vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.20. 

Egymillióan már kiálltak az emberi élet védelméért

Nagy pillanat Európa életében és történelmi siker Magyarországon: Európában egymillió ember nevét és aláírását adva kiállt egy közös érték, az emberi élet védelme és tisztelete mellett. Magyarország a nemzeti minimum több mint háromszorosát gyűjtötte össze.

 Valamennyi alapvető emberi jog azon alapul, hogy minden ember megismételhetetlen, pótolhatatlan értéket képvisel, ezért az emberi életet már a fogantatásától kezdve védelmezni és tisztelni kell – fogalmaz Frivaldszky Edit, a polgári kezdeményezés magyarországi képviselője.

 Az Egy közülünk Európai Polgári Kezdeményezés azt a kérést fogalmazta meg az Európai Unió jogalkotói felé, hogy az EU ne támogasson anyagilag megfogant emberi életek, embriók elpusztításával járó kísérleteket. Több, mint egymillió európai állampolgár fejezte ki eddig egyetértését ezzel a gondolattal.

 Magyarország a nemzeti minimum több mint háromszorosát gyűjtötte össze, így az Egy Közülünk messze a legsikeresebb Európai Polgári Kezdeményezés lett hazánkban az eddig indított kezdeményezések közül.

 Az aláírásgyűjtés október végéig nyitva áll minden uniós szavazópolgár előtt, minden magyar ember részese lehet ennek a közös európai sikernek.

Az aláírás lehetőségeiről a www.egykozulunk.hu oldal ad tájékoztatást.

 

(Magyar Kurír)