vissza a főoldalra

 2014.04.04. 

Zsille Gábor: A remény embere

Ígéretemhez híven folytatom a legutóbb megkezdett témát: március 19-én, szerdán a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban ünnepélyesen levetítették Andrzej Wajda új filmjét, Walesa. A remény embere címmel. Ez volt a magyarországi premier, azóta napi három előadást tartanak az Urániában, és idővel bizonyára más, vidéki mozikba is eljut ez az alkotás. Feltétlenül érdemes megnézni – hiszen mégiscsak egy Oscar-díjas rendező, az egyik legfontosabb európai filmes új művéről van szó, ráadásul a téma, a lengyel hadiállapot és a Lech Walesa vezette Szolidaritás Mozgalom is nagyon fontos. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a film témája életbevágó, lévén, hogy az 1970-es és 1980-as évek lengyelországi eseményei, társadalmi folyamatai az egész szocialista tábor életére hatottak. Éppenséggel az akkori lengyelországi történések felgyorsították a Szovjetunió hatalmának gyöngülését és a kommunista blokk széthullását. Vagyis illő tudomásul vennünk, hogy Lech Walesa tetteihez minden magyar embernek köze van – akár tudunk erről, akár nem.

Véglegessé vált, hogy a film címének hivatalos fordítása Walesa. A remény embere, így került forgalmazásra. Mellékszálként megjegyzem, hogy a Walesa. A reményember megoldás pontosabb lenne, mivel ez a film (a több évtizedes szünet dacára is) egy rendezői trilógia záró darabja: a Márványember (1977) és a Vasember (1981) betetőzése. Andrzej Wajda hosszan készülődött az elkészítésére: 2008-ban jelentette be egy tévéműsorban, hogy játékfilmet kíván forgatni Lech Walesa életéről. Úgy fogalmazott: „A márvány és a vas után szükség van a reményre is, lennie kell egy reményembernek. Ez a meghatározás tökéletesen illik Lech Walesára, ugyanis számomra – és véleményem szerint még nagyon sok honfitársam számára – ő adott reményt a nyolcvanas években.” A film hivatalos világpremierjét Velencében tartották, az első lengyelországi vetítés pedig 2013. szeptember 21-én volt Varsóban. A lengyel mozikban mostanáig több mint egymillió ember váltott rá jegyet.

A film maradéktalan befogadásához nem árt tisztában lennünk a történelmi háttérrel. Ezért most néhány mondatban tekintsük át, milyen események zajlottak több mint harminc évvel ezelőtt Lengyelországban! Az 1980 augusztusában kitört országos sztrájkhullám hatására a lengyel pártvezetés arra kényszerült, hogy tárgyalóasztalnál megállapodást kössön a munkásokkal. Az egyezség értelmében létrejöhetett a Szolidaritás Független Önkormányzó Szakszervezet, vezetője pedig a Leninről elnevezett gdanski hajógyár korábbi villanyszerelője, Lech Walesa lett. A Szolidaritás viharos gyorsasággal társadalmi mozgalommá terebélyesedett, és közel tízmillió tagot számláló szervezetté vált. (Néhány évvel később, fénykorában tizenkét millió tagja volt.) Kelet-Közép-Európában ez volt az első törvényesen engedélyezett ellenzéki mozgalom. Kezdetben „csak” bérkövetelésekkel és szociális kívánságokkal léptek fel, de nemsokára egyértelművé vált, hogy a társadalmi gondokat kizárólag mélyreható gazdasági reformokkal lehet megoldani. A Szolidaritás követelni kezdte a termelés irányításának, valamint az elosztás ellenőrzésének jogát. A központi irányítású gazdasággal szemben a munkástanácsok által felügyelt vállalati önigazgatást szorgalmazták. Mi több, Walesa és társai demokratikus parlamenti és tanácsi választásokat követeltek. Törekvéseiknek az vetett véget, hogy 1981. december 13-án Wojciech Jaruzelski tábornok katonai puccsal átvette a hatalmat, és hadiállapotot vezetett be. Ez az időszak halálos áldozatokat is követelt, és körülbelül tízezer ellenzékit internáltak, zártak fogolytáborokba, börtöncellákba. Ám a lengyel társadalom nem veszítette el az erkölcsi tartását, és a földalatti mozgalom nagyon hamar újjászerveződött. Virágzásnak indult a szamizdat kiadványok készítése és terjesztése. A politikai vezetésnek végül be kellett látnia, hogy a társadalom együttműködése nélkül képtelen végrehajtani a szükséges gazdasági reformokat. A szabadság felé vezető úton jelentős lendületet adott, hogy Lech Walesa Nobel-békedíjat kapott, így a kommunista hatalom többé nem szigetelhette el őt. (Walesa nem mert elutazni a norvég fővárosba a díj átvételére, feleségét küldte maga helyett, ugyanis attól félt, hogy a lengyel hatóságok nem engednék visszatérni az országba, és emigrációra kényszerülne.) Végül 1989. június 4-én és 18-án szabad parlamenti választásokat tartottak, amelyek eredményeként a Szolidaritás elsöprő győzelmet aratott, Lech Walesa pedig köztársasági elnök lett. Nos, dióhéjban ezekről az eseményekről szól Andrzej Wajda legújabb filmje – aki teheti, nézze meg a moziban, jó szívvel ajánlom!

A Szolidaritás Mozgalom szülővárosa, Gdansk nem mellékesen több magyar vonatkozással is büszkélkedhet: a történelmi lengyel–magyar barátság (múlt vasárnap, március 23-án volt a hivatalos ünnepnapja!) ezt a tőlünk távoli, tengerparti kikötővárost sem kerülte el. Egy ott élő honfitársnőnk, Nemoda-Stiasny Márta szorgalmasan egybegyűjtötte, majd rendelkezésemre bocsátotta eme magyar vonatkozásokat. Hálás vagyok ezért, hiszen több alkalommal is megfordultam már Gdanskban, és jó érzés tudnom, hogy jeles magyarok nyomában jártam. Az alábbiakban felvillantok néhányat e magyar érdekességekből.

Időrendben haladva, a honfoglalás korának egyik szomorú ténye, hogy Szent István királyunk nevelőjét, Szent Adalbert püspököt 997-ben Gdansk mellett, egy apró településen, a Visztula torkolatánál fogták el, majd ölték meg a pogányok. Nagy reneszánsz költőnk, Balassi Bálint 1576-ban hosszabb ideig tartózkodott Gdanskban. Itt kapta kézhez szerelmétől, Kerecsényi Judittól a várva várt levelet. Báthory István erdélyi fejedelem, aki 1576 és 1586 között lengyel királyként uralkodott, 1576-ban csatát vívott Gdansk ellen. Ennek oka, hogy a tengermellékiek nem ismerték el az uralmát, s inkább Miksa német-római császárt választották volna, hogy továbbra is független városállamot alkossanak. Báthory határozott fellépésére viszont behódoltak a királynak.

Az első magyar nyelvű európai útleírás (Europica Varietas) szerzője, Szepsi Csombor Márton református lelkész huszonkét évesen, 1616-ban érkezett Gdanskba, a Visztulán felhajózva. Beiratkozott az akkoriban roppant híres gimnáziumba, és közel két éven keresztül ott tanult. Református neveltetése ellenére remekül beilleszkedett a katolikus közegbe, és számos helybéli tudóssal baráti viszonyba került. Nagyon érdekes, részletes leírásokat készített a korabeli városról. Végül, a teljesség igénye nélkül zárva e felsorolást, érdemes megjegyeznünk, hogy a híres gdanski fegyvertárat, az Arsenalt II. Rákóczi Ferenc is megcsodálta, amikor 1711-ben a városban járt.