vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.20. 

A HVG a Jobbik hangján

A Heti Világgazdaság tudósítói fantáziát látnak Alsózsolcában. Hogy miért, nem tudni, de mindenesetre Zsirosné, a helyi polgármester asszony teljesen értelmetlen és érthetetlen segélykérő levelére a HVG ráugrott. Több cikkben is foglalkoztak a településsel, de legutoljára egészen meglepő írást tettek közzé. A cikk tulajdonképpen a kuruc.infón is megjelenhetne. Kovács István és Zubor Zoltán írása nem sugall mást, minthogy Alsózsolcán kéne már valamit kezdeni a cigányokkal.

Teszik ezt úgy, hogy a település feszültségei pontosan ugyanazok és ugyanolyan mértékűek, mint a legtöbb borsodi településen. A feszültségek évtizedesek, a cigányok szegények és van köztük, nem is kevés, aki lopásból tartja fenn magát. És van köztük még több, aki nem. Utóbbiak, szinte példátlan módón, felvonulással kértek bocsánatot a várostól. Ehhez képest a HVG és Kovács István mindent megtesz, hogy Zsirosné magánszámából minél nagyobb balhé legyen, hogy lehetőleg országosra dagadjon a nem létező ügy, lehetőleg jöjjenek gárdisták Alsózsolcára, lehetőleg legyen verekedés. A cikk írói odáig jutnak, hogy egyenesen hiányolják a Jobbik jelenlétét a városban és megpróbálnak mindent az alpolgármester, egyben országgyűlési képviselő nyakába varrni. Megpróbálják Csöbör Katalint úgy beállítani, mintha nem érdekelné az egész, de olyannyira, hogy még a HVG kérdéseire sem válaszol.

A HVG-vel ellentétben minket az igazság is érdekel, ezért megkerestük Csöbör Katalint, és kiderült, hogy válaszolt  a HVG tudósítójának, Kovács Istvának a levelére, sőt az is egyértelművé vált, hogy a képviselő nem akarja a feszültséget gerjeszteni és nem akar politikai tőkét kovácsolni a feszültségből. Zsirosné levelével egy időben nyilatkozott. Nyilatkozatában az alábbiakat írta: Alsózsolcán az emberek nyugalmat és békét akarnak, a cigányemberek többsége is. Felháborító, hogy egy idős férfit megtámadtak. Az esetet mindenki elítélte, a tetteseket a rendőrség nagyon gyorsan elfogta és a júliusban életbe lépett új Büntető Törvénykönyvnek köszönhetően garantált, hogy kemény büntetés vár rájuk.

Komolyan felvetődik a kérdés, hogy a HVG milyen érdekek mentén dolgozik. Értjük mi, hogy ellenzéki szemszögből kell írniuk, hogy azért kapják a pénzt, ha valami szennyet rá tudnak önteni a kormányra és a Fideszre, de azért valami minimális valóságtartalom mégse ártana egy állítólag mértékadó hetilapban. Vagy talán a Jobbiktól is kapnak támogatást?

 Csg

 Alsózsolcán megengedhetetlen eset történt. Részeg cigányok megvertek egy idős embert. Nem sikerült kiderítenünk, hogy pontosan mi történt, hogy az egyik cigány levizelte a kerítést és ezért szólt az idős ember, vagy hogy csak az árok széli gyümölcsfáról csócsáltak, amikor az idős gazda rájuk eresztette a kutyákat.Az egyik ezt mondja, a másik azt. A lényeg, hogy a verés megtörtént és a rendőrök eljártak, a randalírozókat elvitték, és feltehetőleg gyorsított eljárásban ítélik el őket. Ezek után a Miskolccal szomszédos város, Alsózsolca polgármestere, Zsíros Sándorné írt egy levelet, melyben a következőket állítja: „A napokbanAlsózsolcán békés idős állampolgárokatfényes nappal támadtak meg cigány – szemmel láthatóan – részeg emberek. Az esemény előzménye, hogy az önkormányzatnál aznap volt a segély kifizetése. Ekkor azért élhetetlen a település, mert ilyenkor a vendéglátó egységekben a segélyezettek egy része – sokszor családtagjaikkal együtt – szórakozik, italozik, majd a hazafelé vezető úton és a lakókörnyezetében az általános viselkedési kultúrát mellőzve botrányosan viselkednek.

Folyamatos a lakossági észrevétel és jelzés, hogy tegyünk valamit a csend- és rendháborító egyének ellen. Miért és meddig vagyunk kötelesek eltűrni ezt az időről időre megismétlődő állapotot?!”

 Kérdezi ezt a városka polgármestere. Értem én, hogy a szocialisták támogatása a független polgármester asszonynak már nem biztos, hogy elegendő a következő választásra. Azt is értem, hogy esetleg a Jobbik felé nyitna, talán az egész megyei MSZP-vel és Gúr Nándorral együtt. Annak sem látom akadályát, hogy maga Gúr Nándor álljon a cigánybűnözés elleni harc élére, esetleg Jakab Péterrel a Jobbik helyi erősségével egy plakáton. Láttunk már nagyobb fordulatot is. Csak azt nem értem, hogy egy város polgármestere milyen alapon teszi fel a fenti kérdést: Hát nem Ő a polgármester? Hát nem neki kellene eljárni a tarthatatlan helyzet megoldásáért? Már amennyiben valóban tarthatatlan... Tagadhatatlan, hogy sok tolvajlásból, segélyből élő cigány van. És az is tagadhatatlan, hogy ezt az áldatlan állapotot jól fel lehet használni. Illegális fakitermelés fedésére és az ismertség növelésére egyaránt. Zsirosné Borsodban az utóbbit választotta. Odáig ment, hogy XXI. századi sáskajárásról értekezett. Annak ellenére, hogy a helyi cigányok bocsánatkérő táblával vonultak fel. Olyan helyi cigányemberek, akik életükben nem verekedtek. De nézzük tovább a kezdeményezés nevezetű irományt. Zsirosné újabb drámai kérdéseket tett fel: „Mikor lesz ennek vége? Akik az országunkat irányítják, mikor veszik végre észre, hogy ez így nem mehet tovább?! Nem volt elég intő példa a Kesznyéteni idős férfi esete?! Mi nem szeretnénk, ha nálunk is ilyen helyzet állna elő! Végre tenni kellene valamit azoknak, akiknek erre módjuk és lehetőségük van!”

 Na, meg aki a várost irányítja, talán annak is. Ha ekkora a baj Alsózsolcán – amit azért se a statisztikák, se a helyiek nem erősítettek meg –, ha Zsírosné tényleg ennyi bűnt lát, akkor talán elsők között neki kellene a rendőröket értesíteni, megerősíteni a mezőőrséget, a polgárőrséget. Ha az áldozatos munkája ellenére sem mennek ki a rendőrök, ha elzárkóznak minden segítségtől, ha a város áldozatvállalása ellenére sem kapnak körzeti megbízottat, miután hetente látogat a megyei főkapitányhoz, az országos főkapitányhoz, a Belügyminiszterhez nyomást gyakorolni és minden lehetséges fórumon egyeztet. Ha megszavaztatja a képviselőtestülettel, hogy most már csinálni kell valamit, és ezek után megszerkeszti – valami írástudó bevonásával – és postázza kezdeményezés című irományát, akkor legalább látnánk a szándék tisztaságát. Így csak a közelgő választásokat.

(MF – 2013. 34. szám)