vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.27. 

„Mindössze tizennyolcan maradtunk...”

A kommunista haláltábor felszámolásának 60. évfordulójára emlékeztek Recsken

„Recsken a kommunista haláltáborban naponta fél liter kávénak nevezett löttyöt és kb. húsz deka kenyeret adtak. Reggel és este a hóban sárban gyaloglás, kőfejtés és válogatott fenyítések, megalázások után, még ún. csuklógyakorlattal is kínozták az  embereket, aki nem bírta azt télen-nyáron a  sötétzárka várta, ahol nyolctól akár kilencven napig is szenvedhetett a fogvatartott. Az internáltat egy kis helyiségbe tették, ahol fél méter magasságban farúd volt ülőkének. A különleges zárkának beton medencéje volt, amelyben állandóan húsz centiméter magasan állt a víz. A gúzsbakötés gyakori büntetés volt, éjjel hajtották végre, mert nappal dolgozni kellett. Ennél a büntetett két karját összekötötték, s térdei alatt áthúzták. Végül egy botot dugtak a karjai és térdhajlása közé, majd oldalt döntötték. A tábort szögesdrót és nyolc géppuskával ellátott figyelőtorony övezte. A tábornak nyolc százada volt, huszonöt-harminc személyes priccsekre zsúfolták össze éjszakára az embereket. A barakkokban a hihetetlen mennyiségű bolha lehetetlenné tette az internáltak alvását. A tábort teljesen elzárták a külvilágtól; posta, csomag és látogató itt ismeretlen volt.”

Éppen 60 éve, 1953 szeptemberében zárta be az ÁVH a „magyar Gulagnak” nevezett, hírhedt recski internálótábort. Erre emlékeztünk szeptember 7-én a mátrai nagyközségben, a túlélőkkel és hozzátartozóikkal, valamint Duray Miklóssal,  Boros Péterrel, Menczer Erzsébettel,  a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezete  elnökével, Dégi András  POFOSZ elnökkel. Jelen volt Dr. Lomniczi Zoltán és v. Hunyady László a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya is. Az egykori rabok neveit megörökítő emlékműnél beszédet mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint v. Krasznay Béla, a Recski Szövetség országos elnöke.

Három különbusszal indult a megemlékezők egyik nagy csoportja a Recski Szövetség budapesti központja elől szombat reggel. Miután sokan érkeztek egyénileg, több környékbeli iskola tanára is fontosnak érezte, hogy tanítványait elhozza. Mintegy félezren gyűltünk össze a Csákány-kő lábánál fekvő emlékhelyen.

Az ÁVH alig egy évvel a bezárás után ledózerolta az egész tábort. Szinte semmi sem maradt meg az épületekből, őrtornyokból, szögesdrótokból. Az erdészetet arra kötelezték, hogy gyorsan növő fákkal ültesse be a területet, így a rendszerváltás idején az emlékezet segítségével kellett rekonstruálni a helyszínt. Mára újjáépült az egykori büntetőbarakk, az egyik őrtorony, a kínzóhelyként funkcionáló verem, és kövekből kirakták a többi barakk körvonalát is. Helyüket táblák is jelzik. Az egykori ÁVH-s törzsépület helyén ma múzeum áll, ahol nemcsak Recsk, hanem az összes egykori hazai internálótábor történetébe bepillanthattunk.

Hende Csaba honvédelmi miniszter lépett elsőként a mikrofonhoz. Megemlékezésében kiemelte, hogy Recsk a szocializmus igazi arcát mutatja meg nekünk. Az emlékezés pedig azért is fontos, mert ezzel tudunk tisztelegni az itt szenvedők előtt.

 – Ebben az embertelenségben csak az volt képes túlélni, aki mindvégig ember maradt, megőrizte tartását, méltóságát. Recsk sajnos méltán illeszkedik történelmünk legtragikusabb helyszíneinek sorába. Időrendben nézve Muhi, Mohács, Doberdó, a Don-kanyar és Auschwitz után Recsk, a haláltábor következik. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, soha nem igazolhatjuk a gyilkosokat, a kínzások végrehajtóit, a szocializmus nevében elkövetett rémtetteket.

 – Semmilyen felmentést nem kaphatnak tőlünk, az utókortól. Fontos leszögeznünk, hogy elítéljük, megvetjük mind a szocialista, mind pedig a nemzeti szocialista diktatúrát és azok működtetőit – szögezte le.

A Recski Szövetség országos elnöke, v. Krasznay Béla megemlékezésében elmondta, hogy éppen 25 éve alakult meg az anyaországi Recski Szövetség.

 – Létezésünk célja, működésünk értelme többrétű – kezdte emlékezését az elnök. – Egyrészt szeretnénk segíteni azokat, akik még élnek az egykori fogvatartottak közül. Sajnos mára mindössze tizennyolcan maradtunk, recski rabok, és ebben benne vannak a külföldön élők is. Fontos feladat lett számunkra ugyanakkor az is, hogy továbbadjuk a fiatalabb generációk számára mindazt, ami történt. Örömteli tény, hogy évről-évre egyre több fiatal látogat el az emlékhelyre.

Vitéz Krasznay Béla szót ejtett a recski táborban jelen lévő beszervezésekről és a besúgókról is.

 – Ez egy olyan téma, amelyről általában szégyenlősen hallgatunk, pedig bizony jelen volt a tábori hétköznapokban. Több szinten működtették a besúgói hálózatot, és a jelentgetők mindenütt jelen voltak közöttünk is. Általában a leggyengébbeket sikerült beszervezni, nem egy esetben elég volt ehhez egy csajka bab is. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy ne mondjunk ítéletet azok felett, akik gyengének bizonyultak vagy megtévedtek. Ítéletet mondani ugyanis legfeljebb annak lehet joga, aki saját maga is végigélte a borzalmakat, és mégis képes volt elutasítani a beszervezési kísérletet.

Emlékező beszédét v. Krasznay Béla az alábbiakkal zárta:

 – Recsk örök érvényű, legfontosabb üzenete az, hogy így jár az a nemzet, amely bármilyen eszmerendszer érdekében hajlandó feláldozni saját véreit. Isten óvja ettől Magyarországot!

A megemlékezést Pregitzer Fruzsina színművésznő szavalata és a Mátrai Visszhangok Vegyes Kórus által előénekelt Szózat zárta.

 

Kovács Attila