vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.13. 

A zsákbamacska

Az eljövendő választások elé

Fölényesen nyert a „baloldali”(!) jelölt, harsogják, miközben a vér MSZP-s 8-as körzet kb. 2300 választásra jogosult polgárából 15%, azaz 359 ember szavazott Szigetszentmiklós egy darab egyéni önkormányzati választókörzetében, amelyben közösen indult az MSZP, a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció és a Bajnai Gordon-féle Együtt 2014 a magukat korszakváltóknak nevező exelempésekkel. A másik 15%-on 5-en osztoztak. Tudniillik csak 30% ment el szavazni.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy a Fideszre a választásra jogosultak közül 3,5%-kal kevesebben, míg az MSZP-re 4,5%-kal többen szavaztak a korábbi választáshoz képest ebben az önkormányzati körzetben.

Ez persze szól arról is, hogy pár hónappal az országos, nagy választások előtt az emberek nem látják értelmét, mi több, kidobott pénznek tekintik az erre költött összeget.

2010-ben ugyanezt az MSZP-s jelöltet szoros küzdelemben, de legyőzte a Fidesz–KDNP jelöltje, dr. Kécza György, aki azóta elhunyt, s a sajnálatos tény miatt időközi önkormányzati választást kellett kiírni.

 Mesterházy, a korszakváltó gyurcsányisták és bajnaisták együtt trükköztek. A 2010-ben az egyszem, már listán bejutott MSZP-s önkormányzati képviselőt indították el újra, ugyanazt a Ladányi Sándort, aki második lett a Fideszes jelölt mögött 2010-ben. A nagy győzelem eredményeképpen a képviselőtestületben eddig tíz Fideszes egyéni győztes ült, mert az MSZP-s 2010-ben csak kompenzációs listáról jutott be. Egyszem magában. Most ezzel a trükkel ketten lesznek. A zsákbamacskával, akit bevisz a hátán az MSZP-s.

Százalékok helyett, a konkrét számok szerint most a kormánypárti Keller Tamásnéra 76 fővel kevesebben, riválisára, az ún. újra egyesült szoclib jelöltre, Ladányi Sándorra 110 fővel többen szavaztak.

A kormánypárti jelölt patikus. A dohányzás elleni küzdelem élharcosa. És attól félek, hogy a trafik ügy áldozata. De ne gondoljunk a korrupcióról szóló propagandára, mert az senkit nem érdekel, hanem arra, hogy hátha az a kb. kétszáz távolmaradt dohányos döntötte el az eredményt, aki nem jut hozzá a bagóhoz minden sarkon. Pedig megszokta. 10 ezer forintja meg nincs kartononként venni, hanem csak dobozonként futja. Aki nem dohányzott soha, annak fogalma sincs milyen az egy szál cigiért felforgatni az egész házat.

Visszaesett a Jobbik és az LMP is. Ha ez országos tendencia lenne, be sem kerülnének a parlamentbe, mivel jelöltjeiket a választópolgárok összességének mindössze másfél százaléka gondolta méltónak.

A körzet erősen MSZP-s, más híradások szerint baloldali, ami egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen mi köze van az itt jelöltet indítóknak a baloldalhoz? Semmi. Annál több a Rákosi-rendszerhez, amely a felszabadulás és a nép hatalmának nagy hazugságára, a Kádár–Aczél-rendszerhez, amely az ellenforradalom hazugságára épült, újabban a liberális jogállam hazugságára építenek a jogállam és az igazságosság elemi feltételeinek teljesülése nélkül. Akik megtöltötték munkásokkal a 301-es parcellát 56-ban, akik a munkás-paraszt hatalom nevében téeszekbe pofozták a parasztot, de előbb lesöpörték a padlását, akik a mindenható liberalizmus nevében rendszerváltozás örve alatt szétlopták az országot. Akik munkanélkülivé, hajléktalanná tették a munkásosztályt. Akiket elszámoltatni sem lehet, mert ha megneveznénk, bebörtönöznénk őket, támogatójuk, az internacionalista háttérhatalom kirekesztené az országot a polgárosult államok köréből. Gyurcsány a sukorói földeket izraeli kézbe átjátszani kész bulista, vagy Bajnai a libatoll könnyűségű off-shore lovag, ők lennének a megújult baloldal vezérképviselői? Felebarátaim, milyen demokrácia az, amelyből a bolsevizmus bűze árad? De maradjunk a konkrétumoknál. A tiszta forrásnál, abból merítsünk. Mi volt a Gyurcsány által elmondott őszödi beszédben lefektetve?

A Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása alatt a szarból (az általuk produkáltból, szerk.) visszahoztuk a kormányzást a végére. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk, akkor mit mondunk? Semmit. Nem csináltunk semmit négy évig.

Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben, Kornaitól Bokrosig, Békesitől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azok olyan hülyék, még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is, hogy százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. Demján Sándor, hatalmas nagy hanggal, még számolni se tud! Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudhatnál számolni – mondom neki, azután jön Surányi Gyuri barátunk, aki az adórendszert sem ismeri, Sárközy dettó. Egymással minek szarakodjunk?

Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Mi nem tudunk. Nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor se.

Húzzatok már a picsába ezzel!

Megjátsszuk a magabiztosságot. Közben fogalmam sincsen, hogy melyik a következő lépés. Biztosítani kell a koalíciós partner, az SZDSZ támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mindig megfelelően tálalják a híreket, és ennek ellenértékeként mire számíthatnak, be kell vonni őket ebbe a folyamatba. Nincsen kapacitásunk. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek!

Amit titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, mert nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet, teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz. Az anyagaink kidolgozottsági foka, minősíthetetlen, rengeteg kockázattal nézünk szembe. Az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. Nem baj. Egy nagyon szűk csapat dolgozik Petrétei Jóska mögött, 5-6 ember van bevonva, nehogy kiszivárogjon és baj legyen. A trükkök százairól nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, Veres Janinak igaza van. Magyarország le van írva.”

Ezek a nagy visszatérő szavai. Ezt a jövőt készítik elő számunkra, a kertjeink alatt ólálkodó demokráciát harsogó tolvajok, hátukon a liberális zsákbamacskával, a régi új elittel, akiknek első dolga lenne nehezen kivívott IMF-függetlenségünket megszüntetni és átnyújtani a magyar földet az idegeneknek.

 

czyla