Magyar Termék Nagydíj Országgyűlés Elnöki Különdíját, amelyet a Németh Nyílászáró Gyártó és Forgalmazó Kft. nyert el. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a díjátadón kiemelte: a Magyar Termék Nagydíj a találékonyság és szakértelem jelzése, azok elismerése, akik ismerik és alkalmazzák a kiválóság törvényét, azért dolgoznak, fejlesztenek, hogy jóból kiválóvá váljanak.

 A magyarság értékei mutatkoznak be a Szent István Bazilika előtt (5.oldal)

Több minisztérium és állami szervezet összefogásaként szeptember 14-én hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Magyar Értékek 2013 eseményt, melyen 19 megye egyedülálló értékeit ismerhetik meg a rendezvény vendégei. Mindannyiunk számára fontos feladat hazánk kulturális sokszínűségének megőrzése, kincseinek és hagyományainak megmutatása, ünnepeinken keresztül kulturális identitásunk közös megélése – hangsúlyozták a szeptember 9-ei sajtótájékoztatón a rendezvény fővédnökei és együttműködő partnereinek képviselői. Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a rendezvény egyik fővédnöke bevezetőjében kihangsúlyozta: Olyan hungarikumtörvényt alkottunk, amelyik értékmegőrző, értékteremtő, és kedvező irányba szervezi a magyarság életét. Az elmúlt 20-25 évben sok kudarc érte a magyarságot, éppen ezért az értékek feltérképezése és felmutatása igazi sikerélményt jelenthet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fontosnak tartja az ágazatok közötti együttműködést, hiszen a társadalmi szerep megerősítése kizárólag együttes erőfeszítéssel valósítható meg – mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár. A mostani rendezvény éppen ennek az együttműködésnek lesz jó példája. A Vidékfejlesztési Minisztériummal immár sok közös programot valósítottak meg, elég csak a kézműves-stratégiára vagy a szolgáltató faluházak projektjeire gondolni. A mostani rendezvénybe a Honvédelmi Minisztérium is bekapcsolódott; esetünkben a Honvédelmi kötelékprogram mutatkozik be.

 Bálint László: Göncz Árpád és a katonapolitikiai osztály (6.oldal)

Göncz Árpád 1947-ben belekeveredett egy akkor nagyon jelentős, és a Katonapolitikai Osztály által konstruált államellenes ügybe. 1947 júniusában gyanúsítottként őrizetbe került, majd a társaival ellentétben, az ügyészség közbeiktatásával ő nem lett bíróság elé állítva, hanem szabadlábra helyezték, nem folytatták tovább ellene a büntető eljárást. Göncz későbbi vallomása szerint „ügyem a bíróság elé nem került, még a vizsgálók engedtek szabadon”. Ekkor olyasmi fordult meg a fejében, ami addig még soha: illegálisan elhagyja Magyarországot. Szabadulása után két héttel el is indult nyugati irányba, de a határőrök elkapták, és mint illegális határátlépést megkísérlőt, átadták a további eljárás lefolytatása céljából az Államvédelmi Osztálynak (ÁVO). Ismét történt egy meglehetősen szokatlan fordulat a történetben. Az ÁVO nem állította bíróság elé, de még csak saját hatáskörben sem internálta, ami akkor minimum elvárható lett volna, hanem ügye irataival együtt az őrizetes Göncz Árpádot átadták a Katonapolitikai Osztálynak.

 Alapvető cél, hogy az idősebb emberek ne válhassanak áldozattá

Az EU 2014 és 2020 közti programja kiemelt célnak tűzte ki az idősügyet, és az EMMI azt javasolja, hogy az idősellátásra komolyabb összeget különítsenek el (7.oldal)

Jeneiné dr. Rubovszky Csilla idősügyi miniszteri biztos, Belváros-Lipótváros alpolgármestere: Elsődleges célcsoportunk a 80 év feletti lakosság, és lényeges a családok tehermentesítése, hiszen az idősek gondozását legtöbb esetben a nők látják el, ahogyan a gyerekek nevelését is, s teszik mindezt a munkájuk mellett. Az idősgondozásban az államnak szerepet kell vállalnia – ez eddig is megtörtént, de főleg szociális alapon. Mi úgy látjuk, hogy az idősellátás nem csak szociális, nem csak egészségügyi, s nem csak nyugdíjazási kérdés, hanem annál jóval több.

 Ősbemutató Németh Lászlóról az egri színházban (10.oldal)

Kocsis István erdélyi magyar drámaíró A fény éjszakája című drámáját mutatja be Beke Sándor rendezésében az egri Gárdonyi Géza Színház szeptember 27-én. Németh László a dráma nyitó jelenetében különös, felfoghatatlan halálvágyról beszél. De a záró jelenetben már derűlátó, s vidáman tervezget: – Új könyvbe kezdhetek? A befejezés reményével? Mi történt közben? Heten indulnak el megmenteni Németh Lászlót, mind a heten történelmi drámáinak hősei. Hogy megmenthessék, főleg csodákról beszélnek… A legkülönösebb, hogy a magyar történelem nagy, derűlátást teremtő rejtélyeiről éppen VII. Gergely pápa beszél legtöbbet: „Ó, Istenem! Az lenne jó, ha a mai magyarok is megtudhatnák, kik voltak a régi magyarok! Legalább az elgondolkoztathatná őket, hogy én mindig egy nagyon régi civilizációt tanulmányoztam, amikor a magyar múlttal foglalkoztam… A magyarság az a rejtélyes módon megmaradt népcsoport, amely őrzi egy, a görög–római civilizáció előtti jelentős civilizáció nyelvét… A magyar nyelv csodája egyébként ezzel függ össze. Hogy egy fejlett civilizáció hivatalos nyelve volt…” Majd szomorúan fűzi hozzá, hogy nem véletlen, hogy a mai magyarok ezt nem értik. „Hogy is érthetnék? A magyar múltat a magyaroktól elvették!” – idézem a rendező szavait. Az ősbemutató szereplőivel a színház átriumában beszélgettünk.

Dimanopulu Afrodité Domján Edit- díjas színművésznő: A Színművészeti Egyetemen Hegedűs Géza tanár úr tartotta a drámatörténeti kurzusokat. Ő arra inspirált, hogy minden lényeges, klasszikus drámát megismerjek. Színészként már kevesebb időm van drámaolvasásra, de ha történelmi szerepről van szó, mindig utána olvasok annak, milyen is volt az adott figura. Így én is tanulmányoztam Crescence alakját, s erre az esetre is igaz az a mondás: minden nagy és erős férfi mellett áll egy olyan nő, aki megőrzi a lélekjelenlététkritikus helyzetekben is, ezért adott esetben sokkal többet tud segíteni nehéz helyzetbe jutott társán.

Tunyogi Péter színművész: Már a próbák alatt meggyőződtünk arról, hogy A fény éjszakája nagy, izgalmas előadásnak ígérkezik. Aki ismeri a szerzőt, s látta már darabjait – mi annak idején itt a Van Gogh-ot játszottuk tőle Csendes László főszereplésével –, nem érheti csalódás. Úgy hiszem, hogy Eger mint kis katolikus város, nagy várakozással néz elébe egy magyar ősbemutatónak.

Nagy András színművész: Igaz, egyre jobban eltávolodunk a természettől, a szakralitástól, de ezeket a fogalmakat nem szabad megtagadni, mert a magyarság gyökereiről van szó. Arra is rámutat a darab, hogy bár tudunk kommunikálni, dolgozni, mégis csak ösztönlények vagyunk. Az őskultúrák, így a magyar, a maja, az egyiptomi sokkal közelebb álltak a természethez, és tisztább lelkülettel éltek akkor az emberek.

 A művészetnek válaszokat is kell adnia, s nem csak kérdéseket fölvetnie

Folyamatosan növekszik bérleteseink száma, s reméljük, hogy idei kínálatunk még több nézőt csalogat a színházba (12.oldal)

Blaskó Balázs az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója: Ha csak a szegedi Dóm előtti István, a királyra gondolok, vagy arra, hogy milyen szélsőséges megnyilatkozások születtek Vidnyászky Attila kinevezésével kapcsolatban, úgy vélem, újra kell fogalmazni a változtathatóság reményébe vetett hitünket. Remélem, párbeszéddel megoldhatók közös problémáink, de csak úgy, ha azt az értékek mentén tesszük. A szegedi előadás több ponton tipikus esete annak, ahogyan nem szabad közelíteni közös ügyeinkhez. Az a fajta látlelet, amit ez az előadás megpróbált megfogalmazni, nem vezet sehová. Hiszem, hogy a színháznak, s a művészetnek nem csupán kérdéseket kell fölvetnie, hanem segítenie is kell a kiútkeresésben.

 Kísért a múlt

A megfélemlítésnek és az elbizonytalanításnak nagyon jó eszköze a rendőrségi beidézés (13.oldal)

Névtelen feljelentés alapján idézték be rendőrségi kihallgatásra Berényi Józsefet, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökét, akit a hatóságok szeptember 3-án két olyan – állítólagos – szlovákiai rendezvényről kérdezték, amelyeken a feljelentés szerint szlovák állampolgárok felvették a magyar állampolgárságot.

 Két világverseny, huszonnyolc érem

Nagyszerű évet zárt a magyar kajak-kenu válogatott (15.oldal)

Storcz Botond: Megfelelő szakmai garanciák esetén szívesen maradnék, igen, ezt többször is nyilvánvalóvá tettem. Ugyanakkor fontosnak tartom megemlíteni, hogy itt nem az én sorsom az elsődleges, hanem az, hogy az átszervezés után minden körülmények között meg kell őrizni valamennyi szakág sikerességét.

 A liberálbolsevik társadalomszemlélet durva lelkű diktátorai kíméletlen harcot hirdettek a miniszterelnök családja ellen. (20.oldal)

A kicsinyes, korlátolt létharc szűk ketrecébe terelik híveiket. Ha nem lenne mindegyik válogatottan gusztustalan pali, az ember megsimogatná egyik-másik buta fejét, s megkérdezné: mi fáj, gyere mesélj! Mert látszik, egyedül vagy, mint a kivert kutya, se Istened se hazád. Fáj, hogy mások szerető közösségben élnek, te meg egy haszontalan élősdi vagy a nemzet testén? Ezért hirdeted az örömtelenséget, a reménytelenséget. Van egy rossz hírem: Végérvényesen bukásra vagytok ítélve. Mert ilyenek vagytok.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu