vissza a főoldalra

 2013.09.13. 

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: Magyar Gárda-hajcihő

Az iskolakezdés legalább egy néhány napra elnyomta a Magyar Gárda-hajcihőt. Gyurcsány és Kóka elhúztak Kínába, itthon maradt ellenfeleik pedig levették a fedőt a gőzölgő problémák egy részéről. Nem remélhetjük azonban a végleges elsüllyesztést. Magyarország megszállásának és kifosztásának ezt a most megismert, példátlanul ostoba, ugyanígy erőszakos és aljas kampányát, a súlyos tények elfödésének ezt a nyers, de pokolian megszervezett hadjáratát ismét elő fogják venni. Legkésőbb az Országgyűlés nyitányában.

A Magyar Gárdának az egészhez valójában semmi köze nincs. A Magyar Gárda gyenge, nincs a kezében semmi, nem akadályoz meg egyetlen rendőrattakot, nem húz ki egyetlen olaszliszkai áldozatot a cigányok kezéből, nem ment meg senkit a kilakoltatástól és Bencsik vezetésével egy zsidót se kötöz a Károlyi Mihály-szoborhoz a Duna-parton. Ellenben a Magyar Gárda körül s ellen felvert sajtóhabzások egy új holokausztipari termékként, új holokausztolási szabadalomként, új magyarellenes vérvádként az időmúlás és a vészkorszak szükségképpen feledésbe merült részleteinek ellensúlyozására megújított vádként fognak szerepelni a sajtóban. Nem kell sok idő, a jelenséget kötelező tárgyként fogják tanítani az iskoláinkban. A „Magyar Gárda Bűn”, később már csak „gárdabűnként” – a „bűnös nemzet” helyett.

Nagyon körültekintően és alaposan válogatnak a lehetőségek között a gyarmatosítók. A vészkorszak eseményei, borzalmai kiesnek az időből és az emlékezetből. Ez természettörvény. A mai korszak negyvenévesének nem mond már semmit az első, a második zsidótörvény, vagy a numerus clausus. Inkább csodálkozik: mindenütt a numerus clausus által kizárt arcok, hangok, milliárdosok veszik körül, oktatják és nevelik, ők kapják a Nobel-díjat, róluk szól minden. Mi van itt? Kell tehát egy új, aktuális vád.

A találmány lényege az, hogy hogyan lehet egy gondolatban sem elkövetett bűnt valódi szándékként, majd dagasztva a dolgokat, valóban elkövetett bűnként felírni egy leigázás alatt álló nemzet számlájára. Most még áttetsző a dolog. A zsidókat sérti az Árpád-sávos zászló – mondják, félnek a fekete egyenruháktól és a jelvényekkel vonuló alakulatoktól. Rossz emlékeket ébreszt bennük. „Akkor is így kezdődött” – állítják olyan újságírók, akik csak tanulták Kádár és tanulják most Hiller iskoláiban, hogy így kezdődött.

Valójában a nyilasok vonulása a múlt század harmincas éveiben kezdődött, amikor vezérük, Szálasi Ferenc Horthy Miklós börtönében raboskodott és a pártot és a gárdáját Hubay Kálmán országgyűlési képviselő vezette. Ez a Hubay megválasztott képviselőként Hóman Bálint történész tanácsára helyezte bele a nyilas karszalagba, a jelvénybe a nyilaskeresztet, Szent László királyunk egyik ősi szimbólumát, amely ősi, ázsiai eredetű. A nyilaskereszt az erős központi hatalom jelvénye és a központból a szélek felé kisugárzott erőt és gondoskodást jelképezi. Az uralkodó fényt lövell szét a négy égtájba. Aki ma az ilyen karszalaggal vonuló nyilasokra emlékezik, akár a harmincas évekbeli, akár a negyvennégyes gyilkoló vonulásaikra az ostrom alatt, annak legalább hetvenévesnek kell lennie és budapestinek. Szálasi Ferencet felakasztották, ezt sokan tudják. Hubay Kálmánt, a Hungarista Mozgalom egyik megalapítóját, parlamenti képviselőt úgyszintén. 1946. február 28-án. Azonosítási száma a tömegsírban 367, ezt már sokkal kevesebben. Hóman Bálint, a magyar középkor tudós történésze, a ma is használt Magyar Történelem, a Hóman–Szekfű négykötetesének egyik szerzője a váci fegyházban halt meg, megkínozva, összeverve, cukorbajban. Csak 1946-ban több mint nyolcvan nyilas vezetőt és keretlegényt, katonát és csendőrt, minisztert és politikust végeztek ki háborús bűnösként, s ebben nincsenek benne az utcán meglincselt keretlegények és az egyéni bosszúk ítélet nélküli áldozatai. 1946-ban kisgazda vezetésű koalíciós kormány volt a megszállt országban, Vorosilov marsall volt a Szövetséges Ellenőrző Bizottság feje, és a művelt Nyugat természetesen hozzájárult a háborús bűnösök kiirtásához, a Nürnbergi Törvények alkalmazásához. A nyugatra menekült nyilasokat többnyire egy Himmler Márton nevű amerikai magyar zsidó, mint amerikai katonatiszt kutatta fel, szedte össze és hozta haza, hogy a népbíróságok szörnyű kínzások után kivégeztessék őket. Nem hiszem, hogy a Magyar Gárda legényei akármit is tudnának erről és gárdává szerveződésük azoknak a kétségtelen aljas gazemberségeknek, gyilkosságoknak az újra elkövetésére irányulna, amit rájuk fognak.

Másról, többről van tehát szó. Ráfogni a gárdára, hogy ezt akarja, s aztán megvádolni a magyar jobboldalt, majd az egész magyarságot, hogy azonosul ezzel a céllal, tehát bűnös nemzet. Megtörni, mozdulásra képtelenné tenni egy még gondolatban sem elkövetett bűn ráfogásával. Valószínű, hogy ezt a magasabb megszállási célt még maga Gyurcsány és köre sem látja, akik a kormány és a kormánypártok részéről megszervezték a Magyar Gárdát és a Magyar Gárda elleni kampányt. A távolabbi cél komolyabb, történelmibb, több ezer éves megtermékenyítettségű kahal elmékben születhetett meg. Amikor I. Sándor cárt 1881-ben a Narodnaja Volja merénylője meggyilkolta, Oroszország-szerte pogromok törtek ki, és pogromok tüzei még az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után is fellobbantak. A pogromokat nem a cári hatóságok szervezték, mint ahogy nyugaton ez el lett terjesztve, hanem először a cár megölése miatti felháborodás és az uzsora miatti bosszú, az éhezés és a nyomor. Az orosz és lengyel főurak, nemesi birtokosok idegeneknek kiadták az adószedést és a pálinkafőzés regáléját, akik végtelenül kifosztották a muzsikokat. Az európai sajtó a cári rendszer ellen fordította a nyugati közvéleményt. 1917-ben az egész cári családot, még a csecsemőket is kivégezték a bolsevikok, akiknek nagy része akkor zsidó volt. A Nyugat nem ejtett könnyet értük,  a cár rokona, az angol király nem adott menedéket a Romanovoknak. Ugyanez történt 1882–83-ban a tiszaeszlári vérvádper idején Magyarországgal. Tisza Kálmán liberális rendszerének, amely végül is felmentette a kétségtelenül bűnös sakterokat, olyan rossz hírét költötték a világsajtóban, hogy az szükségképpen vezetett el Trianonig.

Nem játék tehát, ami itt most a Magyar Gárdával és a Magyar Gárda körül történik. Most a társadalom egy része lelkesedik. Végre történt valami, gondolják, vagy inkább csak remélik. A többség közömbös, de valamit elhisz a sajtó állításaiból, hogy ez veszélyes és hasonlít arra, amiért 45 után, majd ötvenhat után is sok embert felakasztottak. A dolog lényege mégsem ez, hanem egy hamis állítás ténnyé válása és a tény nemzet ellen való felhasználása. A sajtó egyöntetű állítása, hogy a Gárda félelmet kelt, és náci vagy nyilas kezdeményezés, hazugság. A Gárda: semmi. De a hamis, semmivel alá nem támasztott állítást már elkezdték tényként, anyagi tényként kezelni és ebből kiindulva fogják később ilyenként tanítani az iskolákban. Amint a XIX. századi pogromokat a cári hatóságok szervezték, a vérvádat Tiszaeszláron az antiszemiták találták ki, és a beismerő vallomásokat a csendbiztosok verték ki a vádlottakból, akiket Rothschild nyomására aztán mégis felmentettek. A hazugság óriási sajtónyomással ténnyé változtatható a nemzet megzavart tudatában. S miközben a hazugságnak ez a ténnyé sűrűsödése folyik, el lehet terelni a figyelmet nemzetellenes gazemberségekről.

Az első kézzelfogható nemzet- és közösségellenes tettet, a Földhitel- és Jelzálogbank gyors, suttyombani eladását sikerült mellékes körülménnyé tenni, kivonni a komolyabb figyelem sugárfényéből. Pedig hát ez nem egy rituális bankeladás – noha a sokadik és lehetne az –, hanem a magyarságot létében fenyegető bűntett.

Most senki nem tudja, hány százezer hektár föld, erdő és mennyi lakóingatlan, családi ház, telek stb. képezi ennek a külföldieknek eladott banknak a vagyonát. Ha ezeknek a hiteleknek a felvevői, a megnehezedő körülmények miatt nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket és a kamatokat, mennyi magyar vagyon száll át idegen bankok és bankárok tulajdonába? Magyarország mekkora részéből lesz palesztin terület? Ha ez a bank az állam tulajdonában marad, az állam, a kormány figyelemmel lehet a megnehezedett körülményekre, és adhat haladékot az adósoknak. Az idegen bankárnak ez eszében sincs. Neki éppen a föld kell, a családi ház. A dolog ördögi. Ráadásul nem is tudjuk, miféle befektetőknek adták el ezt a fontos bankot.

A gyarmatosítók első céljukat elérték. A bankeladásról hallgatnak. Ami említés, tiltakozás történik, az jelentéktelen, legalábbis az ügy jelentőségéhez képest. És az iskolakezdés illetve az iskola nem kezdés egyes helyeken sem kap olyan nyilvánosságot, mint ami elvárható volna. A tanárokat elbocsátják ezrével, oda se neki, úgysem lépnek be a Gárdába.

S van itt még egy körülmény. A kormánynak pénz kell, hogy fennmaradjon. A pénzfelvétel, az újabb nagy hitel valószínűleg  egy komoly cenzúratörvény  mielőbbi meghozatalához van kötve. Tisza Kálmánnal is ezt csinálta a Rothschild bankház: a sakterok felmentéséhez kötötte a hitelnyújtást. Ezért Gyurcsány a  cenzúratörvények és más a szabadságot korlátozó törvények meghozatalától remél olyan pénzeket, amelyekkel egy kis lélegzethez tud jutni. A durva cenzúratörvényeket csak az ellenzék és a társadalom megfélemlítésével tudja meghozni. Mindenki akarja, hogy kössék be végre a pofáját. A börtönfaliújságban meg kell jelenjen Mécs Imre és Kenedi János közös cikke: Megérdemeltük.

Ha hallgatunk, ha tűrünk, bizony, meg. De lehet másként is.