vissza a főoldalra

 2013.09.20. 

Ősbemutató Németh Lászlóról az egri színházban

Kocsis István erdélyi magyar drámaíró A fény éjszakája című drámáját mutatja be Beke Sándor rendezésében az egri Gárdonyi Géza Színház szeptember 27-én. Németh László a dráma nyitó jelenetében különös, felfoghatatlan halálvágyról beszél. De a záró jelenetben már derűlátó, s vidáman tervezget: – Új könyvbe kezdhetek? A befejezés reményével?  Mi történt közben? Heten indulnak el megmenteni Németh Lászlót, mind a heten történelmi drámáinak hősei.

 Hogy megmenthessék, főleg csodákról beszélnek… A legkülönösebb, hogy a magyar történelem nagy, derűlátást teremtő rejtélyeiről éppen VII. Gergely pápa beszél legtöbbet: „Ó, Istenem! Az lenne jó, ha a mai magyarok is megtudhatnák, kik voltak a régi magyarok! Legalább az elgondolkoztathatná őket, hogy én mindig egy nagyon régi civilizációt tanulmányoztam, amikor a magyar múlttal foglalkoztam… A magyarság az a rejtélyes módon megmaradt népcsoport, amely őrzi egy, a görög-római civilizáció előtti jelentős civilizáció nyelvét… A magyar nyelv csodája egyébként ezzel függ össze. Hogy egy fejlett civilizáció hivatalos nyelve volt…” Majd szomorúan fűzi hozzá, hogy nem véletlen, hogy a mai magyarok ezt nem értik. „Hogy is érthetnék? A magyar múltat a magyaroktól elvették!” – idézzem a rendező szavait. Az ősbemutató szereplőivel a színház átriumában beszélgettünk.

 A stúdiószínpadon nem szabad hazudni

Dimanopulu Afrodité Domján Edit-díjas színművésznő Miskolcon született. Tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Nemzeti Színház Stúdiójában kezdett foglalkozni a színészi pályával. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1984 és 1988 között végezte el, osztályfőnöke Kerényi Imre volt. A főiskola után az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött, mely azóta is anyaszínháza. Főiskolásként szerepelt a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál, később vendégeskedett a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a debreceni Csokonai Színház és az Egri Pinceszínház előadásaiban is.

Főbb szerepei: Eleonora (Moravetz Levente-Balásy Szabolcs-Horváth Krisztián: A fejedelem), Majthényi Anna (Egressy Zoltán: Vesztett éden) Szűz Mária(Csíksomlyói Passió)Elsa Schraeder (A muzsika hangja),Mrs. Lyons (Willy Russel: Vértestvérek), Philaminte (Molière: Tudós nők), Hippolyta (Wilszliam Shakespeare: Szentivánéji álom), Éva (Madách Imre: Az ember tragédiája), Anya( Peter Shaffer: Equus)Ágnes(Julian Garner: Ébredés)Riza (Bródy Sándor: A medikus)Phaedra(Racine:Phaedra)Ratched főnővér (Ken Kesey:Száll a kakukk fészkére) Iluska(Kacsóh Poncrác:János vitéz)Anya (Remenyik Zsigmond: Az atyai ház), Ceceyné (Gárdonyi Géza: Egri csillagok), Kató (Zerkovitz Béla: Csókos asszony), címszerep (Huszka: Mária főhadnagy),Ninon(Kálmán Imre:A montmartre-i ibolya) Mariska (Szép Ernő: Vőlegény), Abigail Williams (Arthur Miller: A salemi boszorkányok).

 A darabban Crescence-t, Széchenyi István feleségét alakítja. Ez a darab, stúdiószínpadon játszódik. Másként kell alakítani egy nagyszínpadon, mint a stúdióban?

 –Igen, hiszen a színészekhez nagyon közel ül a közönség. Azt szoktuk mondani, hogy a stúdiószínpadon nem lehet hazudni. A nagyszínpadon már „vezetni kell a néző szemét”, míg a stúdiószínpadon minden egyes apró rezdülést sokkal jobban észrevesz a közönség. Ezért fontos , miként mutatjuk ki a belső érzelmeket, nehogy hamissá váljon az alakítás, vagy ,,túljátsszuk” a szerepet. A stúdiószínpad különös varázsát adja, hogy a színésszel szinte együtt élhet, lélegezhet a néző. Az ottani játékmód kissé hasonlít a film világához, amikor szintén elég egy kis rezdülés ahhoz, hogy a néző lássa, mit akar kifejezni a színész.

 Ha már a filmről esett szó. Több rendező, színész véleménye: azért szükséges a nagy színpadokon minden színháztechnikai eszközzel élni, mert a néző a filmeknél azt szokta meg, hogy csak néhány másodpercig látja ugyanazt a képi világot.

 –Ez így van, de számomra sokkal varázslatosabb, ha a színész rezdülésein, az arcán, a testbeszédén látom azt, hogy mit akar kifejezni. A nagyszínpadon más állapotban kell megélni a szerepeket, esetleg más színészi eszközt,gesztust használni,hogy az alakítás hiteles legyen. Az a jó, ha mindkét játszóhelyen játszunk, mert annál több kifejezésmóddal tudunk élni.

 A stúdiószínpadi játszást mennyire határozza meg azt, hogy éppen milyen korosztály ül a nézőtéren?

 –Én minden este úgy megyek színpadra, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból ,és a szerepből. Eltekintve a nézők életkorától. Talán a hangsúlyok tolódhatnak el inkább, attól függően, milyen meghatározó korosztály ül a nézőtéren. Minden egyes előadás más, ettől varázslatos az egész. Vannak olyan nézőink , akik egy előadást többször is megnéznek,kifejezetten azért,hogy lássák, miben változik színészi játékban.

 De a fiataloknak mégis másként kell játszatni, mint az idősebbeknek?

 –Azt azért látjuk, kik ülnek a nézőtéren. Tavaly a Muzsika hangját játszottuk, s mivel nagyon sok gyerekszereplő van a színpadon, és musicalről van szó, ezért előfordult, hogy alsó tagozatos gyerekek ültek a nézőtéren. S mi színészek tudjuk, hogy számukra a történelmi háttér ismeretlen. Ezért mégsem teljes az előadás, mert nem értik meg azt, hogy a politika miként teheti tönkre emberek életét.

 Térjünk vissza A fény éjszakájára. Elkezdődtek már a próbák?

 –Már próbálunk, s nagyon izgalmas darabnak tartom Kocsis István drámáját, mert nagyon sok olyan dologra derül fény, amit nem igazán ismerünk, és amik után érdemes utánanézni.

 A felkészülés idején tanulmányozta Németh László életútját, darabjait?

 – A Színművészeti Egyetemen Hegedűs Géza tanár úr tartotta a drámatörténeti kurzusokat. Ő arra inspirált, hogy minden lényeges, klasszikus drámát megismerjek. Színészként már kevesebb időm van drámaolvasásra, de ha a történelmi szerepről van szó, akkor mindig utána olvasok annak, milyen is volt az adott figura. Így én is tanulmányoztam Crescence alakját, s erre az esetre is igaz az a mondás: minden nagy és erős férfi mellett áll egy olyan nő, aki megőrzi a lélekjelenlétét kritikus helyzetekben is, ezért adott esetben sokkal többet tud segíteni a nehéz helyzetbe jutott társán.

 Játszott már kortárs magyar darabokban?

 –Két évvel ezelőtt mutattuk be a Vesztett édent, szintén Beke Sándor rendezésében. Abban Madách édesanyját, Majthényi Annát játszottam. Ezt az előadást több színházban is játszottuk, sőt még Erdélybe is meghívtak minket a darabbal. Az egri közönség annyira szerette ezt az előadást, hogy még a tavalyi évadban is játszottuk.

 A magyar drámákat sokszor az a vád éri, hogy túlságosan epikusak, kevés bennük az akció.

 –Az igaz, hogy a magyar drámák többsége nem akciódús, de a lélekben is történhetnek olyan változások, melyek előrelendítik a cselekményt. A nézők zöme sem nyitott annyira a kortárs drámák irányába, de ha arról értesülnek, hogy sikere van az előadásnak, érdemes megnézni akkor azt szinte le se lehet venni a műsorról.

 Sok színész egy-egy színházi élmény miatt választotta ezt a hivatást. Művésznő Miskolcon született. Látogatta a miskolci színház előadásait?

 –Miskolcon, amikor gimnazista voltam, nagyon jó színház működött. Csiszár Imre volt akkor a főrendező, s olyan nagy színészek játszottak akkor, mint Blaskó Péter, Szerencsi Éva, Igó Éva, Körtvélyessy Zsolt, Polgár Géza,Tímár Éva és még sorolhatnám… Kisgyerek korom óta  színésznő szerettem volna lenni, és a miskolci színház remek előadásai megerősítették elhatározásomat. Így felvételiztem a Színművészetire, s máshová nem is adtam be jelentkezésemet.  1984-ben felvettek a Kerényi-Huszti –osztályba. Nagyon jó hangképző tanáraim voltak, akik arra késztettek, hogy fejlesszem énektudásomat. Hiszen minél többet tud egy színész, annál több szerep várhat rá. Ez be is igazolódott, mert Egerben nagyon sok operettben, musicalben szerepeltem.  

Voltak szerepálmai?  

–Nem voltak. Már főiskolás koromban Júliát játszottam Ruszt József rendezésében. Egerben nagyon sok olyan drámai szerepet eljátszottam, ami egy színésznő életében fontos mérföldkőt jelent, és remek rendezőkkel is dolgozhattam.

 1988-tól tagja az egri színháznak. Mi az, ami itt tartotta?

 –Nagyon el voltam kényeztetve; egyes rendezők kifejezetten színész-pedagógiai szempontból osztottak rám szerepeket. A várost is nagyon szeretem, itt élek, s a nézők is kedvelnek bennünket, színészeket. Gyermekeim miatt sem akartam váltani; nem szerettem volna, ha az én művészi vágyaim miatt elszakadjanak barátaiktól.

Medveczky Attila