vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.13. 

Vizsgálat indul a szerb belügyminisztériumban a rendőrség és a maffia kapcsolatáról

Vizsgálat indul a belügyminisztériumban a rendőrség és a maffia kapcsolatáról

A szerbiai belügyminisztérium belső ellenőrzési szektora (SUK) kivizsgálja a média azon állításait, amelyek a rendőrség vezetését bűncselekményekben való részvétellel vádolják – jelentette be Dragan Cvetković, a SUK vezetője. Hozzátette, több olyan operatív adathoz is hozzájutottak, amelyek szerint a rendőrség vezetősége súlyos bűncselekmények elkövetésében vett részt, így a belügyminisztérium és a rendőrség igazgatóságának két tanácsadója is – írja a Kurir.

 „A múlt héten a Kurir hasábjain megjelent szövegek alapján, amelyekben a szerbiai rendőrséget bűncselekményekben való részvétellel vádolják, a belügyminisztérium belső vizsgálatot indított ezeknek az állításoknak a kivizsgálása céljából. Minderről értesítették az illetékes ügyészt és a bűnügyi rendőrség igazgatóságát is” – közölte Dragan Cvetković.

 „Annak ellenére, hogy az államvezetésnek nem kell hivatalosan is jóváhagynia a SUK intézkedését, értesítve lett mindenről. Ha igazak a média állításai a rendőrség vezetésével kapcsolatban, akkor nem lesz kivételezés, a belső ellenőrzés nem lesz elnéző senkivel sem, kezdve a rendőrigazgatótól az alacsonyabb rangú tisztviselőkig. Bíróság elé állítanak mindenkit, aki részt vett a bűnözésben” – hangsúlyozta.

 Szavai szerint jelenleg nem kell biztatás a bűnözőknek, hiszen a rendőrség gyengének tűnik és a polgárok is elveszítették bizalmukat a rendőrökben.

 „A SUK-nak jelenleg nincs sem humán, sem pedig technikai erőforrása ahhoz, hogy a rendőrség minden szintjén hadat üzenjen a bűnözésnek, de ennek ellenére elit csapatokat alakítottunk ki, amelyek már meg is kezdték a munkát ezekkel az esetekkel kapcsolatban” – fejtette ki Dragan Cvetković.

 „A múlt héten több operatív adatot is kaptunk azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség vezetői közül egyesek súlyos bűncselekményekben vettek részt. Köztük van a belügyminisztérium és a rendőrség igazgatóságának két tanácsadója is. Ugyanakkor Brüsszelből azt üzenték, hogy Szerbia egy lépést sem fog előremozdulni, ha sürgősen nem dekriminalizálja a rendőrséget. A belső ellenőrzési szektor folyamatosan azon van, hogy megtisztítsa a rendőrséget azoktól, akik korrupcióban és bűnözésben vettek részt. Mindezt elsősorban a többségben levő tisztességes rendőrök és Szerbia polgárai miatt” – szögezte le Cvetković.

 

(vajma.info)