vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.20. 

Már nevében is ferences

A kilencvenes évek közepén ujjá alakult, ferencesek által fenntartott Orsolya Rendi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium az új tanév elején módosította nevét. Mostantól a rózsadombi intézmény hivatalos neve: Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium.

Az iskolát 1994-ben kapta vissza az orsolyita rend, de már akkor is nyilvánvaló volt, hogy e női szerzetesi közösség nem tudja az iskolát működtetni, ezért felkérték annak vezetésére a ferenceseket. Közel két évtized után az orsolyita nővérek úgy döntöttek, hogy most teljesen átadják az iskolát a ferenceseknek. E változás része az intézmény nevének módosulása. Az Angéla nevet azonban megtartják, mert az iskola így vált ismertté, másrészt pedig az orsolyiták egyik alapítójának neve az intézmény eredetére utal, és az iskola továbbra is sajátjának tartja az orsolyita hagyományokat is.

A ferences rendnek három iskolája van, és mindegyiknek megvan a saját karaktere. Az esztergomi és a szentendrei mellett a Szent Angéla is megtalálta a helyét a magyar egyházi közoktatásban. Ez az iskola Budapest II. kerületében három ferences templom által határolt terület középpontjában van. A diákok nagy része ezekből a közösségekből érkezik, a tantestület ferences tagjain kívül a ferences templomok lelkipásztorai is segítik az iskolai nevelést. A tantestület civil tagjainak számottevő része ferences diák volt, vagy valamelyik ferences plébánia közösségéhez tartozik, így a rend karizmája, az egyszerűség, a családias közösségi szellem, valamint a szegények iránti elkötelezettség szerves része az itt folyó munkának. Tanulmányi téren is megállja a helyét az intézmény az iskolák közötti nemes versengésben. S ami egy katolikus iskola esetében nem kevésbé fontos: papi és szerzetesi hivatások is születtek már az angélás diákok körében, vagyis igazi ferences iskola vette fel húsz év után immár hivatalosan a ferences nevet.

 

(Forrás: ferenceek.hu)